„Egy mindenkiért, és mindenki egyért”.

„Egy mindenkiért, és mindenki egyért”.

2018. 01. 17. 16:51

Bizonyára mindenkinek ismerősen cseng a latin mondás, Dumas négy muskétásának halhatatlan jelmondata. 1868-ban az őszi viharok hatalmas természeti katasztrófákat okoztak a svájci Alpokban. A hatóságok a fenti szlogennel hirdették a kantonokból alig 20 éve összeálló fiatal föderáció lakosságának a közösségi összefogás, felelősségvállalás, együttes erőfeszítések égető szükségességét, nemzetmentő erejét. Azóta ez Svájc nemzeti mottója.

A DK és a Jobbik jelenlegi ismereteim szerint ugyanazokkal a jelöltekkel indulnak neki az áprilisi választási küzdelemnek, mint 2014-ben. Ők a Fidesz győzelmét egyszer már udvariasan megtapsolhatták anélkül, hogy személyes felelősségüket bárki boncolgatta volna. Múlt héten az LMP is bemutatta saját helyi emberét egy máriahalmi tanár, szakpolitikus személyében. Engem a Momentum tervez elindítani ugyanebben a körzetben.

Minden adott tehát, hogy mi négyen, egymásra mutogatva, még négy évre képviselővé tegyük Völner Pált. Eközben a második helyért teljesen haszontalan bohóckodunk. Pedig biztos vagyok benne, hogy Nunkovics Tibort, Vadai Ágnest, és Munkácsy Bélát is alapvetően ugyanaz motiválja, mint engem: nyugdíjba akarjuk küldeni Orbán Viktort és az általa kiépített rendszert! A lavinát fel kell tartóztatni, nem hagyni, hogy mindent vigyen, ami az útjába kerül. Ehhez most bátorság, belátás, egymásba kapaszkodó élő lánc kell.

Egyedül egyikünk sem elég erős. A lavina elsöpör, ha nem segítünk egymásnak. Ésszerűen egy dolgot tehetünk: tegyük félre azt, ami elválaszt és arra koncentráljunk, ami összeköt. Erőinket egyesítve valódi esélyt adhatunk egyvalakinek arra, hogy legyőzze a Fidesz emberét az egyéni választáson.

Arra a döntésre jutottam, hogy felajánlom: függetlenként indulok el, vagy hajlandó vagyok visszalépni a választáson való indulástól bárki javára a nevezettek közül, ha egyikük egyedüli függetlenként, mindannyiunk érdekében elindul a Komárom Esztergom Megye 02 OEVK-ban. Működjünk együtt a hiábavaló magamutogatás helyett!

Ennek érdekében jeleztem a  Momentumnak, hogy a nevem ne kerüljön fel a párt országos listájára. Tájékoztattam a pártot arról is, hogy amíg ez az egyeztetési kör le nem zárul, ne számoljanak velem egyéni jelöltként sem. Magánemberként, lokálpatriótaként és felelős felnőtt magyar emberként ez a lépés erkölcsi kötelességem.

Engem személy szerint elkeserítene, ha ismét egy Budapestről irányított pártkatona képviselné  Esztergomot, Dorogot, Nyergesújfalut és a többi 27 települést az Országgyűlésben. Márpedig ha ugyanúgy elbénázzuk 2018-at, ahogy az akkori szereplők félrekezelték a választást 2014-ben, garantáltan ismét egy fideszes pártkatona lesz a körzet képviselője.

Egy mondás szerint az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. De mi nem vagyunk őrültek. Az összefüggések világosak. Négy év távlatából mindenki levonta a tanulságot és tanulhatott a hibáiból. Kevesebb önös cél és több közös stratégia kell!

Legyünk ennél okosabbak! És akkor tényleg lesz remény!

 

Cserép János

 

2018. 03. 03. 21:07

Teljesen igazad van, Dobogófire! :)
Én is kb. EZT írtam több, mint egy hónapja, csak más szavakkal.
Vagyis, hogy a jelenleg még nyeregben lévő fideszes képviselővel, s egyben újítani akaró fideszes politikussal szemben CSAKIS EGYETLEN JELÖLTNEK van lehetősége a győzelemre, különben a szavazatok az ellenoldalon szétforgácsolódnak, és ismét Völner lesz a befutó!:(((
Ne hagyjuk!
Úgy néz ki, hogy hamarosan lezárul az ajánlási aláírások listájának gyűjtése, és LESZ FÜGGETLEN jelöltünk, aki szintén körzetbeli, de NEM PÁRTKATONA!
Ami nagyon fontos, hiszen bármilyen pártállású és pártszimpatizáns nyugodt lelkiismerettel beállhat majd mögé.

2018. 03. 01. 19:25

Asszem én tapasztalat alapján mondom....mindenképp egy jelöltre van szükség! A többi, önmérsékletet tanúsító visszalépő/támogató álljon be egy egy hiteles és tisztességes jelölt mögé. Kérje az emberek listás szavazatát, de az egyéni körzetekben egy ember a fideszes jelölt ellen kell, hogy elinduljon....aki ezt ígéri, ezt teszi, azt támogatom.

Egy független baloldali demokrata

2018. 02. 28. 1:54

Ide is aktuális Arany örökbecsű írása:



2018. 02. 25. 22:40

Azt hiszem ennek az egyhónapos írásnak különös aktualitást ad az, ami ma Hódmezővásárhelyen történt.

2018. 01. 19. 0:37

"tegyük félre azt, ami elválaszt és arra koncentráljunk, ami összeköt. Erőinket egyesítve valódi esélyt adhatunk egyvalakinek arra, hogy legyőzze a Fidesz emberét az egyéni választáson."

Ez nagyon okos és megfontolandó gondolat! Ideje lenne már összedugni a fejeteket!
Azért ne feledje Esztergom lakossága: négy éve ők, és vonzáskörzetük ültette a MI, (dorogiak és vonzáskörzete) nyakára is Dr. Völner Pált! :(((

Mégegyszer ne kövessétek már el ezt a durva hibát!:(((