Új elnöke van az esztergomi TDM-nek. Elkezdődhet végre a konszolidáció?
Kultúra
2016. szept. 20.

<p>Hosszú toporgás és helybenjárás után talán megkezdődhet végre az érdemi munka az Esztergom és a környék turizmusát összefogó és koordináló szervezetben.</p>

Kép: Bejó Gábor

Feszült volt a helyzet az elmúlt időszakban az Esztergom és térségi turisztikai ernyőszervezet háza táján. A belső bizonytalanságot és teketóriázást tetézte a kívülről és felülről érkező nyomás is. Sokáig nagyon úgy festett, hogy az esztergomi és a környékbeli turizmus felvirágoztatásáért életre hívott szervezet csupa meta-dolgokkal üti el az idejét. Közben a többi település és a megannyi környékünkön lévő vállalkozás számára más opció is adott: a Dorogi TDM, amely ha mással nem is, legalább annyival vonzóbb lehet, hogy egységet mutat a külvilág felé.

2015 áprilisában, a TDM alapításakor rendezett megatalálkozón Romanek Etelka évszázados távlatból közelített a téma felé. A polgármesteri mondatok úgy hasítottak bele a levegőbe, mintha az esztergomi turizmust egy mindent elsöprő földönkívüli invázió vagy éppen Godzilla pusztításai után kellene újjáépíteni a romokból. Aztán egy év elteltével sem mozdultak előre túlságosan a dolgok.

Az utolsó Prímás Pincebeli TDM találkozón tapintható volt a feszültség a város vezetése és a még fél lábbal regnáló, de már lemondott elnökség között. Nagyon úgy tűnt, hogy senki nem áll igazán a helyzet magaslatán. A Szeretgom a csendes megfigyelő pozíciójából követte a gyűlést, amelyen a felek végül abban állapodtak meg, hogy saját körmükre néznek majd a TDM ügyeit illetően. Nem volt biztató a helyzet. Hiszen még azt sem lehetett megmondani, hogy pontosan hány tagot számlál a szervezet. Hosszú távú tervekről kár lett volna beszélni, amikor csupán az egyesületen belüli belső feszültségről, felesleges perlekedésről és jogszabályhelyek emlegetéséről szólt a történet - holott ezek egyike sem alkalmas eszköz a városmarketing és a turizmus fejlesztésére.

Ha nem is volt nyíltan kimondva, az ülést hallgatva reálisnak tűntek a korábbi szóbeszédek, miszerint az Esztergomi Önkormányzat a 15 milliós támogatás fejében igényt tart rá, hogy első helyről figyelje és irányítsa az eseményeket az egyenlők között, nem érzékelve, hogy a TDM esetén elsőrendűen egy térségi összefogásról van szó, tehát Esztergomnak nem illene beimportálni a szervezet napi működésébe a szokásos belső megosztottságát.

Az sem volt teljesen tiszta, hogy az Önkormányzat miért akarja mindenáron, hogy a TDM irodája a Széchenyi téren működjön (hacsak azért nem, mert a Hivatal közelségét pozitívumnak fogja fel valaki), mikor korábban azzal a mottóval hirdették meg a menedzsment új éráját, hogy „a turisztikai menedzsmentnek ott kell lennie, ahol a turisták vannak”. Fehér holló a turista a belvárosban, nem úgy viszont a Várhegyen és a Prímás Pincénél, ahol első körben helyet kapott a turisztikai ernyőszervezet, és ahová még így szeptemberben is egész délelőtt egymás után kanyarodnak be a turistákkal megpakolt különbuszok. 

A folytatás eléggé bizonytalan volt mostanáig. Tegnap azonban új elnökséget választottak, szám szerint a harmadikat kicsit több mint egy év alatt. Az új vezetőség kinevezésekor valószínűleg konszenzusos döntés született a felek között, ez pedig akár garancia is lehet a jövőbeli professzionális működésre. Vagy úgy egyáltalán, a működésre.

A megújult TDM szervezet elnöke Szekeresné Czinege Erzsébet, az esztergomi Dzsámi vezetője lett, alelnökei Vöröskői István, Kesztölc polgármestere és Csapucha Katalin, a piliscsévi Kálmánfi Béla Művelődési Ház igazgatója.

A Kesztölc.hu-nak nyilatkozó alelnök, Vöröskői István elmondta, hogy következő időszak feladata a szervezet konszolidálása, a TDM menedzser kiválasztása lesz. Ezután, talán az év vége előtt megkezdheti érdemi munkáját a szervezet. 

(forrás)