Az 1982-es ősbemutató óta világszerte nagy sikerrel játszott darab bemutatója 2005. október 5-én, 18 órakor lesz az Erkel Színházban. A felújított balettben Fodor Antal koreográfiájára, J. S. Bach és Presser Gábor zenéjére - váltott szereposztásban - Jézus szerepében Nagy Tamás/Cserta József, Júdásként ifj. Nagy Zoltán/Szegő András, Mária Magdolna szerepében pedig Keveházi Krisztina/Tsygankova Anna táncol.

Az üldözöttek és Jézus

A két felvonásos balettet az 1982-es, szintén Erkel Színház-beli ősbemutatója után még tizenhárom évig tartották színpadon. Akkor a főszerepeket Dózsa Imre, Pongor Ildikó és Keveházi Gábor alakították. A címszereplőket bravúrosnak és szuggesztívnek jellemezte a sajtó, a darabot pedig egyöntetűen áttörésként emlegették: "Talán nem túlzás a jövendölés: a következő évad egyik legnagyobb közönségsikere került most bemutatásra." - írta a Nők Lapja 1982-es bematató után.
Az előadás híre és sikere nem is maradt az országhatáron belül. Az Egyesült Államoktól Indián át Nyugat-Európáig szinte az egész világon bemutatták, műsorára tűzte számos Kelet-Európai színház, még a világhírű, leningrádi Kirov Balett is, s a világ hat televíziója készített filmet az előadásokból.

ifj.Nagy Zoltán.- Keveházi Krisztina.- Nagy Tamás.

A TÖRTÉNET
Balett-terem, balett-próba. A cél: Jézus megpróbáltatásainak színre vitele. Ám egyszer egy hang jelzi a táncosoknak, hogy a próba véget ért. Nem mindenki távozik a helyszínről, a Jézust alakító táncos még marad és gyakorol. Egyszer csak a Mária Magdolna szerepét táncoló lány belép a terembe, s lassan egy szerelmi kettős bontakozik ki a két ifjú között. A Júdást megszemmegszemélyesítő táncos látván ezt a képet, a féltékenységtől elvakultan ront közéjük, és mindkettejükre rátámad.
Itt kezdődik a bonyodalom, ami az üldöztetéstől az áruláson át a halálba torkollik, s a darab végére Mária Magdolna és Jézus, üldözőik áldozata lesz. Az előadás záró akkordjaként megszólal ugyanaz a zene, amely a darab legelején. A táncosok is ugyanúgy érkeznek, beszélgetnek, melegítenek és táncolnak. Majd megmerevednek. Akár új üldözöttek is jöhetnének, minden megismétlődhetne, hiszen bármikor, bárkiből lehet üldözött.
"Magunk sem vesszük észre, hogy naponta feszítjük meg a megváltókat. A kiválasztottakat, akik értünk, a többiekért akarnak tenni valamit, és akik képesek feláldozni értünk önmagunkat. [...]
Úgy éreztem, el kell készítenem egy olyan színpadi alkotást, amely egyfajta rekviem minden jogtalanul üldözöttért. Rockbalettem a szeretetet, az egymásra figyelést lenne hivatva felkelteni. A műfajon belül valami újat szeretnék megvalósítani, olyan katartikus hatású élményt, amely nem kizárólag a balettet kedvelőkhöz szól. A széles értelemben vett közönséghez szeretnék szólni mozgás-színházzal, amelyben minden mozdulatnak külön értelme van. Vállalva benne mindent, ami napjaink története: a kor bűneit, a gyilkosságokat, a szexet, az érzelemnélküliséget."
Fodor Antal
(részlet a Pesti Műsor 1982. május 12-én megjelent számából)

Jaj, dehogy is Téged kritizáltalak, Jadzia drága! Ezért is fogalmaztam úgy, ahogy...

Bárki - számomra mindenképpen ismeretlen - személy is követte el a vidi készítését és a yutura való feltételét, szerintem nem sokat érthetett az esztétikához! Az ízlése meg különösen kívánni valókat hagyott maga után. Kb. úgy illett a zene a "táncnak" nem nevezhető mórikálással egymáshoz, mint tehénhez a gatya...

