A kerékpárútra terelnék a kormány figyelmét
Gazdaság
2015. jan. 20.

<p>Közös nyilatkozatot írt alá 17 Duna-parti település polgármestere, köztük Romanek Etelka is, hogy a kormány fellépését kérjék az EuroVelo 6 kerékpárút megépítésének ügyében - írja a turizmus.com.</p>

 

A január 14-én tartott polgármesteri találkozón a Duna jobb partján lévő települések közül 17 polgármester képviseltette magát, közös nyilatkozatban összegezték kívánságaikat a kerékpárút megépítésének előmozdításáért. A Visegrádon tartott megbeszélésen Hadházy Sándor térségi képviselő is jelen volt, aki elmondta, hogy jelenleg nincs kinevezve a kerékpárút ügyében kormányzati szinten felelős személy.

 

A dokumentumot aláíró polgármesterek szorgalmazzák, hogy az EuroVelo 6 kiemelt kormányprogramként, Európai Uniós támogatásból a jelenlegi ciklusban elsőként épüljön meg. Mihálffy Krisztina projektszakértő elmondta, hogy a szükséges hatástanulmányok elkészültek, és a tervezett nyomvonalat is kijelölték már.

 

A teljes cikk itt érhető el.

(forrás)