Szerdán megnyitották az esztergomi volt Vámházban a Széchényi Emlékév keretében gründolt kiállítást, ahol a „legnagyobb magyar” és a Mária Valéria híd építésének és újjáépítésének története mellett szóhoz jutottak az új, városunkba álmodott mobilgát tervei is. A tablókat október 11-ig tekinthetik meg.
A Széchenyi Emlékév keretében gróf Széchenyi István – a közlekedés ügyében betöltött jelentőségét méltatva – születésének 225., a Mária Valéria híd újjáépítésének 15. évfordulója és az esztergomi mobilgát tervezése alkalmából a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mint a Mária Valéria Duna-híd magyarországi üzemeltetője kiállítást rendez a híd vámház épületében.
A Vízgazdálkodási Tanács értékelte pozitívan a tervezési anyagot, így újabb lépéssel kerültünk közelebb a védmű megvalósításához.
Gátrendszer kiépítése kezdődik hamarosan Visegrádon. A Pest megyei település polgármestere az InfoRádiónak elmondta: a több mint 3 kilométeres gátat azon a dunai partszakaszon építik fel, ahol a tavalyi árvíz idején több mint 300 ezer homokzsákkal kellett védekezni.