Holdfény ezeket nem én csinálom mármint a vidóókat  ez így jön a youtube ról

Egy "kis kritika":
Bocsánat, de a Jazz Toccatahoz nem hiányzott az a kékruhás magát mórikáló nőszemély!

Sikerült elrontania a zene vidám varázsának érvényesülését!
Vagy ha már mégis "futtatni" kellett valaki(k) miatt, kitalálhattak volna neki egy sokkal jobb koreográfiát!!! Ráadásul se fiatal, se szép nem volt...

A volt zeneiskolánkban rendszeresen voltak, s vannak ún. TANÁRI HANGVERSENYEK, ezek egy része hangszercsoportonként volt megtartva, így fafúvós, rézfúvós, hegedű és ütőhangszerek, valamint a legnépesebb tanszak, a zongora. Ez utóbbiból szeretnék felidézni egyet, melyen az egyik zongoratanárunk olyan szerzőtől játszott egy darabot, amely Magyarországon ritkán hangzik el: ERIC SATIE francia zeneszerző és bárzongorista zongoradarab sorozatából az elsőt.
Ebben a linkben részletesen olvashatunk a szerzőről:
https://cultura.hu/kultura/a-bohem-erik-satie/

Saját rajza önmagáról, mint szalonzenészről:

Most pedig halljuk azt a művet, amit a kolléganőnk játszott tőle:
https://www.youtube.com/watch?v=PLFVGwGQcB0
Erik Satie - Gnossienne No. 1.

Egyik középiskolás növendékem úgy belelkesedett a mű hallatán, hogy megvette a kottát, és megtanulta az egész sorozatot.
Igen tehetséges zongorista volt, de nem zenész lett, hanem környezetvédő mérnök. Úgy hallom, most felnőttként éppen hegedülni tanul.

Örülök, hogy sikerült alaposan beojtanom a klasszikus zene szeretetével! 😊 😍 

https://www.youtube.com/watch?v=00io4TaIrFk

A székelyekhez - Petőfi Sándor versére - Debreceni Kodály kórus, vez. Erdei Péter

Debreceni Kodály kórus

Akinek köszönhetem, hogy zongora-szolfézs zeneiskolai tanár lehettem:

Gulyás György, alapító karnagy, a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola és tanárképző igazgatója.

Ezért az egyért "megbocsájtok" a népirtó spanyoloknak, mert valószínűleg általuk vált lehetővé, hogy megismerkedjünk ezzel a csodállatos népi hangszerrel, és olyan hanghatásnak lehettünk tanúi, amely a híres zenei kultúrájú Európában ismeretlen volt:

Amerikai indián férfi pánsípon játszik Törökországban, Izmir utcáján.
https://www.youtube.com/watch?v=3e5DVNb6bCA&list=RDEMIU-AgNLNPzsqz5ByytrdgQ&index=6
El condor pasa (Flauta de pan)

Nem lehetetlen, hogy az ősmagyarok vándorlásaik folyamán találkoztak ezzel a hangszerrel keleten valahol:

Keleti hangszereink: 

citerafélék, koboz, furulyafélék, tilinkó, doromb, üstdob, láncosbot, pergő, kolomp, cintányér, vonósok, kettős nádsípos hangszerek (tárogató), pánsíp, duda, körtemuzsika.

https://www.youtube.com/watch?v=hLUS8wgSqXw

Franz Benda

cseh zeneszerző, hegedűs, Georg Anton Benda bátyja.

1709-ben született egy kis csehországi faluban, születésének pontos dátuma ismeretlen. November 25-én keresztelték meg és a korabeli szokás az volt, hogy általában a születés utáni harmadik nap vitték el a templomba az újszülöttet, ez alapján valószínűsíthető a november 22-ei dátum.

Először hegedülni tanult, majd 1718-tól a prágai Szent Miklós templomban énekelt. 1733-ban elhagyta Csehországot és Drezdába utazott, ahol tovább folytatta hangszeres tanulmányait, majd nemsokára kis társaságot gyűjtött maga köré, ismerőseiből zenekart alapított: ünnepek, vásárok alkalmával léptek fel falvakban, városokban. Bebarangolták egész Poroszországot és Kelet-Európát, majd Benda visszatért a cseh fővárosba.

