Cserép János: ki az iskolából a politikával!

Cserép János: ki az iskolából a politikával!

2018. 02. 17. 19:30

A körzet független országgyűlési képviselőjelöltje osztotta meg oldalán a Hídlap egy posztját, melyben nehezményezi, hogy 6-10 éves gyerekeket - köztük éppen az ő lányát - használja a sajtóban saját politikai céljaira a Fidesz választókerületi jelöltje, Völner Pál.

A Hídlap régebben az esztergomi önkormányzat cégének lapja volt, de néhány évvel ezelőtt az online felület jogait eladták egy magáncégnek. Azóta a több szempontból is a Fideszhez köthető cég tölti tartalommal a weboldalt.

A gyerekekről készült képeket Völner Pál facebook oldalán is megosztották - szülői engedély nélkül. 

2018. 02. 21. 10:58

Három napba telt, és az iskola fenntartójának is kellett írnom érte, de végre lekerültek a kifogásolt képek Völner facebook oldaláról.

2018. 02. 19. 22:57

A fényképek közzétételéről előbb már írtam, egyértelműen törvényellenes. 

A politikai rendezvényekről : Magyarországon a Nemzeti Köznevelési Törvény  tiltja, hogy a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet működjön, továbbá párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység végzését is tiltja az oktatási intézmény falai között abban az időben, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét. [24.§ (3) bek.] 
Ez Orbanisztánban természetesen a gyevi bíróra és az államtitkárokra nem vonatkozik .

2018. 02. 18. 21:17

Kedves Mijen!

Köszi, hogy megerősítettél az amerikai példával!
De sajnos igazad van ezekben is:

"Magyarországon nincs liberális demokrácia, Magyarországon a kormánypárti politikusok nem européer szintet képviselnek, a magyar kormány uszítással  kampányol,  hazug állítással( hogy létezik Soros terv ) kampányol, meg európai uniós pénzekből épült fejlesztésekkel kampányol, mintha a fejlesztéseket nekik köszönhetnénk.. De mégis. Ebbe nem szabad belenyugodni. El kell zavarni őket április 8-án !"

EGYETÉRTÜNK!:))


2018. 02. 18. 21:11

"Felnőtt emberek felvállalhatnak politikai szimpátiát"

Kedves János!
Szerintem elég baj, hogy ez így van, és nincsenek kivételek, mert mint írtam, a sportolók, művészek (sőt, az egyházak  és prominensei is), s akik nem politikusként közszereplők (tv-rádió, kivéve fizetett hirdetések!), azoknak nem faire semmilyen formában politikai állást foglalni bárki és bármi mellett, mert én szerintem ez CSÚNYÁN ETIKÁTLAN, hiszen erősen befolyásolhatják a rajongóikat! 
És EZ bizony egyáltalán nem helyes dolog, szerintem nem, és nem! Számomra elfogadhatatlan, annak ellenére sem, hogy nem törvénytelen!:(((

2018. 02. 18. 20:59

Megkérdeztem az USA-ban élő barátomat, hogyan viszonyulnak egy liberális demokráciában az ilyen Völner féle akciókhoz. Idemásolom a közre tartozó indormációkat:

 

"Amerikaban a szulo beleegyezese kell ahhoz is, hogy a gyerek neve vagy fotoja barmilyen iskolai kiadvanyban, nyilvanos helyen, website-on, akarhol szerepeljen. Az iskolakban informaciot adhatnak a valasztasokrol, a lebonyolitasban az iskolak es a szemelyzet reszt vehetnek, de soha nem barmelyik jelolt oldalan, politikai kampanyt iskolaban folytatni, foleg gyerekek felhasznalasaval nem lehet. Az peldaul kizart, hogy a mi gyerekunket egy republikanus kampanyhoz vagy egy trumpista republikanus politikus fotojahoz az engedelyunk nelkul felhasznaljak. Egy politikus kampanyolni nem mehet az intezmenybe, hanem ha allami alkalmazasban van, vagy a helyi onkormanyzati apparatusban, esetleg o a polgarmester, akkor hivatalos oktatasi es szakmai ugyekben bemehet, reszt vehet ilyan rendezvenyeken, megjelenhet a helyi szenator, stb., de nem kampanyolhat. Erre az iskolakat felhasznalni nem lehet, nem lehet szorolapokat elhelyezni, barmilyen kampany anyagot, se materialisan, se website-on. Mindez torvenyileg reszletesen szabalyozva van. Az iskoláknak semlegeseknek kell maradniuk, az iskolai epuletekben, de meg a parkoloban sem lehet semmifele kampanyanyag, csak a valasztas napjan, h a az iskolaban van a szavazas es az is csak meghatarozott tavolsagra a szavazofulketol. Politikusok meg un. allampolgari ismeretek tanitasa celjabol vagy urugyen sem mehetnek az iskolaba a gyerekekhez beszelni, csak a tanarok a tantargy kereteben. Egyetemeken sem lehet kampanyolni, de politikus tarthat eloadast valamilyen targyban, de nem kampanybeszedet a diakoknak. Arrol szo sem lehet, amit Magyarorszagon muvelnek, hogy az iskolaban gyerekekkel fenykepezkednek vagy a gyerekeket kirendelik a kampanyrendezvenyeikre. Abbol itt hatalmas botrany lenne. De maganemberkent mindenki azt csinal, amit akar, de nem az iskolaban es nem az iskola szervezeseben.
 
