Kitüntették Tokár János atyát, a Ferences Gimnázium volt igazgatóját. A díjjal az intézmény egyedülálló munkáját is elismerték
Kultúra
2016. dec. 20.

<p>Az atya december 17-én vehette át a Vályi István Díjat a Szent Adalbert Központ dísztermében.</p>

A rangos elismerést a Boldog Ceferino Alapítvány jótékonysági gáláján adták át az atyának.

Székely János püspök méltatásában kiemelte, hogy János atya vezetéséével a ferences rend példaértékű munkát vágez, Bajnán és Nagysápon többek között esti gimnáziumi osztályt indítottak, ahol az oktatás révén rengeteg hátrányos helyzetű fiatal és felnőttet segítettek hozzá az éretségihez. Magyarországon ez egyedülálló, hogy egy gimnázium ilyen küldetést vállal, ezzel pedig sok-sok hátrányos helyzetű embernek az egész életére kiható segítséget nyújt - tette hozzá a püspök.

Popovics György megyei elnök köszöntőjében hangsúlyozta: ez a díj a megyei önkormányzat legnagyobb nemzetiségi díja, mely méltó helyre került ezen a napon.

A Vályi István díjat 2011-ben a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés - Esztergom-Budapest Főegyházmegye cigánypasztorációval foglalkozó segédpüspökének, valamint a Boldog Ceferino Alapítvány kezdeményezésére – alapította.

A Vályi István Díj azon pedagógusok, továbbá az oktatás, nevelés és közösségszervezés területén tevékenykedők elismerésére szolgál, akik hátrányos helyzetű cigány származású diákokkal (gyermekekkel, felnőttekkel) foglalkoznak, és e munkájuk révén nagyban elősegítik az érintett személyek életpályájának előmenetelét, vagy akik hétköznapi kitartó munkájukkal segítenek az esetleges konfliktusok oldásában, illetve rendhagyó programok szervezésével, lebonyolításával hozzájárulnak a helyi közösség fejlődéséhez.

 

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal\Szeretgom

(forrás)