<p>Nagy érdeklődéssel figyelem a mostani üléseket, egyrészt nagyon jól lehet szórakozni rajtuk, másrészt sok érdekes dolgot tudhat meg az ember, ha odafigyel. Megtudhattuk, m1s-től, hogy immár Magyarországon nem csak az Országgyűlés, hanem az önkormányzati testület is hozhat törvényeket. Ez azért is érdekes, mert én eddig úgy tudtam, hogy törvényeket csak az Országgyűlésben lehet alkotni, egyszerű vagy minősített többséggel. Amit aztán ki lehet egészíteni rendeletekkel.</p>
<p>Az önkormányzatok pedig kizárólag rendeleteket hozhatnak, de nem ám akármit és akármilyet, hanem csak azokat, illetve csak arra vonatkozóan, amire számára az Országgyűlésben meghozott törvények felhatalmazzák, semmi mást. Innentől kezdve már könnyebben érthető, hogy m1s-nek miért nincsen fogalma a demokráciáról.</p>