Itt van egy szabalyozas Washington Allambol https://www.pdc.wa.gov/learn/guidelines-school-districts:
 
Guidelines for School Districts in Election Campaigns (Public Disclosure Law Re: Use of Public Facilities in Campaigns)
USE OF THE GUIDELINES
pdc.wa.gov
 
Szoval, ez agyrem ( mármint amit szeretett Völnerünk művelt, MJ ), aki ezt allitotta, az hulye (  merthogy írtam, valaki példának hozta fel az USA-t, hogy ott is szabad, MJ ). Minden ev elejen ala kell irni egy papirt, hogy mit engedelyezunk, nemhogy politikai, hanem barmilyen rendezvenyen is megtilthatjuk, hogy lefotozzak, hogy a neve megjelenjen.... Orultseg azt feltetelezni, hogy a demokrata vagy republikanus szavazonak regisztralt szulok gyerekeit felhasznalhassak a masik part politikusainak kampanyahoz, de ez a sajat partjuk politikusainak sem megengedett. Az iskola nem partharcok szintere. Meg a Trumpot tamogato evangeliumi kereszteny egyetem (ezek az amerikai hitesek) diakjai is fellazadtak a politikai kampany ellen. Altalanos es kozepiskolak eseteben aztan ez fel sem merulhet."
Jó, tudom, Magyarországon nincs liberális demokrácia, Magyarországon a kormánypárti politikusok nem européer szintet képviselnek, a magyar kormány uszítással  kampányol,  hazug állítással( hogy létezik Soros terv ) kampányol, meg európai uniós pénzekből épült fejlesztésekkel kampányol, mintha a fejlesztéseket nekik köszönhetnénk.. De mégis. Ebbe nem szabad belenyugodni. El kell zavarni őket április 8-án !
 
 

2018. 02. 18. 20:27

 

 
 
 
 

2018. 02. 18. 14:48

Felnőtt emberek felvállalhatnak politikai szimpátiát. De ezeken a képeken nem ezt látjuk. Kötelezően ünneplőbe öltöztetett gyerekeket (nem is tudtuk, hogy mi az apropó, csak jött az üzenet, hogy pénteken abban kell menni a gyereknek)  használt Völner Pál, ezzel kampányol. És pont az én lányommal, többek között. 

A legnagyobb baj, hogy ezzel az iskola is lejáratódik. Én most komolyan elgondolkodtam, hogy érdemes-e ezt az iskolát választani a másik két gyerekünkkel, illetve, hogy nem lenne-e érdemes megnézni, milyen egyéb opciók vannak jelenleg a városban. Pedig ez az iskola rengeteget adott nekem is.

2018. 02. 18. 14:43

Ráadásul Völner Pál JOGI DOKTOR, nemcsak "simán" politikusi hovatartozásból kormánytag...
Ha valakinek, hát NEKI tényleg kívülről kéne fújnia a jogszabályokat!
Erre csak FÚJ rá(nk  és a gyerekekre is)!
Na eeeegen... Hát nem édesek azok a "jövő zálogai" ott a színpadon a sötétkék nyakkendőikkel?! :P:P:P
Eeeeegen... El se lehet képzelni SZEBB színpadi "dekorációt", mint egy rakás FEGYELMEZETTEN ÁLLÓ gyereket! ...
Szóval, komolyan mondom, megáll az eszem!:(((

Apropó!
Nekem az se tetszett, mikor Kokó és Egér a társaival ott állt Orbán mögött a színpadon annó szintén "dekorációnak"!
Azóta nem veszem őket semmibe...
Szerintem elvárható, hogy egy művész, egy sportoló, vagy éppen egy műsorvezető tv-s maradjon SEMLEGES!
Ki nem állom, mikor a sportközvetítő két magyar csapat esetén az egyiknek szurkol, a másiknak betart!
Milyen jogon?!:(((

Hisz ha jól tudom, ők, és a tevékenységeik MINDENKIÉ, azaz őK az összes magyar állampolgárt képviselik...
De ne a kampányban, egy adott színpadon egy adott politikus mögött! Mert ott hitet tesznek ezzel valaki(k) mellett, amit:
Kikérek magamnak! :(((

/Bocs, hogy így felpörgettem magamat, de tényleg vérforraló ilyet látni, főleg egy művészetoktató pedagógusnak.../


