Ott voltunk Tokodon, abban a pillanatban, amikor elkezdődött az intézmény időszámítása, Tokod pedig feliratkozott a magyar Waldorf iskolák térképére. Mint megtudtuk, a felújított épület átadásával párhuzamosan újra egyre többen érdeklődnek a Csodafa iránt. Ezért szeptember 21-én bemutatkozó, tájékoztató estet tartanak majd azon szülők számára, akik szívesen csatlakoznának az óvodába vagy az iskolába.
Fotók: Kelemen Beáta
Az intézmény épületéhez millió és millió apró emlék kötődik Tokodon, hiszen a Kossuth Lajos utca 1. szám alatti patinás iskolaépületben egykor régen oktatás folyt. Most a történet új fejezettel folytatódik.
Hála a tokodi döntéshozóknak, a szülőknek és az alapítványnak újra élet költözött az ósdi falak közé. Az intézmény fejlődésével és bővülésével párhuzamosan pedig az épület újabb és újabb szárnyait nyithatják majd meg a gyerekek előtt.
Kívülálló szemmel rendhagyó tanévnyitón vehettünk részt, ahol mindenki kicsiny szerepet kapott az ünnepség során. Itt maga Tóth Tivadar, tokod polgármesteri is csak egy apró, de nagyon fontos része volt az egésznek.
És míg a nebulók elvonultak az osztálytermekbe, a Szeretgom bejárta az épület tereit is.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az intézmény bemutatkozó, tájékoztató estet tart 2016. szeptember 21-én, szerdán 17 órától, ahová szeretettel várják azokat a szülőket, akik szívesen csatlakoznának gyermekükkel az óvodába, iskolába.
A tájékoztató est helye:
Csodafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2531 Tokod, Kossuth Lajos utca 1.
Elérhetőségek:
www.csodawaldorf.hu
www.facebook.hu/csodawaldorf
csodawaldorf@gmail.com
06-33/356-607
Látom ezen még te is mosolyogsz. :)
Végignézve a mai politikusi garnitúrát talán nem ártott volna nekik "végégszenvedni" néhány erkölcstan és hittan órát, talán nem lopnának ilyen gátlástalanul, talán nem herdálnák el oly könnyedén a közpénzeket.
Ugye arról értesültél, hogy Magyarországon épp, már vagy 6 éve, illiberális államot építő keresztény-konzervatív kurzus van?! :) :)
"Azt hittem, hogy a hittan vagy erkölcstan órákkal van gondja, de nem :)
Nem tudom, melyikünk van jobban elszállva :)"
A hittan, vagy erkölcstan órákat negatívan kellene értékelnem? Talán azért mert nem illeszthetőek be a neoliberális szellemiségbe?
Hát nemtudom. Végignézve a mai politikusi garnitúrát talán nem ártott volna nekik "végégszenvedni" néhány erkölcstan és hittan órát, talán nem lopnának ilyen gátlástalanul, talán nem herdálnák el oly könnyedén a közpénzeket. Persze az is lehet hogy ők pont azért lettek kiválasztva ezekre a pozíciókra, mert nem voltak megfertőzve ezekkel az ósdi tanokkal.
Aztán ha már világnézeti témánál tartunk, azt is érdemes lenne boncolgatni, milyen világnézet váltja ki az átlag szavazóban, akik többsége tudja mindazt a politikusokról, amit fentebb írtam, mégis mindég abban reménykednek, hogy a következő ciklus, más lesz, jobb lesz?
Uncsi kezd lenni,mindenki oda járatja gyermekét ahová akarja,ennyi.
Galsai Zsolt Waldorf diákból lett Waldorf tanárról készült négy perces videóval búcsúzom.
Többféleképpen értelmezhető ez is. Megnyerő fiatalemberről van szó.
A Waldorf Pedagógiai Intézeben végre megértette, hogy mi miért történt vele gyerekkorában úgy, ahogy. (?) Hurrá! :)
Továbbá beszél bizonyos harcról is. Harcról a külvilággal. Ez is érdekes.
https://www.youtube.com/watch?v=hotqUBYGJes
Szóval Bécsben, Brightonban és Solymáron személyesen megtapasztaltad, milyen a waldorf. Tetszett (rajongója voltál).
