Kőrösy László (1856-1918) sokat tett Esztergom társadalmi-szellemi életének felpezsdítésére, fővárosi tanulmányai alatt többek között létrehozta az Esztergom Kört, amelyben a Budapestre került, de egykor városunkban tanult diákságot gyűjtötte maga mellé. Hazatérése után sem veszített sokat az értelmiségi lendületből, az Esztergom és Vidéke újságot rövid idő alatt a helyi kultúra és közösség egyik legkedveltebb lapjává tette.

Szalai Béla szerint, aki a Pannonhalmi Apátság irattárában bukkant rá a naplóra, majd előszót írt a kiadványhoz, büszke lokálpatriotizmus sugárzik az Esztergomról írott műveiből. A kellemes atmoszféra tehát garantált, még ha a szöveget végig áthatja a szerző egotripje is, hogy emléket állítson éledező írói ambícióinak.

A város társadalmi terének megrajzolása és az egyéni érzelmek villogtatása mellett azonban akad még egy domináns része is az írásnak, a bencés gimnázium bemutatása, mint a város egyik kulturális csúcsintézménye. Kőrösy egész osztályokat sorol fel az írás lapjain, emléket állítva egy nagy generációnak.

A napló 1861 és 1875 között kalauzol minket a városban. Olvashatunk a Széchenyi téri gyerekkorról, a szellemi eszmélésről, de olyan régen feledésbe merült történésekről is, mint például az 1866-os hatalmas Habsburg kudarccal végződő porosz-osztrák háború, amikor a Sötétkaput hadiraktárnak rendezték be, és deszkakerítéssel zárták le. A városba naponta érkeztek a sebesültek, majd szász menekültek százai jöttek hajókon, ugyanis ők a katolikus németséggel szövetkeztek. A Königgrätz-i megsemmisítő vereség után pedig esztergomi családok tucatjai siratták szeretteiket. 

A Széchenyi teret a város megannyi iskolájából kiáramló iskolások önfeledt zsivaja töltötte be a mindennapokban, vidám gyermekcsordák óvatosan kerülgették a téri ásatások nyomán felszínre hozott csontvázakat. Kőrösy számtalan sztorin keresztül mutatja be a lakók színes világát. Majd a költözések révén, ahogy a család szépen lassan emelkedik a társadalmi ranglétrán, megismerkedhetünk a régi Esztergom többi, elkülönülő tereivel is.

Olvashatunk a könyvben a város legnagyobb alakjairól, tipikus figuráiról is, Kőrösy kora legérdemesebb városi férfiának például Feichtinger Sándort tartotta, aki a hivatása mellett „a város közügyeiért is élt halt”.

Az író felvezet minket a régészeti lelőhelyek paradicsomába, a Várhegyre is, ahol már ifjúkorában előszeretettel kutatta múltunk kincseit. Első osztályos gimnazistaként egy vízivárosi lakatos fiával bemásztak egy barlangba, amely közvetlenül a Vár alatt húzódott. Hozzáláttak a falak bontásához, majd rövid kapirgálás után egy ezüst, török pecsétnyomó gyűrű pottyant az ölükbe. A lelet azonban nem ment csodaszámba, akkoriban ez mindennapos volt.

Megemlékezik a férfiválás szimbolikus aktusáról is. Amikor társaival belépett a főgimnazisták közé, ők lettek az esztergomi utca királyai. „Kevesebb zsebkendő, de több nyakkendő kellett És akkor már az utcán is adtuk a főgimnáziumi tekintélyt” – írja Kőrösy.

Az író jellemzései kortársairól, a város kiemelkedő figuráiról, mind-mind rövid frappáns kis félmondatok, amelyeket a kor embere biztosan értett, de a jelenből visszanézve már semmit sem mondanak a XXI. századi esztergominak, ezért a könyvhöz készült egy rövid függelék is, amely a napló szereplőinek pár mondatos önéletrajzait tartalmazza.

Kőrösy naplója megvásárolható a Laskai Osvát Antikváriumban.