20 tervezett fejlesztés Esztergomban, amelyek lehet, hogy csak papíron maradnak, de jobb, ha tud róluk
Gazdaság
2016. dec. 15.

<p>A tegnapi testületire frissítették a fejlesztések ütemezéséről szóló dokumentumot, amelyből tájékozódhatunk kicsit. A legfőbb kérdések, hogy mikor és mit.</p>

Fotó: Bejó Gábor

Az ITS vonatkozó része IDE kattintva érhető el

 

Az Integrált Településfejlesztési Stratégiát még 2015 januárjában fogadta el a testület. Most első ízben tekintették át, hogyan állnak a tervezetben vállalt fejlesztések. A dolognak nincs túl nagy tétje, hiszen az ITS csupán egy ötletkavalkád, egy elképzeléscunami, amely támpontot adhat a városfejlesztésnek, illetve segíthet belőni az uniós források felhasználásnak programterületeit is.

Az alább olvasható anyagból tehát semmit ne vegyenek készpénznek, hiszen azok minden precíz tervezés ellenére is csak óvatos becslések maradnak. Az ütemezéseket nagyban lassíthatja vagy gyorsíthatja, ha Romanek Etelka nem tud újrázni, esetleg más főépítészt kap a város, de egészen más képet festhet a dolog akkor is, ha parádés anyaggal jelentkezünk az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott kis magyar belháborúban, és a zsűri úgy dönt, hogy Esztergom 2023-ban hosszú idő után újra felülhet az öreg kontinens trónjára.

És akkor még bármelyik percben betoppanhat a milliárdokkal kecsegtető Orbán Viktor is, hiszen 2 éve ígéri, hogy jön. Információnk szerint minden eddigi jóslatnál nagyobb a valószínűsége, hogy jövőre tényleg lesz hivatalos miniszterelnöki látogatás, és OV nem csak vacsorázni jön a Várhegyre.

 

1., A Bajcsy-Zsilinszky úti műemlék házak (22., 24.), amelyek majdnem összedőltek

A Városvezetés figyelmét a Strigonium elkerítéses akciója révén sikerült felhívni a problémákra. 2017 és 2019 között tervezik majd meg, hogy mi lesz az épületekkel. 2021-re lehet kész a felújítás. Az ITS-ben hangsúlyozzák, hogy a homlokzatok mielőbbi rendbetétele segítené a városba érkezőkben a pozitív Esztergom-kép kialakítását. Az ún. Kékfestő házat (Bajcsy-Zs. út 20.) eladtuk, a Bajcsy 22-ben pedig a Szent István-díj kuratóriuma rendezheti be székházát és nem mindennapi ereklyékből álló múzeumát. Ehhez viszont saját költségen fel kellene újítaniuk az épületet, az pedig nem olcsó mulatság. 

2., Obermayer-ház (Deák Ferenc utca 1-3.)

Arról volt szó, hogy már idén elkezdődik a munka vele. A 2016-os költségvetés tervezetéről ITT írtunk. Az ITS szerint azonban a tervezés is csak 2019-ben kezdődik, a kivitelezés befejezése pedig csupán 2022-re várható. Az épületnél is hangsúlyos a homlokzat mihamarabbi felújítása.

3., Kossuth Lajos utca 38. (volt Szemüvegkeretgyár és kaszárnya épülete)

Erről is megemlékezik a 2016-os költségvetés. Az épülettömb környezeti vizsgálata már megkezdődött 2015-ben, ez folytatódott idén is. A kivitelezés a 2017-2018-as időszakra marad. Az ITS úgy vélekedik, hogy az épület hasznosítása révén újabb lendületet kaphat a belváros revitalizációja.

Akár több funkció is elférhet a hatalmas belvárosi ingatlanban. A hetekben olyan szélsőséges vélemények is szárnyra kaptak, hogy akár az épületbe költözhetne az Önkormányzat is. Ez valószínűleg csak mese, de jól mutatja, hogy sokan, rengeteg ötlettel komolyan gondolkodnak az épület hasznosításáról.

