Kultúraéhes szombat: 1617-en vettek részt idén a Múzeumok Éjszakáján Esztergomban és Párkányban
Kultúra
2016. júl. 1.

<p>Június 25-én egyetlen karszalaggal beutazhatták valamennyi esztergomi és párkányi kiállítóteret, a távolságok leküzdésében pedig a városi kisvonatok is segítségükre keltek. Az előző évekhez hasonlóan 2016-ban is rendkívül gazdag felhozatalból válogathattak az éjszakai múzeumlátogatók. A rengeteg újdonság mellett a hagyományos esztergomi látnivalók és különlegességek sem maradhattak ki a repertoárból. Az egyes helyszíneken ugyan rengetegen megfordultak, a tavalyihoz képest azonban csökkent a látogatók száma. A szervezők ezt egyértelműen a hőségnek és a labdarúgó Európa-bajnokság iránt felfokozott érdeklődésnek tudják be.</p>

MNM Esztergomi Vármúzeumában, a MNM Balassa Bálint Múzeumában és a Babits Mihály Emlékház

A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Filiáléiban, mint az MNM Esztergomi Vármúzeumában, a MNM Balassa Bálint Múzeumában és a Babits Mihály Emlékházban közel 1500 látogató vett részt a múzeumok éjszakáján. Az irodalomtól a zenén és a középkori esztergomi történelmen át a Buhurt sport bemutatóig érdekes, színes programokkal készültek.  Zenei koncerteket lehetett hallani a Malom Művészeti Műhely Egyesület, az Ars Musica Kórus, az Esztergomi Reneszánsz Ensemble,  Strigonium Consort előadásában.

Helyszíneiken kiváló, unikális előadások hangzottak el. Irodalomtörténeti témában Dr. Kelevéz Ágnes irodalomtörténésztől, a megújult Látványtárukban pedig  Merczi Mónika antropológus-régész, Dr. Kövecses Varga Etelka etnográfus-régész, Deák Borbála helytörténész mutatta be a látogatóknak a MNM Balassa Bálint Múzeum kiállításának több ezer darabból álló Kincseit.

Az este folyamán segítségükre voltak a Hollószárny Lovagrend, a Banderium Hungarorum, a Magyar Buhurt Szövetség és a Ferreus Lupus valamint az Arany Sólyom Lovagrend. A messzi csillagokat pedig a Dorogi Csillagász Kör tette elérhetővé a látogatók számára.

A Múzeumok Éjszakája alkalmon tartotta megemlékező eseményét Esztergom Város Önkormányzatának Babits Mihály Emlékbizottság is a Babits Mihály Emlékházban, ahol zenével és irodalomtörténeti előadással várták a szakmai érdeklődő közönséget. A Vármúzeumban pedig az országos "Nagy Koccintás" rendezvényét tartotta az Ister Granum Regionis Borlovagrend is, ahová bárki benézhetett, és részese lehetett az eseménynek.

Dzsámi

Az idei Múzeumok Éjszakájának a Hősök, felfedezők, újítók mottót választották, amihez a programját hozzáillesztette a Dzsámi is. A fő kiállítótérben a Györfi-család című hétköznapi és történelmi hősöket ábrázoló kiállítása, valamint a Dzsámi épületegyüttes feltárását, felfedezését bemutató fotókból készült vetítés várta az éjszakai múzeumlátogatókat.

A Malom-bástyában viszont egy egészen újító szellemű tárlat ejtette ámulatba a múzeumba érkezőket. Majorosi Hajnalka festőművész képeit ugyanis a szabad ég alatt, a bástya falán helyezték el. A megnyitón Tihanyi Dániel előadásában csendültek fel azok a dallamok, amelyeket kifejezetten ehhez a tárlathoz válogatott össze előadójuk. A kiállítást Erdélyi Lili Ada művésznő nyitotta meg. Az éjszaka során részletek hangzottak el Borz Tamás: Az érsek vitéze című frissen megjelent könyvéből Erdős Attila tolmácsolásában.
A szervezők remélik, hogy kellemes élményt szereztek látogatóiknak!

Forrás: Dzsámi/Facebook

Keresztény Múzeum

Minden időpontra meghirdetett eseményre jöttek látogatók. Elsöprő sikert aratott a CT Vizsgálatos előadás, illetve a színdarabok is nagyon népszerűek voltak.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Idén is sok érdeklődő család kereste fel az Esztergom történetének hőseit, újítóit és felfedezőit bemutató programjaikat. A „Felfedezők útján" című játék keretein belül a gyerekek és vállalkozó kedvű felnőttek menetlevéllel sétálva kilenc helyszínen kutattak elrejtett nyomok után. A megszerzett puzzle-darabok után összeállt a kép.