Innen Bécsbe utazott, majd Varsóban működött két évet, mint Kapellmeister. Annak ellenére, hogy megfelelő zenei képzésben nem részesült, hegedűjátéka egészen kiváló volt. Ez keltette fel II. Frigyes porosz király figyelmét is, aki meghívta hercegi zenekarába Rheinsbergbe. Itt alapos zenei képzésben részesült a Graun fivérektől, majd Frigyes trónra kerülésekor követte az uralkodót Berlinbe.

Haláláig a porosz királyi zenekar tagja volt, 1770-től a zenekar vezetője lett. Közben a berlini zenei élet kiemelkedő személyisége vált belőle, aki II. Frigyes kedvenc zenésze révén gyakran kísérte hegedű játékával az uralkodót. 1786-ban Potsdamban hunyt el. Fiai Friedrich Wilhelm és Carl Hermann szintén zenei pályára léptek. Carl Hermann neves színpadi szerző lett, Friedrich Wilhelm pedig a királyi zenekar vezetőjévé lépett elő apja halála után.

Franz Johann Gottlieb Graun, II. Frigyes és Johann Joachim Quantz stílusában komponált. Zenéje kevésbé eredeti, de ennek ellenére jelentős alkotó volt, aki elsősorban hegedűműveivel alkotott jelentőst. Művei közül talán a hegedűszonátái a legjelentősebbek. Ezekből több mint 140-et vetett papírra, kizárólag saját használatra. A partitúrákon olykor a hegedű vagy fuvola megjelölés szerepel, nyilán Nagy Frigyes használatára is keletkeztek. A darabokra a három tételesség a jellemző, de a lassú tétel sokszor nyitó, nem pedig középtétel. A művek átmenetet képeznek a barokk és a klasszicista zene között. A folyamatos dallam vezetés mellett már megfigyelhető a visszatérő motívumok periodikus ismétlődése is. A záró tételek mindig gyorsak, általában tánc jellegűek. A szonáták túlnyomó többségénél a minden tételhez a hegedűszólam egy kidíszített változata tartozikwikipédia

https://www.youtube.com/watch?v=oCkyp6qUXrs

https://www.youtube.com/watch?v=uHiO6HpnovE

https://www.youtube.com/watch?v=pxzCSGaPvwY

https://www.youtube.com/watch?v=KXEV7glbI2I

https://www.youtube.com/watch?v=EnlHP6ZQuDg

Germaine Tailleferre (Saint-Maur-des-Fossés, 1892. április 19. – Párizs, 1983. november 7.) francia zeneszerző, a francia Les Six zeneszerzői csoport tagja.

Germaine Tailleferre 1892. április 19-én született Saint-Maur-des-Fossés-ban (Val-de-Marne) Marcelle Taillefesse néven.^[3] Édesanyját, Marie-Désirée Taillefesse-t apja arra kényszerítette, hogy szakítson jegyesével és menjen férjhez a fiatal Arthur Taillefesse-hez, azon egyszerű okból, hogy ugyanaz volt a vezetéknevük. Ez a megrendezett házasság meglehetősen boldogtalan volt, Marie-Désirée egyetlen vigaszát a gyermekei jelentették.

A fiatal Germaine édesanyjától kezdett zongorát tanulni és igen korán komponálta első rövid darabjait. Apja akarata ellenére és tudta nélkül beiratkozott a párizsi konzervatóriumba, zongora és szolfézs szakra, majd szolfézsben első díjas lett. Ez a siker megtörte apja ellenállását, így hozzájárult tanulmányai folytatásához, annak költségeihez azonban továbbra sem… Germaine, lelkében némi bosszúvággyal, családi nevét a kissé merész és nevetséges Taillefesse-ről a vonzóbb Tailleferre-re változtatta.

1912-ben ismerte meg Darius Milhaud-t, Georges Auric-ot és Arthur Honeggert a párizsi konzervatóriumban, eljárt a Montmartre és a Montparnasse művészi köreibe, megismerkedett Guillaume Apollinaire-rel, Marie Laurencin-nel, Paul Fort-ral, Fernand Léger-vel és a szobrász Emmanuel Centore-ral, aki feleségül vette nővérét, Jeanne-t. 1913-ban első díjat kapott összhangzattanból, 1915-ben pedig fúga tanulmányokból.

