Olvasói levél: Kellene egy zebra a Víziváros bejáratához!
Környezetünk
2016. aug. 4.

<p>Beindult a város, a lakosság ötletekkel bombázza szerkesztőségünket.</p>

Tisztelt Szerkesztőség!
 
Lehet, hogy nyitott kapukat döngetek ennek a problémás helynek a bejelentésével, mert nem hiszem, hogy eddig ez senkinek ne tűnt volna fel. A helyszín a Pázmány Péter utca - Liszt Ferenc utca és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése.A Pázmány P. utca a Víziváros, Duna-part felől természetes útvonala a várost járó turistának a Szent Tamás felé.
 
A Liszt Ferenc utca a Kis-Duna sétány felől jelent átjárót a Szent Tamás-hegyre. Ráadásul a Vár felől a parkon át lesétálók is oda érkeznek. A dupla kanyarral súlyosbított Bajcsyn viszont nincs átkelési lehetőség. A két oldalról érkező jelentős forgalom között próbálnak átfutni turistacsoportok, családok, babakocsis anyukák.
 
Ez a város egyik legbalesetveszélyesebb helyszíne, ráadásul sokat jelentene a turizmusnak is, ha gyalogosan biztonságosan be lehetne járni ezt az útvonalat. Csökkenteni kellene amúgy is a lezúduló járművek sebességét ezen a szakaszon (igazából a Bazilikától a Kossuth Lajos utca belvárosi szakaszának végéig 30 km-es sebességkorlátozás lenne az ideális) és egy, akár lámpával biztosított gyalogátkelőhely ehhez jelentősen hozzájárulna.
 
(Név a Szerkesztőségben)

 

Ha valamilyen észrevétele, témajavaslata van, vagy szeretné valamilyen problémára felhívni a figyelmet, ne habozzon, levelét címezze az info kukac szeretgom.hu-nak.

(forrás)