2006 tavaszán a Magyar Demokrata Fórum azt mondta: a választások után rendet kell tenni a költségvetésben, mert különben baj lesz. Ezek voltak azok a hónapok, amikor a két nagy baloldali párt, az MSZP és a Fidesz - MPSZ egymásra licitálva ígért ezermilliárdos kiadásnövelő jóléti intézkedéseket. Most, szeptember közepén azon versengenek egymással, ki csapta be jobban a választókat. A tavaszi lózungverseny után most az egyik cinikusan beismeri, hogy "nem bontotta ki teljesen az igazság fonalát", a másik eközben álszent morális győzelemről beszél, miközben az ő választási programját még az sem hitte el, aki írta.

Az MDF mindezzel szemben arra alapozta programját, ami végül a parlamentbe juttatta: az őszinteség. Az, hogy a választókat felnőttként kezeljük. Az április 9-i öt százalékkal azonban még egy feladatra kaptunk bátorítást, s ami ennél több, felhatalmazást: az új jobboldal felépítésére és megerősítésére.

Akkor sok barátunk, támogatónk kérdezte: van-e létjogosultsága a korszerű konzervatív politikának? Lehet-e sikeres egy európai, modern jobboldali párt egy olyan politikai erőtérben, ahol a baloldal ideológiai irányzatai - a harmadik úttól a szociális demagógiáig - rendre elnyerik a választók túlnyomó többségének szavazatát? A választások óta eltelt hónapok bebizonyították, hogy az elmúlt 16 évben még soha nem volt annyira szükség egy értékalapú jobboldali erőre, mint most. Két ok is erre a felismerésre vezetett: a nagyobbik ellenzéki párt történelmi felelőtlensége, valamint a baloldali kormánypártok jövőkép nélküli válságpolitikája.

A Fidesz történelmi hibát követett el, amikor - baloldali liberális múltját feladva - nem a modern konzervativizmust, hanem az ideológiamentes populizmust választotta politikája elvi és gyakorlati alapjának. Majd amikor ez az ideológiamentes populizmus kudarcot vallott, balkanyart vett, és valamiféle szociális-szocialista demagógia irányába indult el. Mindezt úgy, hogy közben a hátán cipelte a szélsőjobboldal holdudvarát. Orbán Viktor politikáját egyetlen szempont határozza meg: a hatalom mindenáron való megszerzése. Ez az elvtelenség vezetett a Fidesz 2006-os második bukáshoz. Ám a Fidesz ebből sem tanult semmit, képtelen a változásra. A jelenleg tapasztalt politikája fantáziátlan, központi eleme a radikalizmus. Az a radikalizmus, mely a megvert vezér személyes bosszújából, az elbizonytalanodott sereg frusztrációjából, a Fidesznek a hatalom nélkülözése felett érzett indulatából fakad. Ez az egyik ok, ami miatt a Fidesz ma nem tud valóságos alternatívát kínálni a baloldali kormánykoalícióval szemben.

Mindeközben az igazság fonalával perzsamacskaként játszadozó Gyurcsány Ferenc olyan megszorító csomagot öntött a választók nyakába, aminek nagy részét azok rögtön el is utasították.

Felelős politikai erőként az MDF ismét nem a könnyebbik utat választotta: nem támadtuk demagóg módon a kormány intézkedéseit. Senki sem vonja ugyanis kétségbe azt, hogy ma a legsürgetőbb feladat a költségvetési egyensúly megteremtése, stabil, 4-6 százalékos gazdasági növekedés feltételeinek biztosítása (nem generálása!), valamint az euró mielőbbi bevezetése. Tisztában vagyunk vele, s elfogadjuk, hogy ehhez bizony határozott és fájdalmas lépésekre volt szükség. Talán koncepciózusabbakra, még fájdalmasabbakra is, mint amit a kormány eddig megtett.

Az MDF a kormányzati intézkedéseket azonban elvi alapon bírálja, hiszen azok javarészt a középosztályt, valamint a kis- és középvállalatokat sújtják. Másrészt azt vetettük és vetjük a kormány szemére, hogy miközben folyton párbeszédet sürget, a demokratikus-parlamentáris szabályokat semmibe véve hoz döntéseket. Emlékezetes, hogy az ellenzéknek mindössze néhány nap időt adott Gyurcsány Ferenc a kormány által elkészített konvergenciaprogram véleményezésére, sőt, utólag kiderült, hogy Brüszszel hamarabb látta a programot, mint a magyar parlamenti ellenzék.