A Granvisus udvara nem az Önkormányzat tulajdona, talán tervben van a megvétele, de erről úgyis csak jövőre tudunk majd többet. Mindenesetre az biztos, hogy fontos lenne a terület. És ha már a napokban ennyire fontos lett a városlakók akarata, elmondjuk, hogy anno az esztergomiak többsége itt látta volna legszívesebben a piacot. 2016 év elején tervben volt, hogy a piac ideiglenes költöztetése után, parkolókat nyitnak a területen. Ez valamiért nem jött össze.

4., Volt Zsinagóga, ma Művelődési Ház

A felújítás szintén szerepelt a 2016-os költségvetésben. Fejlesztésekkel, modernizálással még magasabb színvonalú kulturális életet lehetne lehelni a falak közé – írják az ITS-ben. Az Önkormányzat már jogerős építési engedélyekkel rendelkezik, a kiviteli terveket azonban csak 2017-ben készítik el, a megvalósítás itt is átnyúlik majd az új ciklusra.

5., Fürdő Szálló és környéke

Az egykoron pártközpontnak álmodott épületet, a Zöldházat 2017. május 31-ig lebontják, a pinceszint azonban valamilyen rejtélyes oknál fogva megmarad majd. A Fürdő Szállóba rendezvényközpontot álmodtak, ahol szálláslehetőséget is kialakítanának.

A tervekben a Bástya-áruház bontásával egyelőre nem számolnak, így ezen a részen egy homályosan megrajzolt kulturális és turisztika központ körvonalai sejlenek fel az ITS-ben, még egy kis színháztermet is megemlítenek. Részleteket csak 2017 és 2019 között tudhatunk majd meg, a kivitelezéssel pedig 2019 és 2021 között számolnak. Korábban építészhallgatók is csatlakoztak a diskurzushoz.

A Szent István Strandfürdőt felújítanák és bővítenék 2021-ig.

Két világháború közötti reklám a feltörekvő esztergomi fürdőkultúráról Vécs Ottó: Esztergomi útmutató c. könyvéből:

6., Széchenyi tér

Az épületeket nyüzsgő közösségi élettel kell megtölteni, ahová szívesen jönne a turista is. Ehhez kapcsolódik egy turisztikai iroda megnyitása is.

A helyi turisztikai menedzsment (TDM) körül is állt a bál az év közepén, bár erről keveset cikkeztek a helyi portálok, mi egy rövidke írást szenteltünk a Városvezetés és a szakma között kitört konfliktusnak. Az összezördülés egyik sarkalatos pontja volt, hogy hol nyíljon meg a turisztikai ernyőszervezet irodája. A Városvezetés végig azon volt, hogy a Széchenyi tér a legjobb hely, míg a Meszleny László (Szent Adalbert Központ igazgatója), majd az utód Koós László vezette adminisztráció a Várhegyet pártolta, hiszen – mint mondták – az irodának ott kell működnie, ahol a turisták vannak. Végül mindkét vezető lemondott, majd a menedzsment élére a Dzsámi vezetőjét, Szekeresné Czinege Erzsébetet nevezték ki. Az ITS most újra visszahozza témát, és a szervezet központját ismét csak a Bottyán-palota közelébe, a Széchenyi tér 5. szám alá tervezi. A teljes képhez tartozik, hogy TDM-nél más hibák is akadtak, ha érdekli a téma, kattintson IDE.

A tervek 2020-ra érhetnek be.

7., Lőrinc utcai épületek funkcióváltása

A volt Korona Szálló (volt ÉDÁSZ székház), mint Korona Turisztikai Központ. 2019-ben jöhet a tervezés.

8., Sándor-palota

A homlokzat felújítására jogerős építési engedélye van a városnak. AZ ITS szerint tovább nem halogatható az épület rendbetétele, akár egy rendezvényközpontot is kialakíthatnak az egykori palotában. 2017 első felében jön a tervezés, majd 2018-ban már elkezdődhet a kivitelezés is.