Aki akart, régész lehetett egy éjszakára, illetve Őseink nyomában címmel Az MTA székházából indult poszterkiállítás is megtekinthette, amely Dr. Türk Attila, Szöllősi Mátyás interaktív tárlatvezetésével színesítve a harmadik magyar–orosz őstörténeti régészeti expedíciót mutatta be.

Számozott dűlők - Szöveg Ritmus címmel Babiczky Tibor, Dés András, Ratkóczi Huba, Závada Péter zenés irodalmi estje zárta a programot.

Csobbantunk a kultúrában

A Szent István Strandfürdő rendezvényén közel 300 ember vett részt. Az érdeklődők a medencét körbejárva megismerkedhettek az úszás történetének fontosabb mérföldköveivel, majd a túra végén megmártózhattak a medencében is.

Az este során a Strigonia Vonósnégyes biztosította a kellemes hangulatot, amelyet egyaránt élveztek az idősebb korosztály képviselői és a fiatalok is.

Majd megmártóztunk a Művelődési Ház programjaiban is

Közben a Művelődési Házban a TV2 műsorából és a Szeretgomról is ismert Trexler Erik A világ más szemmel című előadását hallgathatták meg 17 órától. Majd 18 órától Ódor Tünde Enéh, Pazonyi Dóri és Somlai Nikolett Rózsa képzőművészek tárlatát nyitották meg, a konferansziékat Szegő Csaba kísérte szaxofonon.

19 órától a Zsinagógában is fellépett a Strigonia Vonósnégyes, 19.30-tól pedig a Musical Akadémia JP Esztergom hallgatóinak előadását kísérhették végig az érdeklődők. 20.45-től a Anima Prizma Mozgásműhely tűzzsonglőr showját és fúziós hastáncbemutatóját tekinthették meg. Az éjszaka zárásaként Kertai Mihály harmonikájának dallamai szólították magukhoz a kultúra szerelmeseit.

Az eseményekre körülbelül 150-200 fő látogatott el.

Ezen a hosszú délutánon a mesék is életre keltek

Immár másodízben rendezték meg a Meseösvény elnevezésű rendezvény, 2-10 éves korú gyermekeknek és családjaiknak. Délután négytől egészen este nyolc óráig az Esztergomi Várhegyen, több mint 30 önkéntes közreműködésével, 14 különböző mesehelyszínnel várták a családokat az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány tagjai.

Óriások, manók, tündérek, lovagok, suszterek, kőleves-főzők, medve táncoltatók, Hamupipőke barátai, és segítői, Jancsi és Juliska kiszabadítói, labirintusban barangolók, és török császárt megleckéztetők, mesehősök lepték el egy fél napra ezt a dombot, és ez nekünk ez igazi CSODAország volt.

Az indító állomáson koronával vagy pajzzsal szerelkeztek fel a nebulók, és minden mesehelyszínen a korosztályuknak megfelelően tehettek próbát. Valamennyi próbatételért dísz járt a koronájukra, pajzsukra, és ha elegendőt gyűjtöttek, a végén egy kincses ládából választhattak maguknak ajándékot.

A fotókat Lernyei Marcell és Pásztó Levente készítette.

A nagy meleg sem riasztotta vissza a családokat, 5 órára teljesen benépesült a domboldal. Idén a legtöbben óvodáskorú vagy annál kisebb gyerekekkel érkeztek a családok. A nagysikerű rendezvényen végül 150 gyermek vett részt.

A segítőknek ezúton is köszönik:

  • az Árpád-házi Szent Erzsébet gimnázium diákjai,
  •  felnőtt önkéntesek
  •  az alapítvány kulturális közfoglalkoztatottjai, a Nemzeti Művelődési Intézet.

A rendezvény főtámogatója Esztergom Város Önkormányzata volt, további támogatók: Neuzer Kerékpár Kft, EMI Mérnökiroda , György – Fűzék Kft, Rugby Klub, Nagy Zöldséges.

Átbaktattunk Párkányba is

Az idén immár 11. alkalommal rendezték meg a Múzeumok Éjszakáját közösen az esztergomi múzeumokkal. Az előző évekhez viszonyítva valamivel kevesebben vettek részt rajta, de azért így is kb. 350 látogatót jegyeztek.

