Amikor bevallották: 20+ milliárdból sem sikerült elérni semmit
Közélet
2019. jún. 19.

<p><span style="font-weight: 400;">Egy éve már-már őszödi jelentőségű dolog történt Esztergomban: a Fidesz bevallotta, hogy elrontotta. Nem kicsit, de nagyon. Nem borogattak, nem gyújtottak aznap este kukákat a városban. De érdemi változás sem történt: senki nem mondott le, mindenki ugyanúgy felveszi a kis havi fixét, minden szereplő ugyanaz.</span></p>

“Elég volt. 2018-at írunk, négy éve vagyunk hivatalban, érdemben semmi olyat nem tudunk felmutatni amire azt tudom mondani, hogy látványos lenne és elfogadható”

Mindez a 2018. május 24-i testületi ülésen hangzott el a Fidesz frakcióvezetőjének, Erős Gábornak a szájából. A testületi többséget adó frakció vezetője szólalt fel a városban uralkodó, a pártja által 20 év alatt megteremtett állapotok ellen. Ezt mondta:

"Azt látjuk jegyző úr, hogy a hivatal abszolút lassan működik, nem működik. Miért kell ahhoz, hogy egy dolgot meg tudjon valósítani a testület vagy a város, közel negyven aláírás?

Keringenek a házban a szerződések, keringenek a házban az előterjesztések, a képviselők egy nappal a döntés előtt este kapják meg az anyagokat. Elvárják, hogy reggel hozzunk ebben döntést. Hogy hozzunk mi felelős döntést, ha előző nap este kapunk meg anyagokat? Egyszerűen nem értem. Rengeteg olyan dolog van, ami nincs megoldva.

Menjenek végig a városon, rengeteg helyen ismét nem működik a közvilágítás. Össze vissza pattog a labda, mondják, hogy miért nincs, ez az oka, az az oka. A városlakó polgárok nem erre kiváncsiak, hanem arra, hogy érdemben meg legyenek oldva a dolgok.

Hónapokat csúszik minden. Kellemetlen kimondani, de de ki fogom mondani, mert úgy gondolom, ez így nem mehet tovább! Mi az, hogy hivatali dolgozókkal nem állhatunk szóba? Mi az, hogy hivatali dolgozók ne beszéljenek képviselőkkel? Mi az, hogy hivatali dolgozók kérdőre vannak vonva dolgokban? Ez itt nem volt szokás és teljesen szét lett ez a hivatal verve. Teljesen szét van verve a hivatal, nem mennek az ügyek. Nem a magam nevében, hanem a saját frakcióm nevében beszélhetek.

(...)

A végre nem hajtott határozatok miatt pedig a frakció meg fogja tenni a törvényes lépéseket, oda fogunk fordulni ahova kell. Elég volt. 2018-at írunk, négy éve vagyunk hivatalban, érdemben semmi olyat nem tudunk felmutatni amire azt tudom mondani, hogy látványos lenne és elfogadható. A határozatok pedig nincsenek végrehajtva. Mindenféle dologra fogják, mindenféle dologra hivatkoznak, egyszerűen ez így nem mehet tovább!"

Sasvári Viktor így kontrázott rá a frakció-vezetőre.

"Sokan megkérdezik tőlem a városban, hogy miért nem történik semmi?

Miért nincsenek beruházások, miért nincsenek hangulatjavító beruházások? Felteszik a kérdést: talán nincs rá pénzünk?

Én úgy gondolom, hogy több milliárd forint van a számlán, pontosan nem tudom, mert ritkán kapunk róla tájékoztatást. A képviselők leadják legtöbbször az igényüket, tartanak többször bizottsági üléseket, időt, energiát nem kímélve meghozzák a döntéseket és ezek nem lesznek végrehajtva.

Csúsztatva vannak, mindig mellébeszélés, hogy majd kapunk rá írásbeli választ és nem történik semmi.

Felteszem a kérdést: ki ezért a felelős? Felelősek talán a városházi itt maradt esztergomi dolgozók, akik egyre kevesebben vannak? Vagy talán a képviselők, akik nem dolgoznak eleget, nem hozzák meg a döntéseket? Én nem ezt gondolom. De ki lehet még felelős? A pénzügyi vezetők, a jegyző, az alpolgármester, a polgármester?"

 


A pénzügyi vezető, a jegyző, az alpolgármester és a polgármester személye azóta is változatlan Esztergomban. Imádkozzunk, hogy már ne sokáig legyen így.

(olvasói levél)

(forrás)