9., Könyvtár

Az ITS hangsúlyozza, hogy az intézménynek a városközpontban a helye. Korábban már írtunk a felmerült lehetőségekről, pontosabbat továbbra sem tudunk. Az ITS említi, hogy a Bástya-áruház is szóba jött a könyvtár elhelyezésére. 2018 végére tervezik a megvalósítást.

10., Polgármesteri hivatal felújítása

A díszterem elkészült, a homlokzatot jövőre újíthatják fel (az építési engedélyt már beszerezték), a teljes felújítást 2019-re ígérik. De felmerült az is, hogy az Önkormányzat máshová teszi a székhelyét.

11., Piac

Rengeteg cikkben foglalkoztunk az elhelyezéssel, december 22-én jön a közmeghallgatás, ahol talán végérvényesen is eldőlhet a piac sorsa. A Városvezetés komolyan gondolja, hogy a városlakókra bízza a döntést, ezért valószínűleg meghívják az árusokat, a Simor János utca lakosait, illetve a Bástya-áruház bérlőit is, hiszen utóbbiakat is érint a döntés. De félig-meddig az intermodális csomópont ügyét is súrolják az elképzelések, így akár egy hatalmas, össznépi, izgalmas és feszültségekkel teli közmeghallgatás is kisülhet a fórumból.

12., Kis-Duna sétány rekonstrukciója

Nyertünk rá 550 millió forintos uniós támogatást, ennyiből kell kizöldíteni Esztergom belvárosát és térkövezni a sétányt. 2018 decemberére ígérik a beruházás befejezését.

13., Várhegy

Szinte végtelen mennyiségű terv kering a Várhegy körül, amely idén szintet ugrott a nemzeti emlékezetben, és végre Nemzeti emlékhely minősítést kapott. Tovább düböröghetnek a régészeti feltárások, új programokat tervezhet a TDM, és a Szent István kultusz feltámasztásával akár újragondolhatjuk egész Esztergomot is. 2019-ben okosabbak leszünk.

14., Sportcsarnok

Az új sportközpont 2020-ra épülhet fel a volt Labor MIM gyár területén, a régi felújítását és hasznosítását is emlegeti az ITS.

15., Az Erzsébet park rekonstrukciója

Elsődleges célja a közösség szolgálata, míg a turisták felé szimbolikus jelentősége van: jó benyomást kell keltenie a városról. Új játszótér, térburkolat is szerepel a tervekben. 2020-ra tervezik a megvalósítást.

16., Esztergomi védmű, gát

2019-re 9 milliárdból készülhet el a kormány finanszírozásából épülő etap, 2020-ra pedig az esztergomi pénzből épülő, az Erzsébet park és Szentgyörgymező felé futó szakasz. A tervezés folyamatban van, múlt héten is tartottak megbeszélést az ügyben.

17., 102-es gyorsforgalmi út

2021 második felére összekötnek minket az M1-es autópályával. Részletesebben ITT.

18., Új Duna-híd Esztergom és Párkány között

A nagyon távol jövőbe nézve 2023-ra tervezik a projektet.

19., Kertváros fellendítése

Városközpontot ígérnek, az egykori Arany János iskola épületében egészségügyi központ létrehozását tervezik, illetve a Palatinus-tó környezetének fejlesztését szeretnék előre lendíteni 2020-ig.

Korábbi tervek a Paláról:

20., Kerékpáros paradicsom projekt

Cél a régió egészét behálózó kerékpáros úthálózat kialakítása, de a várostervezők nem felejtették el a belvárosi biciklisutak fejlesztését sem. EURO-Velo 6., Ebi fejlesztés, elektromos biciklik Párkány és Esztergom között, Esztergom-Dorog kerékpárutas összeköttetése mind-mind napirenden lévő elképzelések. 2018 a céldátum. A kerékpáros lehetőségekről ITT és ITT írtunk bővebben.

Februárban nálunk tartották a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázat 2016-os kampányindító rendezvényét. Akkor Neuzer András is nyeregbe pattant. Ez a rendezvény sem mozdította elő a fejlesztéseket.

(forrás)