Majd 10 év elteltével elkezdtél olvasgatni a neten, s ezek alapján most ott tartasz, hogy energiád/időd jó részét arra fordítod, bemutasd, milyen borzalmas dolgok lehetnek egy waldorf iskolában, óvodában.
Amúgy Tokod tényleg aranyos falu, a waldorf meg extra jó helyen van: a heti rendszeres kirándulásokhoz nem is találhattunk volna alkalmasabbat.
Lehet, hogy ez most furán hangzik neked, de nagy rajongója voltam a waldorfnak 99-ben, és utána is még jó ideig. Nem is értettem, hogy lehet az, hogy valakinek ez nem tetszik. Bécsben napi kétszer bejártam egy waldorf iskolába 2000-ben, majd 2002-ben Brightonban úgy találtam baby-sitteri állást, hogy hirdetést küldtem borítékban az ottani waldorf iskolának, hogy legyenek szívesek kitenni a faliújságukra. Így keresett meg egy anyuka e-mail-ben. Tehát ott is bejártam a waldorfba. Amikor szakdolgozatot írtam, Solymáron látogattam euritmia órákat.
Kb. tíz évvel ezek után kezdtem olvasni az iskolákról és Steinerről a neten, már akkor ledöbbentem, azon, amit olvastam. Elég a Wikipédián elolvasni, hogy mi is az az antropozófia. Most pedig már végképp rengeteg információ van neten. De neked nem fontos az internettel törődnöd. Velem sem :)
Vekerdyvel sem, ő is Ahrimant és a karmát emlegeti.
Ajánlom 12:45 perctől a "Lila köd" című részt, de az is tanulságos, ahogy a legvégén az Apokalipszisről beszél Vekerdy:
https://vimeo.com/74148510
Mármint nem Neked ajánlom, hanem az érdeklődőknek.
Tokod egy aranyos falu egyébként, talán kellmesebb is, mint Esztergom-kertváros.
Kedves Anita,
Nem Új-Zéland, hanem Tokod :)
Ha nem haragszol, inkább hiszek annak, amit magam tapasztalok.
Talán tényleg el kellene menni végre Neked is egy iskolába körülnézni...
"S lehet, hogy újat mondok, de ma egyetlen waldorfos tanár sem veri fejesvonalzóval a gyereket, ha az bal kézzel rajzol, ír. Nem tudom, melyik iskolatípus (waldorf v. közoktatás) váltott először ebben a kérdésben, nem vagyok oktatáskutató, de az, hogy ilyesmit állítasz annélkül, hogy először körülnéznél egy működő iskolában, nos ez sokat elárul..."
Ne haragudj, de mit állítottam én? - "ilyesmit állítasz" - mondod... A vonalzós dolgot te magad vizionáltad.
Én is elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyáltalán még téma a bakezesség, mégis cikkeznek külföldön erről a waldorf kapcsán. Két írást linkelek. Az egyik egy új-zélandi botrány kapcsán született (2014), a másik egy Waldorf iskola honlapján 2006-ban megjelentetett cikk arról, hogy miket nyilatkozott Rudolf Steiner annak idején a balkezességgel kapcsolatban. (Nálam is az lenne logikus, hogy ki a fenét érdekel, hogy mit mondott száz éve Steiner... pl. a bakezességről.) De a Waldorfban ma is minden arról szól, hogy Steiner mit talált ki és mondott száz éve! Pl. kötelező az euritmia elsőtől tizenkettedikig. Vajon miért? stb. Előbb-utóbb Ahriman nevével is találkozni fogsz, nemcsak Steinerével.
http://www.listener.co.nz/current-affairs/education/fairy-tale-fallout/
http://www.waldorflibrary.org/images/stories/articles/RB12_1hinds.pdf
Kedves Anita,
Rudolf Steiner már meghalt (1925-ben). Anno kidolgozta a waldorf módszert, s nagyjából az ő tanai alapján működnek ezen iskolák az egész világban. Én - szülőként - nem olvastam műveit, s nem is tervezem, így nem is fogom megvédeni azokat. Lehet, hogy a jobb-bal kezességről írt több, mint 100 évvel ezelőtt. Viszont szeretném felhívni a figyelmedet, hogy abban az időben (sőt, még talán a mi gyerekkorunkban is) ugyanez a buta nézet volt irányadó a közoktatásban is. S lehet, hogy újat mondok, de ma egyetlen waldorfos tanár sem veri fejesvonalzóval a gyereket, ha az bal kézzel rajzol, ír. Nem tudom, melyik iskolatípus (waldorf v. közoktatás) váltott először ebben a kérdésben, nem vagyok oktatáskutató, de az, hogy ilyesmit állítasz annélkül, hogy először körülnéznél egy működő iskolában, nos ez sokat elárul...