Szintén a konzervatóriumban kötött barátságot a hárfaművész Caroline Luigini-Tardieu-vel, Alexandre Luigini zeneszerző és karmester leányával, aki akkoriban Alphonse Hasselmans hárfaprofesszor tanársegéde volt. Neki komponálta Le Petit Livre de harpe de Madame Tardieu című, 18 rövid hárfa darabból álló összeállítását (1913-1917).

Baráti köre is kibővült 1917-ben Picasso-val és Modiglianival. E festők valamelyikének műtermében került sor a Nouveaux Jeunes csoport első hangversenyére 1918. január 15-én Francis Poulenc és Louis Durey részvételével. Itt előadták Jeux de plein air^[4] című két zongorára írt művét és vonósnégyesre írt szonatináját (Sonatine pour quatuor à cordes); ebből lett később egy harmadik tétel hozzáadásával a Vonósnégyes.

Henri Collet zenekritikushoz kötődik a Les Six zeneszerzői csoport létrehozásának ötlete, az Orosz ötök mintájára: a Comœdia című lapban 1920-ban publikált két cikkében vetette fel a gondolatot. Bár a csoport közös alkotó tevékenysége igen szerény volt,^[5] életük végéig jó barátok maradtak, mi több: gyermekeik a mai napig találkozgatnak egymással. Az a szóbeszéd, hogy Louis Durey lett volna az oka a csoport eróziójának és szétesésének (azzal, hogy visszautasította a részvételt Cocteau balettjének, a Mariés de la tour Eiffel című balett zenéjének közös megírásában), így nem igaz. A feladatot eredetileg Auric kapta, de kifutván az időből, megkérte csoportbeli barátait a közreműködésre. Durey, azon egyszerű oknál fogva, hogy akkoriban nem tartózkodott Párizsban, nem vett részt a projektben. Az viszont igaz, hogy ezzel ellentétbe került Cocteau-val, és 1924-ben ki is lépett a csoportból.

Tailleferre a Première Sonate pour violon et piano című darabját a híres hegedűművész Jacques Thibaud számára írta, akivel jó barátságban volt. A művet 1922-ben mutatta be Thibaud és Alfred Cortot, Párizsban. 1923-ban a híres Ballets suédois (Svéd balett) mutatta be sikerrel Le Marchand d'oiseaux című neoklasszikus balettjét. A neves mecénás, Winnaretta Singer, princesse de Polignac ugyanilyen stílusú zongoraversenyt rendelt tőle; ennek sikeres premierje is Alfred Cortot nevéhez fűződik, 1925-ben, Philadelphiában.

Ebben az időszakban Tailleferre egyre több időt töltött Maurice Ravel társaságában, Montfort-l’Amaury-ban. Saint-Jean-de-Luz-ban, Biarritz-hez közel találkoztak 1919-1920-ban. Ravel, aki érdeklődött a fiatal zeneszerzők iránt, tanácsokkal látta el mind a komponálással, mind a hangszereléssel kapcsolatban, és bátorította, hogy készüljön fel a Római-díjra. Ezek a rendszeres találkozások, melyeket gyakran Montfort környéki sétákkal fűszereztek , mindig hosszú és fárasztó órákkal végződtek a zongora mellett; 1930-ban aztán rejtélyes okból véget értek. Tailleferre nem találkozott többé Ravellel, és soha nem beszélt az okáról, még közeli barátainak sem.

1925-ben Tailleferre házasságot kötött az amerikai karikaturista Ralph Bartonnal és Manhattanba költözött. Itt közeli ismeretségbe került férje barátaival, különösen Charlie Chaplinnel. Ebben az időszakban írta Concertino pour harpe (Concertino hárfára) című művét, férjének ajánlva. Férje nem méltányolta felesége sikereit és ez nem teremtett kedvező légkört a komponáláshoz. 1927-ben Barton kívánságára a pár Franciaországba költözött, és a zeneszerző elfogadta Paul Claudel felkérését, hogy írjon zenét a tudós Marcellin Berthelot tiszteletére költött ódájához (Sous le rempart d’Athènes – Athén bástyái alatt).^[6] Tailleferre szintén elkészült a La Nouvelle Cythère című balettel, amelyet az Orosz balett (Ballets russes) 1929-es évadjára szánt, de a bemutató elmaradt Gyagilev váratlan halála miatt.^[7]

1929-ben házassága is véget ért Ralph Bartonnal, aki Amerikába való visszatérése után néhány hónappal öngyilkos lett. Az ebben az időben komponált Six chansons françaises (Hat francia dal) olyan 15-18. századi szövegeken alapulnak, melyek rossz sorsú nőkről szólnak. Mindegyik művét egy-egy barátnőjének ajánlotta. Ezek a dalok a feminizmus ritka példái Tailleferre életművében.

