Jutalmak futószalagon: kiosztották a jó tanuló, jó sportoló diákoknak járó elismeréseket, idén ráadásul már az edzőket is köszöntötték
Sport
2016. dec. 14.

<p>Majdnem egy egész iskolányi tehetséges gyerkőc vehetett át csokit, kupát vagy oklevelet. Az ünnepélyes díjátadót december 13-án tartották a Vármúzeum zsúfolásig telt Lovagtermében. <span>Ha ilyen ütemben osztjuk a díjakat, jövőre a sportcsarnokban kell majd tartani az ünnepséget. </span></p>

Fotó: Romanek Etelka/Facebook

 

A díjakat és jutalmakat Romanek Etelka és Erős Gábor adták át. Az ifjú tehetségeket Szabó Gabriella olimpiai bajnok sportoló köszöntötte.

A „Jó tanuló - jó sportoló” elismerés, legfőbb célja a szellemi és fizikai képességek fejlesztése, az eredményes tanulásra és magasabb szintű sportolásra való ösztönzés, a fair play szellemének ápolása, az utánpótlás-nevelés célkitűzéseinek segítése illetve a legkiválóbbak méltó elismerésben részesítése. A kitüntetésre esztergomi székhellyel és működéssel bejegyzett sportszervezetben sportoló fiatalokat lehet felterjeszteni - olvashatjuk a polgármester Facebook oldalán.

 

Következzenek tehát az est igazi főszereplői.

A I. korcsoport leány kategóriájában 6 db pályázat érkezett be, és egy harmadik helyezés született:

3. helyezett:

Czibula Rebeka, szertornász, úszó

2. helyezett:
Rózsa Szonja, tánc
Kató Enikő, tánc
Fenyves Lili, triatlon

1. helyezett
Molnár Csenge, lovaglás
Tóth Blanka Fruzsina, táncos

A II. leány korcsoportban 11 pályázat érkezett:

Harmadik helyezett:
Erős Lilla, szertorna
Hertlik Nóra, judo
Dejcző Dóra, szertorna

Második helyezett:
Legény Glória, judo
Kopányi Boglárka, táncos

Első helyezett:
Ráczkevy Janka, úszó
Bodocz Lara Dorina, táncos
Keil Elíz, táncos

Emléklapban részesült:
Wölfinger Virág, úszó
Magyar Petra, szertornaúszó
Tatár Enna, kézilabda

A beérkezett pályázatok alapján a III. korcsoportban 19 db pályázat érkezett:

Harmadik helyezett:
Tóth Leila, lovaglás
Karalyos Kriszta, táncos
Szenczi Sára, táncos
Sebők Kinga, birkózó

Második helyezett:
Szilágyi Kamilla, kajakos
Petőfi Eszter, táncos

Első helyezett:
Gál Lili, motocross
Kurali Kitti, táncos
Koller Kíra, táncos
Csöregi Dóra, lovaglás
Pándi Petra, táncos
Magyar Beatrix, táncos

Emléklapban részesült:
Nádpor Nikolett Lilla, úszó
Vodicska Csenge, úszó
Cserni Dóra, judo
Czibula Tamara, úszó
Börcsök Eszter, úszó
Liebl Dorka, akrobatikus rock and roll
Mezei Milla, aikido

A IV. korcsoportba 7 db pályázat érkezett, ezek közül két harmadik helyezés született:

Harmadik helyezett:
Németh Lizett, kosárlabda
Juhász Anna, vívó

Második helyezett:
Keresztesi Dóra, judo
Arvanitidu Nauszika Anna, vívó

Első helyezett:
Petőfi Anna, táncos

Emléklapban részesült:
Kiss Eszter, kempo
Locskai Henrietta, aikido

A V. korcsoport lány kategóriában 12 pályázat érkezett:

Harmadik helyezett:
Malinkó Anna, evezés

Második helyezett:
Négyesi Noémi, evezés
Marek Janka, evezés
Vigmann Dorit, táncos

Első helyezett:
Szívós Nóra, evezés
Ruzsits Dorottya, evezés
Újvári Lili, táncos
Töldezsán Fanni, táncos
Csikós Zsóka, kajakos

Emléklapban részesült:
Fehér Katalin, atlétika
Baltringer Klaudia, atlétika
Orbán Viktória, atlétika

A VI. korcsoport lány kategóriában Esztergom Város jó tanulója-jó sportolója pályázatra 4 pályázat érkezett:

Harmadik helyezett:
Pónya Sára, síelés
Katona Bianka, rögby

Második helyezett:
Nagy Brigitta, evezés

Első helyezett.
Szendrei Rebeka, kempo

A I. fiú korcsoport kategóriájában 4 pályázat érkezett be, két harmadik helyezett lett:

Keil István, foci
Vas András, jégkorong

A I. fiú korcsoport kategóriájában 1 második helyezett lett:

Molnár Zétény, birkózás

ebből egy első helyezett született:
Horváth Ármin Noel, úszó

A II. korcsoportos fiú kategóriában 20 beérkezett pályázatból, a tanulmányi eredmények és a sport teljesítmény alapján, ebben a korcsoportban öt harmadik helyezés született:

Erdélyi Ákos, úszó
Hunya Zsombor, foci
Hubácsek Márton, foci
Vida Dorián, foci
Antalics Ádám, foci

A II. korcsoportos fiú kategóriában három második helyezés született:

Kiss Balázs, kajakos
Horváth Ábel, triatlon
Kollár Csanád, foci,

első helyezettek, a következők:
Deák Ferenc, kempo
Deák Ferenc, foci
Szabó Mihály Márton, triatlon
Kis Tamás, jégkorong
Kis János, jégkorong
Kishonti Bálint, foci

A II. korcsoportos fiú kategóriában Esztergom Város jó tanulója-jó sportolója Emléklapot kaptak:

Arányi Dávid, foci
Drága Domonkos Bálint, vívás
Barát Ákos, vívás
László Márk, triatlon
Székács-Fandl Csongor, foci
Németh Péter, foci

A III. korcsoportos fiú kategóriában 12 pályázat érkezett be, ebből 4 harmadik helyezés született:

Szívós Márton, evezés
Hopka Dániel, foci
Körmöndi Áron, foci
Nagy Hunor, horgászat

Második helyezett:
Pétervári Szabolcs, sakk
Marosvári Gergő, sakk
Varga Olivér, judo

Első helyezettek:
Szabó Gellért Gábor, kajakos
Baráth Albert Károly, kick-box

A III. korcsoportos fiú kategóriában Esztergom Város jó tanulója-jó sportolója Emléklapot kaptak:

Espasa Ramon Albert, foci
Láng Bence, foci
Alfaro-Juhász Sergio Márton, foci

A IV. korcsoportos fiú kategóriában 16 pályázat érkezett ebből 5 harmadik helyezés született:

Engelbrecht Patrik, vívás
Alberti Bálint, vívás
Molnár Endre Miklós, vívás
Domokos Mihály, evezés
Bencze Bendegúz, evezés

A IV. korcsoportos fiú kategóriában 2 második helyezés született:

Vígh Soma, birkózás
Dobos Norbert, foci

első helyezett
Bende Sándor, rögbi
Visi Péter, rögbi
Balog Gábor Kristóf, evezés

A IV. korcsoportos fiú kategóriában Esztergom Város jó tanulója-jó sportolója Emléklapot kaptak:

Szalai Tamás, foci
Sárosi Bálint, foci
Vackán Mátyás, foci
Mezei Marcell, aikido
Krac Márk, foci
Mikus Márk Barnabás, kosárlabda

Az V. korcsoportos fiúk kategóriájában 3 pályázat érkezett, melyből egy harmadik helyezés született:

Galcsik Kornél, kempo

Az V. korcsoportos fiúk kategóriájában 1 második helyezés lett:

Nagy Levente, kempo

Első helyezett:
Visi Balázs, rögbi

Az VI. korcsoportos fiúk kategóriájában 5 pályázat érkezett.

Harmadik helyezett:
Kabai Dániel, röplabda
Edelényi Ervin, röplabda

Második helyezett:
Dobai Nándor, röplabda

Első helyezett:
Sőlősi Darius, rögbi

Emléklapban részesült:
Mihalovits Ferenc, röplabda

Az ünnepen a következő sportegyesületek edzőinek köszöntük meg egész éves munkájukat:
Lévai Zoltán, Bacsa Ferenc, Brilla Gergő, Hurme Sata, Sonkután Rita, Elek Adrienn, Heer Lajos, Puksáné dr. Nagy Margit, Csepregi Attila, Nagyné Grausz Valéria, Csányi Balázs, Erős Gábor, Szeibertné Csékei Brigitta, Keresztesi Zsolt, Németi Dóra, Deák Ferenc, ifj. Borka János, Satu Kristina Hurme, Návrádi Nóra, Stano Tamás, Párkányi Lívia, Váczy Dávid, Dr. Veress Balázs, Rendes Csaba, Mészáros János, Olasz Attila, Kovács Géza, Sőlősi László, Pokorni Ádám, Csőregi Balázs, Oszvald Zsolt, Petkó Krisztina, Sziklai Béla, Bőhm Balázs, Suiogán Károly, Knyaskó Máté, Bóta Gusztáv, Szivák Krisztián, Sebák Andrea, Pápa Péter, Lévai Mária, Horváth-Szeder Enikő, Cserni László, Szuhár Szilvia, Dr. Havasi Tamás, Molnár Béla, Torma Szabolcs, Berecz Zoltán, Nagy Miklós, Mármarosi János, Fekete Viktória, Pjatacsuk Vitalij, Schiller-Kertész Judit, Pokorni Gábor, Bíró Gábor, Pónya Péter, Köles István, Varga Elvira.

 

Forrás: Romanek Etelka/Facebook

(forrás)