Itt legalább van tankönyv, beszélgethesz a könyv alapján a gyerekkel otthon, ha valamit fontosnak tartasz neki elmondani.
A Waldorfban nincs tankönyv, fogalma sincs a szülőnek, hogy mi zajlik az órán.
Van, akinek a testnevelés (vagy annak hiánya?) a fontos, van akinek a történelem, megint másnak az euritmia...
Engem pont a történelem tantárgy érdekelt a legkevésbé. A Waldorf is inkább a művészetekkel operál. Szimbolikus történetekkel, stb.
Euritmia órára minket még szerencsére nem kötelezett senki :)
Azt hiszem, a magam részéről befejeztem, eleget beszéltem már így is.
Üdv!
Például a történelemórák tematikája. Az iskolát a hatalom a saját legitimációjára használja, olyan szemléletű tananyagot ír elő, amelyik például a társadalmi fejlődést lineáris folyamatnak mutatja ami évszázadok során logikusan vezetett el az aktuális rezsimhez, mint a maximálisan legjobb dologhoz. Ugyanez volt a komcsi tankönyvekben, aztán 90 után hirtelen a liberális demokrácia lett a világ legjobbja, most meg ez amiben élünk van épp felmagasztalva.
A gyerek ebben a rendszerben az utolsó, nem róla szól az oktatás, hanem a mindenkori hatalom igényeiről.
Kedves strazsa!
Mondana pár példát arra, hogy a közokatás a "liberalizmust és materializmust támogatja és hirdeti"?
Hogyan? Mire gondol?
Előre is köszönöm.
Azt hittem, hogy a hittan vagy erkölcstan órákkal van gondja, de nem :)
Nem tudom, melyikünk van jobban elszállva :)
Üdv!
Kedves Anita,
Nem szándékozom állást foglalni sem a Waldorf mellett, sem a Waldorf ellen. De az alábbi bejegyzését nem tudtam átlépni.
"Továbbá rettentően zavar, hogy Waldorf körökben tagadják, hogy az iskolák világnézeti iskolák. Az antropozófia, a Waldorf iskolák működési elve és alapja világnézet, avagy egyfajta "hitrendszer". (Reinkarnáció, karma stb.) Ennek bárki utánajárhat. Most akkor világnézeti az oktatás vagy sem? Pontosan hogyan szivárog bele ez a hitrendszer az oktatásba? Engem ilyen jellegű kérdések érdekelnek."
Melyik világban teccik élni? A való világban? vagy a virtuálisban? Tessék nekem mondani egy iskolát, amelyik nem világnézeti oktatást végez, folytat. Teljesen mindegy. A közoktatás nem az? A mai közoktatás (sajnos az egész nyugati világon) a társadalmi evolució globalista zsákutcáját, a liberalizmust és materializmust támogatja és hirdeti. Mi ez ha nem világnézeti oktatás?
Kedves Anita!
"Úgy gondolom, hogy a Waldorf Kritika nevű honlapom hiánypótló." Ezt eszembe sem volt kétségbevonni!
"Szándékomban áll folytatni. Mint mondtam, hiánypótló. Meggyőződésem, hogy jó dolog, amit csinálok." Eszembe sem volt Önt erről lebeszélni!
"Talán nem kellett volna reklámoznom különböző helyeken a honlapomat, hiszen, akit érdekel, úgyis rátalál." Eszembe sem jutott hogy ezen megállípitásával vitába szálljak!
"Törölni nem fogom a honlapomat, sem a Waldorf Kritika facebook oldalt." Eszembe sem volt hogy ezt akárcsak gondolatban is, kérjem Öntől!
Na de elég a pikírtségemből, (remélem nem haragszik meg érte) :-) Akiket ez megbántott, gondolom nem mennek fel az említett oldalakra elolvasni, de ez itt a szeretgom, itt beleolvasnak, és mint mondottam, nem a hangnem, hanem az egyoldalúság zavart engem. Remélem nem gondolja, hogy megbántani akartam.
