Dr. Tringer László: Hit, remény, szeretet c. előadása
2014. 12. 13. 17:00

 

1939. április 2-án született Győrszentmártonban. A Pannonhalmi Szent Benedek Rendi Gimnáziumban 1957-ben tett érettségit követően a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1963-ban, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán klinikai pszichológiai oklevelet szerzett. 1979-ben elnyeri az orvostudomány kandidátusa címet. 1990-ben elvégezte a PPKE HTK levelező tagozatát. Orvosi és szakorvosi tanulmányainak befejezése után folyamatosan (jelenleg is) minden térítés nélkül fogad és kezel egyházi személyeket, részben felkérésre, részben elöljárók megkeresésre. Rendszeresen folytat szakértői és oktató tevékenységet: Egyházmegyék és rendi elöljárók felkérésére novíciusjelöltek és szeminarista jelöltek előzetes orvosi pszichológiai vizsgálatát végzi. Szerzetesközösségek tagjai számára személyiségfejlesztő és önismereti tréningcsoportokat vezet. Előadásokat tart szerzetestanárok számára és szerzetesiskolák szülői munkaközösségei számára, valamint keresztény és keresztény szellemiségű konferenciákon. Rendszeresen publikációi jelennek meg a Teológia és a Vigília c. katolikus folyóiratokban is, illetve fejezeteket ír keresztény szellemiségű könyvekben, egyházi vezetők tiszteletére összeállított kötetekben. Emellett a Sapientia  Főiskola oktatója, ahol két tantárgyat oktat, nappali és levelező tagozaton és az EsztergomBudapesti Főegyházmegyei és a bécsi bíróság állandó szakértőjeként segíti annak munkáját. Működése idején hazai elnöke volt a keresztény szellemiségű, francia bencés által vezetett Internazionale Mediziner Arbeitsgemeinschaft-nak (1980-2000). 1999-től a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagja, 2006-tól magyarországi helytartója. Ebben a minőségben a Rend spirituális és karitatív tevékenységének megújításán fáradozik.