1931-et a zeneszerző Zoulaina című vígoperájának szentelte, amelyet soha nem adtak elő, és amely csak kéziratban maradt fenn, kivéve a híres nyitányt (Ouverture), mely egyike Tailleferre leggyakrabban játszott műveinek. Ez évben hozta világra egyetlen gyermekét, Françoise-t, aki a francia jogásszal, Jean Lageat-val folytatott viszonyából származott akivel a következő évben aztán frigyre lépett. És már megint: a házasság nem volt jótékony hatással alkotó munkájára, új férje sem támogatta zeneszerzői tevékenységében. Ennek ellenére Tailleferre nagyon termékeny maradt a komponálásban. Ebben az időszakban szerezte a Suite pour orchestre de chambre (Szvit kamarazenekarra), Divertissement dans le style de Louis XV (Divertimento XV. Lajos stílusában) című műveit, hegedűversenyét (Concerto pour violon), amelynek eredeti változata elveszett. A Deuxième Sonate pour violon et piano (2. hegedű-zongora szonáta) ennek egy szűkített változata, kadencia nélkül. Szintén e korszak termése a Concerto grosso pour deux pianos, quatuor de saxophones, huit voix solistes et orchestre (Concerto grosso két zongorára, szaxofon kvartettre, nyolc szóló énekhangra és zenekarra), 1934-ből. Szintén ebben az időszakban kezdte el filmzenéinek hosszú sorát. 1937-ben Paul Valéry-vel együttműködve írta meg Cantate du Narcisse című kantátáját, szopránra, baritonra, női kórusra és vonósokra. 1938-ban George Enescu vezényelte hegedűversenyének bemutatóját az Egyesült Államokban.

1942 elején fejezte be Trois Études pour piano et orchestre című művét, amelyet a neves francia zongoraművésznőnek, Marguerite Longnak és barátjának, François Langnak dedikált. A német hatalomátvétel után nővérével együtt elhagyták Franciaországot. Spanyolországon át Portugáliába mentek, ahonnan áthajóztak ez Egyesült Államokba. A háború éveit Philadelphiában vészelték át. Keveset komponált ebben az időszakban, minden idejét lekötötte kislánya. Ez időben keletkezett Ave Maria című kórusa, a cappella női karra, amelyet a Swarthmore College-ban be is mutattak, de sajnos, elveszett.

Tailleferre 1946-ban tért vissza hazájába és Grasse-ban, Nizza közelében telepedett le. Házassága Lageat-val megromlott, de nem váltak el. Hazatérése utáni első fontosabb műve a Paris-Magie című balett volt, amelyet a párizsi Opéra-Comique-ban, 1949-ben. Ezt követte a Il était un petit navire (Volt egyszer egy kis hajó) című opéra-comique, Henri Jeanson szürreális librettójára. A darab, amelyen a színházigazgató és a karmester számos húzást hajtott végre, igen rossz kritikákat kapott, így aztán csak rövid ideig maradt műsoron és nem is publikálták. Ekkoriban írta 2. zongoraversenyét is, amely elveszett, híres hárfaszonátáját (Sonate pour harpe), a Concertino pour flûte, piano et orchestre (Concertino fuvolára, zongorára és zenekarra), a Parfums című zenés komédiáját (1951), amely szintén elveszett, és a Parisiana című balettet, amelyet Koppenhágában mutattak be, 1953-ban.