Már a délután folyamán megnyitották „A folyó, amely éltet és összeköt – a Duna” c. kiállítást, amely jól szimbolizálja a két testvérváros, Párkány és Esztergom összetartozását. A párkányi éjszakában a folklóré volt a főszerep. Népzenei részéről a kitűnő, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Varjos zenekar gondoskodott, a hozzá tartozó néptánc produkciót a gyönyörű népviseletbe öltözött Pásztortűz együttes biztosította. Vecserka Péter tárogatómuzsikája már hagyományosan ott lubickolt a Duna tarajos hullámaiban, hogy hangjegyeivel ismét átölelje a két szomszédos partot. Jó volt látni, hogy az éjszaka folyamán számos vendég visszatért hozzánk, az utolsók jóval éjfél után távoztak – énekszóval, muzsikával - nyilatkozta a Szeretgomnak az intézményvezető.

Kaleidoszkóp Ház

A Kaleidoszkóp Házban a Múzeumok Éjszakája programjaként Gintner Csilla grafikusművész kiállítását nyitották meg Történetek címmel, amely július 17-ig tekinthető meg az Art Bisztróban.

A kiállításon nemcsak képzőművészeti alkotások láthatók, hanem olvashatók a Gintner Csilla által illusztrált versek is. A képek technikája változatos, akvarellek, grafikák és tollrajzok alkotják az anyagot. Az éjszaka során körülbelül 50 látogató nézte meg a kiállítást és a Kaleidoszkóp Házat. A szervezők ezúton is köszönik az érdeklődést.

És hogy mi történt közben a Duna Múzeumban?

Prímás Pince

Partos Nagy Eszter képzőművész olajfestményekből álló kiállítását nyitották meg a Kávézóban, mely a Világörökségünk gyöngyszemei címet viseli. A tárlatot Vincze Béla, a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület elnöke adta át a publikumnak.

Szent Adalbert Központ

Szent Adalbert Központ 2016-ban is két másfélórás túrát kínált a Hild József által tervezett 10.000 m2 alapterületű épületben. A sétákon 21 és 23 fő vett részt, nagyrészt esztergomiak és dorogiak. A séták jó hangulatban teltek, sok érdeklődő kérdéssel, melyek egyrészt a jelenlegi tevékenységekre vonatkoztak, de sokakat érdekelt a világháborút követő, a rendszerváltásig tartó időszak históriája is.

Főszékesegyházi Kincstár

A fentebb már pedzegetett okok miatt a Kincstár is kevesebb érdeklődőt vonzott, viszont a résztvevők annál nagyobb lelkesedéssel vetették bele magukat a kulturális éjszakába – tudtuk meg az intézménytől. A remek hangulatról nagyszerű előadók gondoskodtak. A Főszékesegyházi Kincstárban rendezett programok közül külön említésre méltó Dr. Török Csaba teológiai professzor előadása, aki a pápaválasztások rejtelmeinek filmbeli megjelenítését  hasonlította össze a valóságban ilyenkor zajló eseménysorral. Az érdeklődők továbbá betekintést nyerhettek a pápaválasztási hagyományok történelmi kialakulásába, és meghallgathatták Csaba atya személyes római élményeit is a 2005-ös konklávé idejéből.

Dr. Kristóf Lilla Alida antropológus a Panorámateremben látható Szent László kiállítás kapcsán beszélt az arcrekonstrukciós eljárásokról, valamint az azt megelőző modern-kori múmiák tudományos kutatásainak folyamatáról a lélegzetelállító megjelenésén elképedt látogatóknak. Majd elmesélte személyes élményeit a nagycenki Széchenyi Pál érsek mumifikálódott testének kutatásáról, valamint megtekinthettük a Szent László királyunk hermájában őrzött koponya-ereklye kutatásról készült megrendítő összefoglalót is.

Mindeközben szorgos kis kezek alatt gyönyörű lámpások, püspöksüvegek és keresztek készültek a gyerek-sarokban, és minden apróság megkapta a megérdemelt jutalmat a rejtvény megfejtéséért, melyben Caliculus a kis kelyhecske segítette a Kincstár ifjú látogatóit.

A Panorámateremben a hőséget hideg italkülönlegességgel iygekeztek ellensúlyozni, nagy sláger lett a csokifagyis-mentás kávé és a rózsavizes limonádé, melyet élőzene mellett fogyaszthattak el a vendégek a Kincstár kiállított tárgyai közül legkiemelkedőbbeket bemutató tematikus tárlatvezetéseket követően.

A Kincstár ezúton is köszönetet mond az élményekért minden előadónak!

(forrás)