A kormány politikájával azonban van egy ennél sokkal mélyebb probléma is. A megszorítás önmagában nem lehet egy politika célja. Megszorítások mindig valami érdekében történhetnek csak. A választók joga megtudni - főleg azután, hogy olyan rútul becsapták őket a választásokon -, hogy mi végre az egész, mi értelme van az áldozatnak. Csakhogy a kormánynak nincs jövőképe, víziója. Az "igazságosabb" országról szóló mondatok üresen konganak, az nem vízió, pusztán szólam. Ráadásul a bejelentett intézkedések éppen hogy igazságtalanabbá teszik az országot. Azokról húznak le újabb bőrt, akik adójukkal, tisztességesen megdolgozott jövedelmükből eddig is biztosították a költségvetés bevételeit. A nemzeti fejlesztési terv, az NFT 2 operatív programjainak hangzatos felsorolása pedig végképp értelmét veszti, ha pusztán úgy kezeljük azokat, mint egymástól független beruházásokat, amelyek majd egyszer munkahelyeket teremtenek. Nemzeti célra van szükség, és ennek kell alárendelni mindent.

Az MDF, az új jobboldal rendelkezik egy valóságos és lehetséges jövőképpel. Ez a program, amelyre az elkövetkező évek politikájának alapulnia kellene, amire az új Magyarország épülhet: a polgárosodás, a középosztály megerősítése, és a középosztályhoz való felemelkedés lehetőségének megteremtése.

Miért a polgárosodás? A polgár megtakarít, az állam költ. A polgár felelős, az állam felelőtlensége nem utolérhető. A polgár befektet, az állam eladósít. A polgár követel, számon kér és teljesít. Ezzel pedig mintát ad az államnak. Csak az öntudatos polgár változtathatja, zabolázhatja meg az államot, s teheti azt jobbá, hatékonyabbá. Az MSZP és a Fidesz ellenben fordítva gondolkodik. Az államon keresztül szeretnék megváltoztatni a polgáraikat: jólétet ígérnek nekik, de csak újabb igazságtalanságokat teremtenek. A polgárosodás magában foglalja a modernizációt - ebben egyetértünk a kormánnyal -, de elutasítja az egyenlősítés hamis ideológiáját, s ebben vitatjuk a kormány programját.

Ha ebben, vagyis a polgárosodás alapvető célként való meghatározásában megegyezésre jutnánk, akkor értelmet nyerne a költségvetés kiigazítása, és megfelelő irányba terelnénk a második nemzeti fejlesztési tervet. Az új jobboldal által kínált alternatíva abban is egyedi, hogy arra az időre is gondol, amikor a költségvetés már rendbe jött, továbbá a 2007-2013 között érkező uniós támogatások felhasználásánál a legmagasabb rendű célt nem pusztán a foglalkoztatás növelésében és a versenyképesség javításában látja, hanem mindezeknek a nemzetre, az egyénekre gyakorolt hatásában: a polgárosodásban. Mindezek fényében az MDF következő három évre szóló politikai alternatívája hét pontra épül.

1. Kisebb, de erős és hatékony államot kell teremtenünk, ahol ugyanolyan teljesítményelv a meghatározó, mint a magánszférában.

A kormány minden héten bejelenti, hogy éppen hány ezer embert bocsátanak el. Ez azonban tévút. A kiadáscsökkentést nem lehet fűnyíróelvre építeni. Az első lépés a feladat és hatáskör újragondolása, a deregulációs program jogszabályi ritkítása, az intézményrendszer, a kormányzati-önkormányzati-államigazgatási struktúra teljes átvilágítása, feladat- és teljesítményelemzése. Erre épülhet egy mélyreható intézményi reform, a bürokratikus akadályok leépítése, majd a megalapozott létszámcsökkentés. A kormány azonban a végén kezdte. Százezer ember elbocsátása még nem feltétlenül vezet a szolgáltató államhoz. Ráadásul már a legelején megkérdőjeleződött a kormányfő szándékának komolysága, hiszen az intézményi átszervezések során politikai-taktikai okokból posztokat, és büdzséket osztogatott potenciális politikai ellenlábasainak, illetve saját és koalíciós pártján belüli politikusoknak (ilyen például a Magyar Bálintnak vagy Baja Ferencnek juttatott titulus). Ezekre a posztokra nincs szükség, meg kell azokat szüntetni. A cél egy leegyszerűsített, minden felesleges asztaltól és irodától mentesített adminisztráció, ahol a nem politikai posztokon hivatásos közszolgák ülnek, akik világosan megfogalmazott feladatokat látnak el, és akiknek egyértelmű teljesítménykritériumokat szabnak.

