Egy szoros összekötő kapocs: második éve járnak levéltárba kihelyezett órákra a balassás diákok

Egy szoros összekötő kapocs: második éve járnak levéltárba kihelyezett órákra a balassás diákok

2016. 11. 23. 9:50

A Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára a tavalyi tanévben kezdte meg a Levéltári órák keretében az együttműködést.

A foglalkozások célja, hogy az általános és középiskolás diákok kiegészítsék az iskolában tanultakat elsősorban a történelem, de más kapcsolódó tantárgyak esetében is, valamint megismerjék a levéltár alapvető feladatait és működését, illetve az őrizetében lévő dokumentumokat.

Az idei tanévben a következő öt téma közül választhattak az osztályok: „Esztergom szabad királyi város és vármegye a kuruc korban”, „Boldog békeidők...? Esztergom és Esztergom vármegye a 19-20. század fordulóján”, „Ötször hullottak le a falevelek... Esztergom 1914-1918. Emberi sorsok az I. világháborúban”, „Levéltár-ismertető óra”, valamint „A címerekről interaktívan”.

Az órákat Dr. Wencz Balázs főlevéltáros, igazgató valamint Horváth Attila és Erdélyi Szabolcs főlevéltárosok tartják.

 

Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Még nincsenek kommentek :(