Autóversenyzők a gyermek újraélesztő asztalért
Egészségügy
2016. dec. 6.

<p><span>Bensőséges ünnepség keretén belül a mai napon került sor a Kórház Szülészetének épületében azon készülékek átadására, amelyekért 2016. október 2-án gyűjtöttek rallys autóversenyzők Fekete Diána és a Szent Albinus mozgósítására. </span></p>

A gyűjtés fő szervezői: Csepy Zoltán, Juhász Balázs és Temesvári László voltak.  A szponzorok egy gyermek újraélesztő asztalért adakoztak, azonban a több, mint 1,6 millió forintból még egy speciális, újszülött vizsgáló készülék (bilirubinométer) is beszerzésre kerülhetett. A szervezők hagyományt szeretnének teremteni, hasonlóan a Motorosok is lehetnek angyalok rendezvényéhez.

Nagyon büszkék vagyunk mindazokra, akik felismerik a polgári kezdeményezések fontosságát, és támogatásukkal segítik a Kórház munkáját. Az egész világon gyakorlat ez, még a gazdag országokban is.

Nagyon köszönjük úgy a Szent Albinus Egyesületnek, úgy a szervezőknek és a sok-sok szponzornak akik lehetővé tették, hogy ezen új eszközökkel gazdagodjunk kis betegeink gyógyítása érdekében.

A Kórházvezetés
 
 
(forrás)