2. Válságkapkodás helyett hatástanulmányokra épülő reformokra van szükség.

Ma a kormány minden területen, az egészségügytől az oktatásig változásokat akar, de fogalma sincs arról, milyen lesz (vagy legyen) az adott terület tíz év múlva. Jó példa erre a patikaliberalizáció. Minden anya, minden család tudja, mekkora megpróbáltatást jelent, ha este 9-kor belázasodik a gyerek, és nincs otthon lázcsillapító. De készült-e hatástanulmány? Tudja-e a kormányfő, mekkora munkanélküliséget idéz majd elő az intézkedés? Mi lesz az utcára kerülő gyógyszerészekkel, vagy a gyógyszertár nélkül maradó településekkel? Tudja-e tehát pontosan, hogyan alakítja át a mai gyógyszerpiacot jellemző működő, bevált ellátást? A kormányfő által felvázolt reformok - amelyeket amúgy az MDF időszerűnek tart - inkább kapkodásnak, átgondolatlan intézkedéseknek tűnnek.

3. Fel kell gyorsítani a reformokat.

Ma több tényező is lassítja azokat. Ennek egyik fontos akadályozója a már említett jövőképhiány. Ezen túl azonban az MSZP - úgy tűnik - még mindig nem az a párt, amely képes lenyelni és megvalósítani a szükséges átalakításokat. Nem véletlen ez, hiszen Magyarországon ma a konzervatív fordulat jelent megoldást, s a baloldali ideológia fundamentumai láthatóan akadályozzák gondjaink megoldását. Gondoskodó állam helyett öngondoskodó polgárra van szüksége Magyarországnak. Szocialista egyenlőség helyett verseny- és teljesítményalapú egyenlőtlenséget kell hirdetni és elősegíteni. A felülről jövő újraelosztás helyett az "aki többet dolgozik, annak több jár" elvét kellene a gyakorlatba átültetni. Társadalom helyett polgárosodott nemzetben kellene gondolkodni. Az MSZP-nek és a miniszterelnöknek gyakorlatilag azt kell beismernie: a baloldali elvekre alapozva nem lehet hazánk jelen problémáit megoldani, s új Magyarországot építeni. Ez is oka tehát annak, hogy a szükséges változások lassúak. A "szűk esztendők" emiatt hosszú évekig is elhúzódhatnak, miközben a gazdaságnak és a gazdaság szereplőinek minél előbb levegőre lenne szüksége.

4. Teljes szemléletváltással új adórendszert kell kialakítani.

Minderre akkor van legkorábban lehetőség, amikor a költségvetés egyensúlyba kerül. A szemléletváltás két eleme: az egyszerűség és az öngondoskodás. Az új adórendszerből ki kell venni mindent, ami miatt ma az adózás az egyik legkomolyabb versenyhátrányt jelenti Magyarország számára. A jóléti-fogyasztási adókra kell helyezni a hangsúlyt. Cserében csökkenteni a munkavállalókat, a munkaadókat, a megtakarításokat, vagyis az öngondoskodó polgárt terhelő adókat, és be kell vezetni a teljesítményt ösztönző egykulcsos adót.

5. A középosztálynak lehetőséget teremtve kell folytatni a privatizációt.

A privatizációs döntéseket ne csak a költségvetés bevételi szempontjai határozzák meg. Az alapvető cél az, hogy az eladó állami vállalatok minél nagyobb részben magyar kisbefektetők kezébe kerülhessenek. Ezért az MDF - ahol az szakmailag csak indokolható - a tőzsdén keresztüli (rész)értékesítést javasolja. Ezzel gazdagítjuk a tőkepiaci kínálatot, tulajdonszerzésre, befektetésre ösztönözzük a középosztályt, és átláthatóvá, politikamentessé tesszük az állami vállalatok működését.