1955-ben Lageat és Tailleferre hivatalosan is elvált, leányuk, Françoise pedig megszülte gyermekét, Elivre de Rudder-t. Ugyanebben az évben a zeneszerző elkészítette négy rövid opéras-comique-ból álló szériáját a Radio France számára, melynek címe Du style galant au style méchant (A gáláns stílustól a gonoszig) volt. A következő években keletkezett a Concerto des Vaines Paroles (A hiábavaló szavak concertója) Jean Tardieu szövegére, amely szintén elveszett, kivéve az első, "Allegro Concertant" tétel átiratát. 1957-ben a dodekafóniával való rövid kísérletezés után írta La Petite Sirène (A kis szirén) című operáját, a Sonate pour clarinette solo-t (Szonáta szóló klarinétra) és a Toccata pour deux pianos-t (Toccata két zongorára), Gold & Fitzdale duó számára. Ez az időszak a Le Maître (A Mester) című operával zárult, mely Eugène Ionesco azonos című egyfelvonásos színpadi művén alapult. Időközben leányának magánéleti problémái miatt ő lett unokájának gyámja.

Az 1960-as években számos televíziós és mozifilmhez komponált zenét, de ekkor írta Concerto pour deux guitares-t (Concerto két gitárra) és a Hommage à Rameau-t (Hódolat Rameau-nak), két zongorára és két ütőhangszeresre. Bernard Lefort baritonénekessel (aki később a Párizsi Opera igazgatója lett) duót alakított és egész Európát végig turnézták. 1970-ben a párizsi Schola Cantorum professzora lett, de tanulók hiányában le kellett mondania. Közös barátaik révén ismerkedett meg Désiré Dondeyne-nel, jeles zeneszerzővel és karmesterrel, aki darabok írására kérte fel a zenekara számára és segítette néhány projektjének tető alá hozásában.

Az 1970-es évek elejétől egyre nehezebbé vált számára eltartani saját magát és unokáját, ezért 1976-ban, 84 évesen elvállalta az École alsacienne-ben, Párizs egyik leghíresebb privát zene- és mozgásművészeti iskolájában, a tanulók zongorakíséretét. Ez a poszt egy kis plusz jövedelmet is jelentett számára, lehetővé tette, hogy otthonról kimozdulva is aktívan tevékenykedjen, és hogy befejezze műveinek utolsó sorozatát, köztük a Sonate pour deux pianos-t (Szonáta két zongorára), a Sérénade en la mineur-t (A-moll szerenád) négy fúvós hangszerre és zongorára vagy clavecinre, a Choral et Variations-t (Korál és változatok) két zongorára és zenekarra, a Les Vaines paroles (Hiábavaló szavak) című allegro concertant-ot és a Sonate champêtre (Falusi szonáta)^[8] oboára B-klarinétra, fagottra és zongorára. Utolsó fontos művét 89 évesen írta a francia Kulturális Minisztérium felkérésére, amelyet leginkább egy könyörületes gesztusnak szántak: a Concerto de la fidélité (A hűség concertója) szoprán hangra és zenekarra, két korábbi munkájának (a Hárfaszonáta és egy korábbi, szoprán hangra és zenekarra írt darab) átdolgozásából született. A hangszerelést a már említett Désiré Dondeyne végezte.

Tailleferre egészen a halálát megelőző néhány hétig komponált. 1983. november 7-én hunyt el Párizsban és Quincy-Voisins köztemetőjében nyugszik, Meaux közelében.wikipédia

https://www.youtube.com/watch?v=D5gqDMVNbjQ

https://www.youtube.com/watch?v=Cv650bvCoYw

https://www.youtube.com/watch?v=-nUsMXWTn3g

https://www.youtube.com/watch?v=RHzz5g-7-Jw

https://www.youtube.com/watch?v=-QqK04-JaHM

De igen emlékszem  Thallisra  és regényre is.))

https://www.youtube.com/watch?v=iT-ZAAi4UQQ

https://www.youtube.com/watch?v=HI5Y9l2NHIo

https://www.youtube.com/watch?v=0U6sWqfrnTs

https://www.youtube.com/watch?v=Yx-_XCOFX3g
Thomas Tallis - Mass for four voices


Ha jól emlékszem, kedves Jadzia, Thallis nevével a "Szürke-sorozatban" találkoztunk, de nem vagyok benne biztos...

Hát nem mondom, szép az egyházi zene, de nekünk, XX. sz-i embereknek egy idő után unalmassá válik a hallgatása.