Maradok tisztelettel: percjelző (csak így kisbetűvel, és úr nélkül :-)))
Kedves Percjelző Úr!
Úgy gondolom, hogy a Waldorf Kritika nevű honlapom hiánypótló. Ebben a témában ugyanis eddig nem létezett magyar nyelvű honlap vagy blog. Ha körül tetszik nézni a nagyvilában, akkor tapasztalhatja, hogy sok éve jelen vannak a neten ilyen fórumok, csoportok, stb. Összegyűjtöttem pár linket. Ezek közül egyik sem magyar nyelvű:
Anglia:
https://stopsteinerinstroud.com/
Amerika:
https://sites.google.com/site/waldorfstraighttalk/
https://sites.google.com/site/waldorfwatch/
http://thewaldorfreview.blogspot.hu/http://www.waldorfcritics.org/
Svédország:
https://zooey.wordpress.com/
Franciaország:
https://veritesteiner.wordpress.com/
Norvégia:
Dánia:
http://www.steinerkritik.dk/
Németország:
https://waldorfblog.wordpress.com/
Kedves Anita!
Hál Isten, nekem már nincsenek iskolaválasztási gongjaim, (a korom miatt :-)), így azt gondolom, kicsit "függetlenül" (ha lehet egyáltalán) olvasom e fórumot. Biztosan meg van az oka, de nekem kicsit az az érzésem, valamiért "ekézi" a Waldorf iskolát, (módszert), amiért nem is szólnék, ha az oktatás hiányosságaira hívná fel a figyelmet, úgy általánosságban, (azon belül a Waldorf iskola hiányosságára) De nem, itt csak a Waldorf iskola ellen van kifogása. Ha olvasnék Öntől az állami iskolák "agyament könyveiről, és az abból tartott kötelező oktatásról", megint csak nem szólnék, de arról nincs szó. Én nem bántani akarnám Önt, csak megérteni. Beszéltem több szülővel, akiknek nagyon bejött a Waldorf iskola, (gyerekeiknek úgy szintén). Nem gondolnám, hogy nincs elégedetlen szülő, de vele még nem találkoztam. Csak halkan meditálok, miért is kell ezeket a szülőket "bántani"? Mert hogy ezt ők bántásként élik meg, egyikük úgy fogalmazott: "talán mi sem vagyunk hülyék, hogy oda írattuk a gyerekeinket". Persze lehet azt mondani, ők ne olvassák el az Ön írását. Szerintem Minden szülő maga dönti el, hová is íratja be gyermekét. Teszi ezt úgy, hogy ő ismeri pontosan a gyemekét, és az igényét az oktatással kapcsolatban. Ugyan ezt írnám, ha CSAK az egyházi iskolák, vagy CSAK az "állami" iskolák "ekézését", olvasnám Öntől.
Maradok tisztelettel: percjelző
Max. tájékoztatni szeretnék, nem megmenteni. Bárminemű közönséget, jelen esteben pl. a szeretgom közönségét.
De bárkit, aki beüti a google-ba, hogy "waldorf + kritika" - azokhoz elérek. Őket nyilván érdekli is a kritika. Tolakodni nem szándékozom. Írtam pl. pár megjegyzést a Csodafa facebook oldalára, nem is gondoltam volna, hogy ki fogják törölni. Az euritmiáról írtam, hogy a felsős gyerekek nem szeretik, és ehhez hasonlókat, de nem durvaságokat. Akkor (mikor törölték) tudatosult bennem igazán, hogy mennyire zárt ez a közösség.
Nem aggódom pl. senki lelki üdvéért, ne érts félre :) Az enyémért már aggódott waldorfos hölgy, de nem akarom őt kibeszélni...
Az antropozófia és Rudolf Steiner megkerülhetetlen, ha waldorfról van szó. Érdemes a személynek és "tanainak" utánajárni. Mit gondolt a tisztánlátó nagy öreg Steiner pl. a bakezesekről. Hiába telt el azóta száz év, még mindig nem tudnak kommunikálni a balkezességről sem.
logikus :)
Mondjuk ezen nem kell csodálkozni. FIzetni valamiért az egy szűrő. Kiszűri azokat, akik nem képesek fizetni érte. Ez néha már önmagában megfizethetetlen.