2 arany, 2 ezüst és 2 bronz: hazatértek Prágából az Esztergomi Kick-Box Sportegyesület versenyzői
Sport
2016. okt. 17.

<p>Nagyszerűen teljesítettek az ifjak, a kick-boxos különítmény Csehországból is szállította az érmeket.</p>

Már hagyományosnak mondható, ha október, akkor Prága felé veszi az irányt az Esztergomi KBSE csapata. Ezúttal főleg a sérüléseknek köszönhetően kisebb létszámmal vettünk részt a Czech Openen, amit idén október 15-én rendezték meg. A cseh fővárosban idén is szép számú mezőny gyűlt össze, ahol az esztergomi versenyzők ismét öregbíteni tudták a város, illetve a csapat hírét, hiszen 2 arany-, 2 ezüst-, és 2 bronzérmet sikerült hazahozniuk.

Vígváry Viktor

Utólag is szeretnénk köszönetünket nyilvánítani az Új Európa Alapítványnak és a Mol Tehetségkutató Programnak, hogy támogatták Vígváry Viktor versenyzését a 2016-os évben.

 

Aranyérmesek:

Vigváry Viktor kadett II. light-contact +69 kg

László Barnabás felnőtt kick-light -69 kg

 

Ezüstérmesek:

Nagy Larion felnőtt kick-light -57 kg

Baráth Albert Károly kadett II. light-contact -42 kg

 

Bronzérmesek:

Baráth Albert Károly kadett II. light-contact -47 kg

Kajtár Bence kadett II. light-contact -63 kg

 

Esztergomi Kick-Box Sportegyesület

(forrás)