Egyébként sajnos ismét kritikát kaptam az otthonban a zongorázásomra, mondván, az illető NEM KEDVELI Bartókot!
Holott aznap egyetlen egyet sem játszottam tőle, vidám táncokat, vagy közismert altatódalokat játszottam, melyet sokan a zongorával énekeltek.
(Pl. Csajkovszkij:
Szép csillagos az ég,
Elcsendesült a rét,
Ezüstös fényét
Hinti rád a holdsugár...

Vagy Flies:
Gyermekem, óh aludj már! 
Alszik a sok kis madár! stb.

Ez utóbbi művet eleinte Mozartnak hitték, de kiderült, hogy nem ő írta.)

Hát ennyit a zene ellen beojtott emberekről és az Ő hozzáértésükről, meg arról, hogy ismét sikerült elvenni a kedvem a zongorázástól. Itt ez a csodálatos hangú kb. 100 éves hangversenyzongora, és ott áll NÉMÁN az otthon aulájában... 😥 😰 😹 

Köszi szépen Jadzia, Gabrielivel egy újabb reneszánsz zeneszerzővel ismerkedhettünk meg.
Lassus és Palestrina kivételével az írásban szereplő zeneszerzők neveit zenirodalomból annak idején a főiskolán nem tanultunk részletesen, csak megemlítettük a neveiket, bár koncerteken többen játszottunk tőlük.
Most, úgy 60 év elteltével már több ismeretet gyűjtöttek róluk össze a zenetudósok.
Jó, hogy elhoztad őket, köszönöm.

https://www.youtube.com/watch?v=wZO9nVp3qjA
Händel: Sarabande in D minor HWV 437

vAlessandro Ignazio Marcello (Velence, 1673.^[7]február 1. – Padova, 1747. június 19.) olasz barokk zeneszerző

Patricius családban született. Velencében a szomaszkok egyházi kollégiumában tanult. Tehetsége megmutatkozott a költészetben, filozófiában, matematikában, festészetben, de leginkább a zenében. Öccsével együtt jogot tanultak, és a Quarantia (Negyvenek Tanácsa) tagjai voltak. 1698-ban csatlakozott az Accademia degli Animosihoz. 1700-ban és 1701-ben diplomáciai küldetést teljesített a Levantében és Görögországban.

Koncerteket adott szülővárosában, és kedvtelésből szerzett zenét. Kamara kantátákat, hegedűszonátákat írt. Legismertebb kompozícióját, a Eterio Stinfalico álnéven írt d-moll oboaversenyt Bach csembalóra írta át. A 20. század közepén derült ki, hogy a néha Antonio Vivaldinak, néha pedig öccsének, Benedetto Marcellónak tulajdonított zenemű Alessandro szerzeménye.

https://www.youtube.com/watch?v=vE2O_yfgtBU

https://www.youtube.com/watch?v=BCxHhHZ_3Ok

https://www.youtube.com/watch?v=tjLoOmDddgk

Amire nem lehetünk büszkék, MI MAGYAROK! EZ minden, csak NEM ZENE!
Tiszteletlenség ez mind Erkel Ferencre, mind a magyar népre nézvést!👺 😱 🤢 
https://www.youtube.com/watch?v=iYhdaLfVUQ0
Libabőr: Így hangzott a magyar himnusz Marseille-ben

Mindig is gondoltam, hogy a fociszurkolók "hűek" a FŐNÖKHÖZ, de azért ennyire nem kéne utánozni a fals hangját!!!😛 👿 

https://www.youtube.com/watch?v=uE2fjFMag7E

Hoztam Delibes Coppélia balettjét  aBolsoj  előadásában. Nálunk k világhírű koreográfia volt Harangozó Gyula műve

Van Krasznai János szobrászművésznek, az Operaház zenei előadásvezető főügyelőjének egy szobra Harangozó Gyuláról mint Coppéliusról. Azt a pillanatot fogja meg, amikor a zseniális ezermester manó, Coppélius mester lábujjhegyen esernyőjével táncol. Harangozó Gyula művészetével és koreográfiáival örökre bevonult művészetünk nagyjai közé olyan fantasztikus munkáival mint a Coppélia, a Keszkenő, a Seherezádé, a Furfangos diákok, A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin vagy a Poloveci táncok.

https://www.youtube.com/watch?v=RTHdOLBGXA4
Georg Friedrich Händel: Tűzijáték szvit - Nyitány HWV 351