6. Piac- és kapitalizmusellenes hangulatkeltés helyett tiszta versenyre és megerősített fogyasztóvédelemre van szükség.

Sajnos mind az MSZP, mind a Fidesz hajlamos táplálni a piacgazdasággal szembeni előítéleteket. Ez öngyilkos politika, hiszen az előttünk álló feladat éppen az, hogy ledöntsük a gondoskodó állam több évtizedes tabuját. Az állam feladata, hogy garantálja a piaci verseny tisztaságát és a jogbiztonságot, és egyáltalán nem feladata, hogy aktív szereplőként lépjen fel ott, ahol semmi keresnivalója. Továbbra is szükségesnek tartjuk a több európai országban jól bevált Tiszta Kezek hivatalát, amely a megerősített Állami Számvevőszék, Gazdasági Versenyhivatal és Fogyasztóvédelem mellett árgus szemmel figyeli és kivizsgálja a politikai korrupciós ügyeket. Az antikapitalista jelszavak helyett polgárbarát intézkedésekre van szükség. Erre egy példa a bankadó ügye. A kormányfő a bankok túlzott profitjára hivatkozva indított demagóg kampányt a pénzintézetek ellen, elhallgatva azt, hogy a kimagasló nyereségért részben éppen a rossz politikai döntések felelősek (például a téves állami lakástámogatási rendszer). A koalíció bevezette a bankadót, amit azok azonnal áthárítanak az ügyfelekre, vagyis a bankadó megint csak az emberekre ró újabb terhet. Az MDF a bankadó eltörlését javasolja. Helyette párbeszédet kezdeményez a pénzpiaci szereplőkkel az ügyfeleket terhelő, európai viszonylatban indokolatlanul magas díjak csökkentése érdekében.

7. Legyen új fejezet a pártok közötti párbeszédben.

Az elmúlt években elharapódzott közéleti stílusnak is köszönhetően a politika tekintélye és a politikusok hitele mélypontra került. Az együttműködés hiánya rányomja bélyegét a politikai teljesítményekre is. Az MDF évek óta értelmes dialógust sürget, és ezzel a céljával egyedül maradt. A politikai partnerek lesajnálva legyintenek, s mindent elkövetnek, hogy bebizonyítsák, miért lehetetlen a párbeszéd egymással. Ez több mint felelőtlenség, és bizony kevesebb mint hazafiság. Most, amikor küszöbön áll az európai uniós támogatások fogadása, immáron elodázhatatlanná válik az értelmes párbeszéd. Hatalmas pénzről, óriási fejlesztési lehetőségről van szó Magyarország számára. Annak érdekében, hogy képesek legyünk minél több támogatást felhasználni, minél több fejlesztést megvalósítani, a politikai pártok kénytelenek lesznek együttműködni helyi, regionális és országos szinten egyaránt. Talán most, külső kényszer hatására végre sikerül nemcsak egy asztalhoz ülnünk egymással, hanem közös nevezőre is jutnunk egy igazán nemzeti ügyben. Talán képesek leszünk azokat a nemzeti minimumokat meghatározni, amelyekkel segítjük, és nem akadályozzuk hazánk fejlődését.

Ma három politikai irány érzékelhető Magyarországon: a kormányoldal, az utcai ellenzék és a parlamenti ellenzék. A kormány teljesítményéről kétféleképpen lehet véleményt mondani: síppal és alternatív megoldás felmutatásával. A Fidesz, az utca ellenzéke nem rendelkezik ilyen alternatívával, sípolni viszont megtanult. Az MDF, az ország harmadik legerősebb politikai pártja új jobboldalt épít. Olyan jobboldalt, amely kész a párbeszédre, felelősséget mer vállalni tetteiért, szavahihető, és távol tartja magát a szélsőségektől. Politikája fontos eleme, hogy síp és transzparens helyett építő javaslatokat, működő lehetőségeket mutat fel. Célunk, hogy az új jobboldal, az MDF legyen a szociálliberális oldalt majdan leváltó politikai erők vezető pártja.

Budapest, 2006. szeptember 22.

Dávid Ibolya a Magyar Demokrata Fórum elnöke

Felkerült az esztergomi MDF szervezet kérésére