2018. 02. 18. 13:10

Hogy is van ez ? Nem találtam kitételt arra hogy államtitkárokra nem vonatkozik : 
" a személyiségi jogok a kiskorú gyermeket is megilletik, amelybe beletartozik a képmás elkészítéséhez és felhasználásához való jogosultság is. A közösségi oldalon való közzététel nyilvánosságra hozatalnak minősül, amely a gyermek (14. életéve betöltését megelőzően a törvényes képviselője) hozzájárulása nélkül a személyiségi jogainak a megsértését jelenti."
A többiek szüleivel együtt forduljatok a bírósághoz :
"A személyiségi jogok megsértése esetén a polgári törvénykönyv részletesen meghatározza, hogy a sértett fél milyen szankciókat érvényesíthet – a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítása, a jogsértés abbahagyása és eltiltás a további jogsértéstől, a megfelelő elégtétel adása –, amelyet a fél a bíróság előtt jogosult érvényesíteni."
"Völlner megér egy misét" !

 

2018. 02. 18. 10:21

Hiába próbálom tegnap este óta elérni, hogy Völner Pál kampányoldaláról vegyék le azokat a fotókat amiken a lányom látszódik - törlik a kommentjeimet. Nem gondoltam volna, hogy egy igazságügyi államtitkár ennyire magasról tesz az általa elfogadott törvényekre.

2018. 02. 18. 0:02

Köszönöm, hogy megerősítesz abban, hogy nem rémeket látok. És a legrosszabb, hogy ezek után még képes Völner Pál megosztani a képeket az ünnepségről, nem is egy képen látható és felismerhető a lányom. Én erre soha nem adtam senkinek engedélyt, ez így ebben a formában egy olyan komoly jogsértés, ami miatt mind az iskola fenntartójának, mind Völner Pálnak illene minimum bocsánatot kérnie. Meg fogom tenni a szükséges lépéseket.

2018. 02. 17. 21:03

Nem akartam dorogiként beleszólni, de úgy döntöttem, mégis megszólalok, mint művészetoktatást (zenei ágon) végző immár nyugdíjas, tehát sokféle tapasztalattal rendelkező tanár.
Nagyon sajnálom, hogy az államtitkár úrnak fogalma sincs az ilyen korú gyerekek "állóképességéről", pedig ugyancsak tudnia kéne, még akkor is, ha etikus dolgot vittek volna végbe a gyerekek háttérrel való "színpadi dekorációjával" (mi másnak lehetne tekinteni?!:::), de ez egyáltalán sem nem etikus, sem nem humánus, sem nem gyerekbarát tett volt!:(((
aKÁRKI SZERVEZTE ÍGY, nagyon rosszul tette!
A gyerkeknek SEMMI KÖZE  POLITIKAI KAMPÁNYOKHOZ!!!
TESSENEK MÁR EZT FIGYELEMBE VENNI!
Még 17 évesen sem!!!

Ugyanis nagyon jól él még az emlékezetemben - szintén a fidesz kormány alatt - 2000 januárjában, mikor azokat a fehér selyem ORSZÁGZÁSZLÓKAT adták át az összes településnek, milyen  nehéz volt ún. "zászlótartó" fiatalokat keríteni abban a kisvárosban is, ahol dolgoztam. Végül úgy döntött a művelődési osztályvezető, legyenek a fúvószenekar tagjai közül kiválasztva. Mert ő tudja, hogy ez nem egy könnyű munka, zászlót tartani mozdulatlanul 1-2 órán át, és a zenekarosok szokva vannak az ilyesmihez, de váltásra is szükség lesz! 3x 3 fő 17-18 éves erős fiatalembert jelölt ki a karmester.
És bizony, szükség is volt a váltásra, meg alig telt el félóra, már fehéredett az egyik srác arca. Le kellett váltani őket, majd újból, mire vége lett a ceremóniának, ami a helyi katolikus templomban volt.
 
Kedves Képviselő jelölt úr!
Nagyon jó tehát, hogy szóvá tette ezt a dolgot!
Volt énekkaros koromban bizony, előfordult, hogy koncerten a levonuláskor ketten tartottuk, s vittünk ki egy közöttünk álló 18 éves lányt, különben eldőlt volna.
Sajnos, sokaknak fogalmuk sincs róla, hogy milyen fizikai igénybevételt okoz a mozdulatlanul egy helyben állás.
Különösen most már, amikor nincs sorkatonaság sem, a fiatal férfiak sincsennek az ilyesmihez szokva.

Még az is jobb, ha énekkarosok, és énekelni kell, mert az leköti a figyelmet. De NÉMÁN, tétlenül állni? Az a legrosszabb! :(((
A politikusok ügyelhetnének erre is!
A gyerek NEM DEKORÁCIÓ!!!