Indítsuk be újra a Szent Miklós Alapot!

Indítsuk be újra a Szent Miklós Alapot!

2017. 08. 18. 17:04

A Szent Miklós Alap nevének hallatán évekig büszkeség töltötte el az esztergomi, és több-kevesebb irigység a nem esztergomi polgárokat. A koncepció szerint Esztergom költségvetési forrásaiból évi 100 milliós összeget félretéve minden esztergomi gyermek életkezdését támogatja 2023 után: egyetemi tanulmányaikhoz ösztöndíjat, életkezdésükhöz lakáscélú támogatást nyújtva nekik. 

2010-ben azonban kiderült, hogy a Szent Miklós Alapban addig papíron felgyűlt összeg eltűnt,  már 2009-ben sem teljesítette az önkormányzat a befizetési kötelezettségét, majd az alap ki is ürült. Az önkormányzat pedig immár 7 éve nem tartja be saját rendeletét. Nem köt újabb szerződéseket az itt születő gyermekek szüleivel. Nem tesz félre az alapba egy fillért sem az éves költségvetési keretéből. Nem küld értesítőket az alapról annak az ezres nagyságrendű családnak, akikkel aláírt egy szerződést. Pedig talán soha nem volt nagyobb szüksége a városnak arra, hogy egy jól kigondolt támogatási politikával növelje a város vonzerejét, mint manapság, amikor már nem csak Budapest,  és a többi magyar egyetemi város, de a külföldi egyetemek is komoly elszívó erővel bírnak a magyar fiatalokra. 

Az a véleményem, hogy több, mint hiba a jelenlegi esztergomi Fidesz többségű városvezetés részéről az, hogy 2014 óta nem vette napirendre a Szent Miklós Alap kérdését, és nem indította újra ennek tükrében a város népesedéspolitikai támogatási rendszerét. Sok mindent el lehet mondani a 2005-ben bevezetett Szent Miklós Alapról, voltak vadhajtásai a rendszernek, de egy valami biztosan működött: feltette a várost arra a listára, ami a főváros közelében maguknak hosszútávú megtelepedést kereső családok választási opcióit gyűjtötte. Én magam is több olyan családot ismerek, akiket ez vonzott akkor ide: vehettek volna telket/házat Piliscsabán, Szentendrén, vagy bárhol az agglomerációban, de a Szent Miklós Alap volt az, ami miatt Esztergom mellett döntöttek. Még a saját hazaköltözésemnél is egy fontos szempont volt a sok között az egyetemi évek után a Szent Miklós Alap ígérete. Annak az ígérete, hogy Esztergomnak fontosak a fiatalok, fontosak a fiatal családok, fontos, hogy a magunk módján hozzátegyünk a népesedési problémák megoldásához.

Felröppent újra az országos sajtóban, hogy az esztergomi kórház szülészeti osztálya gondokkal küzd: nincs elég orvos. Emlékszem, négy évvel ezelőtt is ugyanez volt a helyzet, amikor feleségemmel második gyermekünket vártuk, és hetekig azon kellett aggódnunk, hogy vajon megszülethet-e Esztergomban, vagy az utolsó trimeszter közepén kell új orvost, új kórházat keresnünk, ha esetleg az esztergomi szülészet nem fog tudni tovább működni. Miért kell most újra ezzel a problémával szembesülni a sajtóból? Miért nem lehet az önkormányzat hatalmas ingatlanvagyonából erre a célra áldozni: orvosi és ápolói lakásokat kialakítani, a Szent Miklós Program keretében akár ingyenesen felkínálni bárkinek, aki hajlandó ideköltözni és a kórházban dolgozni?

És ha már hozzányúlunk a Szent Miklós Alaphoz: miért kellene 2023-ig várnunk azzal, hogy támogassuk az esztergomi fiatalokat: mennyivel kevesebb az, aki csak 1999, 2001 vagy 2003 óta él Esztergomban köztünk, hogy az ő taníttatását, életkezdését nem akarjuk támogatni? Fizethetnénk ösztöndíjat esztergomi orvostanhallgatóknak, ha cserébe vállalják, hogy hazajönnek. Fizethetnénk ösztöndíjat jogászhallgatóknak, ha utána vállalják az esztergomi hivatalt. Ösztönözhetnénk a városban működő cégeket iparűzési adó kedvezménnyel vagy visszatérítéssel akár, ha ösztöndíjakat adnak egyetemistáknak, ha cserébe azok diplomával a zsebükben hazajönnek és náluk dolgoznak. Egy komplex programot tudnánk felépíteni, aminek a végeredménye az lehetne, hogy megáll Esztergom népességének fogyása és újra a gyarapodás városa lehetünk.

A Momentum Mozgalom Esztergomi helyi szervezetének vezetőjeként a napokban közérdekű adatkikéréssel fordultam az Önkormányzathoz, hogy minden olyan adat a birtokomban legyen, ami alapján mindannyian tiszta képet kaphatunk a Szent Miklós Alap pontos helyzetéről: a szerződött illetve szerződésre alkalmas de nem szerződött gyermekek számáról, a szerződés pontos szövegéről és az alap pénzügyi helyzetének alakulásáról.

Amint az adatokat megkaptuk és feldolgoztuk, azt publikálni fogjuk és egy online kérdőívet fogunk közzétenni, amiben meg kívánjuk kérdezni az esztergomi polgárok véleményét arról, hogy mi is legyen a Szent Miklós Alap jövője. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni azt a több, mint ezer gyermeket, akikkel az Önkormányzat szerződést kötött, akik 21 éves korukban joggal követelhetik, akár bírósági úton is azt a pénzt, amit ebben a szerződésben nekik a város odaígért. Én szeretném, ha ezekből egy darab per sem indulna el, de úgy gondolom, nem várhatunk 2023-ig: hamarabb el kell kezdeni a városnak komoly összegeket fordítania arra, hogy megtartsa illetve be tudja vonzani azokat a tehetséges fiatalokat, akik Esztergomot a 21. században egy álmos vidéki kisvárosból a budapesti agglomeráció egyik új központjává tehetik.

 

Cserép János

Momentum Mozgalom Esztergomi helyi szervezet

2017. 10. 02. 22:22

Ez volt az egyik ami miatt Tétényi feljelentést tett 5-6 éve, de nem indult nyomozás az ügyben. Azt állította a hatóság, hogy ami történt az nem volt bűncselekmény.

2011: https://www.szeretgom.hu/content/68639-a-szent-miklos-alaprol-es-az-igazsagrol

2017. 09. 29. 20:40

Én csak halkan kérdezném meg, hogy nem lehet felelősségre vonni, azt aki eltüntette  a Szent Miklós alapból a pénzt ? Mert a pénz csak úgy nem tűnik el, azt valaki,vagy valakik ellopták.