Ütős választ adott az Önkormányzat az illegális plakátragasztással kapcsolatos aggályainkra
Kultúra
2016. aug. 3.

<p><span>Kiderült ugyanis, hogy sok esetben az esztergomi bürokrácia irányítói a megrendelők. Esztergom pedig a megannyi próbálkozás ellenére sem akkora metropolisz, hogy ne tűnjenek fel az ellentmondások. </span></p>

Korábban a Városházi Infón megkérdeztük: mi a helyzet az illegális plakátragasztással? Akkor azt a választ kaptuk a polgármestertől, hogy nehéz a vadplakátozók nyomára bukkanni. Hiszen nem tudjuk, hogy ki helyezi ki a programajánlókat.

Az viszont kevésbé életszerű, hogy én plakátokat ragasztanék ki bármilyen szervezetnek úgy, hogy nem bíznak meg vele. A megbízó a legtöbb esetben valószínűleg maga a szervező. Másrészről Esztergom sem akkora metropolisz, hogy ne tudnánk, mely helyekre kell kicsit jobban odafigyelni. 

A plakátolás szabályairól érdeklődtünk az aljegyzőnél, aki elmondta nekünk, hogy az utánajárást az is jelentősen nehezíti, hogy egy csomó esetben a szervező neve és elérhetősége sincs feltüntetve a plakátokon.

Az élet persze mindig egy kicsit más, és a netes világban pár kattintás után könnyen ellenőrizhető a szervező kiléte. Viszont a legtöbb esetben igenis szerepel a plakátokon a szervező neve.

És július 29-én belefutottunk a történésbe. Méghozzá fényes nappal, a centrum centrumában. Olyan plakátokkal szórták tele Esztergomot, amelyen az esemény fővédnökeként magát a polgármestert jelölik meg.

Esztergom tehát részben saját pénzén szennyezi köztereit.

Ez akkor is igaz, ha nem közvetlenül az Önkormányzat programját hirdeti a plakát (bár ez is megesik, mint ahogy az alább mellékelt képeken láthatják nagybetűvel kiírva: ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZÉSÉBEN), hiszen megannyi milliót osztottak szét különböző szervezetek között, akik néha hasonlóan tesznek, mint elöljáróik.

A támogatási szerződést esetleg meg lehetne spékelni egy olyan kitétellel, hogy csak legális helyen reklámozhatják az eseményt.

Érdemes-e tehát bejelentést tenni illegális plakátragasztással kapcsolatban?

Nagyon úgy tűnik, hogy nem, hiszen az illegalitást az Önkormányzat is szponzorálja.

Mi lehet a megoldás?

Intelligensebb városokban, ahol nemcsak a múltjukra büszkék, fellépnek a vadplakátolók ellen. Székesfehérváron például a helyi gondnokság akciótervet készített a városképet csúfító tevékenység mérséklése érdekében. A fehérvári Önkormányzat 20 millió forint ráfordításával 200 hirdetőoszlopot helyezett ki a város különböző pontjaira. Aki pedig engedély nélkül helyez ki a frissen megnyitott helyeken, büntetésre számíthat. Egyszerűen kiszámlázzák neki. Tudniillik rajta van a rendező neve.

Az Esztergomi Önkormányzat is tisztában van a helyzet tarthatatlanságával, hiszen tavaly a Széchenyi téren már megnyitottak néhány felületet, ahová szabadon lehet plakátolni, de valamilyen rejtélyes ok miatt a lendület abbamaradt.

Pedig a megoldás csupán akarat kérdése.

Mit mond a plakátolásról az Önkormányzat rendelete?

A 13/2014.(VI. 24.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 13/2014.(VI. 24.) önkormányzati rendelet 4. §-a az alábbiakról rendelkezik.

 

§ (1) Aki

a) hirdetményt, plakátot, falragaszt tiltott helyen helyez vagy helyeztet el,

b) az aktualitását vesztett, lejárt hirdetményt, plakátot, falragaszt 30 napon belül nem távolítja vagy távolíttatja el,

e) hatósági, önkormányzati hirdetményt leszakít, eltávolít, megrongál, olvashatatlanná tesz, vagy erre utasítást ad, felhív

a közösségi együttélés alapvető szabályait sérti meg.

 

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott magatartás

a) természetes személy elkövetőjével szemben százezer forintig terjedő,

b) jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet elkövetőjével szemben kétszázezer forintig terjedő

közigazgatási bírság kiszabásának van helye.

 

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott magatartás elkövetőjével szemben a közterület-felügyelő és ajegyző helyszíni bírságot szabhat

(4) Az (1) bekezdés e) pont alkalmazásában az önkormányzati hirdetménnyel esik egy tekintet alá a közforgalmú közlekedési eszköz üzemeltetőjének menetrendjére vagy működésére szolgáló tájékoztató is.

A szabályozás tudatában további kérdésekkel fordultunk az aljegyzőhöz, hátha kicsit közelebb kerülünk a megoldáshoz, mi a teendő, ha illegális plakátragasztókkal hozna össze minket a sors. Július 15-én küldtük el a kérdéseket, egyelőre nem tudjuk, hogy a válaszok a hivatal melyik bugyrában akadtak el.

Kérdéseink
Hol vannak hivatalosan kijelölve helyek, ahová lehet plakátolni? Esetleg csak a Széchenyi téri hirdetőoszlopokon?
 
Az elmúlt években büntettek meg valakit vadplakátolásért?

Mit tehet az átlag esztergomi, ha azt érzékeli, hogy „vad plakátolás” forog fenn? Kit értesítsen? Esetleg a közterület-fenntartókat?

Ha nem tudom, hogy ki tette ki a plakátot, esetleg azt büntetik meg, aki kihelyeztette?

Objektív felelősség elve esetleg alkalmazható a vadplakátolásokkal kapcsolatban?

Tele a város Önkormányzati eseményeket hirdető plakátokkal olyan helyeken, ahol elvileg nem lehetne plakátolni. Ebben a helyzetben mi a teendő? Az Önkormányzat elvileg tudja, hogy kit bízott meg? Vagy mégsem?

Amennyiben megkapjuk a válaszokat, úgy önök is okosabbak lesznek.

(forrás)