A Szentgyörgymezői Olvasókör júniusi és júliusi programjai
Kultúra
2016. jún. 2.

<p style="text-align: justify;">A Szentgyörgymezei Olvasókör júniusban és júliusban is sok érdekes kiállítással, programmal és táborral várja a régi, és az új érdeklődőket.<br /><br /></p>

Június 20-24. között NYÁRI DÉLELŐTTI KÉZMŰVESTÁBORT tartanak az alsó tagozatos korosztálynak.
A TÁBOR PROGRAMJA: Minden napra egy mese, minden meséhez egy alkotás. A gyerekek 5 féle kézműves technikával ismerkedhetnek meg a tábor ideje alatt. Lesz fecske- nap, kavics-nap, szalvéta-nap, lampion–nap, gyurma-nap. Lesznek kisebb  séták, közös játék.
Időpont: 2016. június 20-24. Naponta 9-12 óráig.
Táborvezető: Kurucz Betti és Fülöp Antónia.
Részvételi díj: naponta 200.- Ft anyagköltség.
A gyerekek gyümölcsöt kapnak tízóraira.
Helyszín: Szentgyörgymezői Olvasókör.
Jelentkezni 2016. június 15-ig a 06 20-3828- 115-ös számon lehet.

Június 24.-én 19 órakor Csalamádé Klubot tartanak, amelynek A „Csalamádé Nagy Daloskönyv” sorozat szolgáltatja az alapját. Szeretettel várják mindazokat, akik szívesen énekelnek Beatrice, Bergendy–Demjén, Bródy János, Charlie, Fonográf, Hungária, Illés, Kaláka, KFT, Koncz Zsuzsa, Máté Péter, Neoton, Omega, Piramis, Republic, Tolcsvay László és Zorán dalokat.
Pohner Hédi kíséri gitárral a spontán összejött dalos kedvűeket.
Időpont: 2016. június 24. péntek 19 óra
Helyszín: Szentgyörgymezői Olvasókör
A belépés ingyenes!

Június 25–én, szombaton lesz az Olvasókör természetjáró csapatának következő túrája, a Talpas Túra.
A táv: Gerecse – Lábatlan – Pusztamarót – Kőbánya  és vissza. Kb: 20 km, de  nem nehéz terep.
Indulás: 6.53-as vonattal, találkozás a vasútállomáson 6.45-kor.
Minden érdeklődőt szívesen látnak.
Túravezető: Polacsek Mónika (06-30- 432-5104)

Július 4. és 8. között tartják a  VI. Bóbita–Muzsika Zenetábort 4-7 éves gyerekeknek A Bóbita - Muzsika Zeneóvoda 6. alkalommal rendezi meg napköziotthonos zenetáborát 2016. július 4. és 8. között az Olvasókörben.  A tábor programja röviden: Délelőtt zenés foglalkozások (2x45 perc), tízórai, játék. Ebéd után csendespihenő, kézműves foglalkozások (hangszerkészítés), uzsonna és játék. A foglalkozások keretein belül a gyermekek megismerkedhetnek a  zene alapelemeivel játékos formában. Játék a hangokkal, éneklés, zenehallgatás, improvizációs készség fejlesztése az alternatív rögtönzéspedagógia módszereivel.
Táborvezető: Vörös Nikolett jazz énekes, művésztanár Részvételi díj: 22.000,- Ft/fő, testvéreknek 20.000,- Ft/fő. A részvételi díj tartalmazza az étkeztetést, anyagköltségeket és foglalkozásokat.
Jelentkezés: bobitamuzsika@gmail.com, vagy 06(20)371-6000 június 10-ig.

 

Klubok, kiálítások, koncertek:

Június 3.10.00: Maminti klub: anyáknak és babáknak. Téma: Ölbeli játékok. Előadó: Kulcsár-Elek Csilla (óvónő) és Tóth Zsuzsanna. A részvétel ingyenes.
Június 4-én, szombaton 16 órakor Szénássy János festményeiből nyílik kiállítás „Az útjaim: 1964-től 2014-ig” címmel. Közreműködik: az alkotó, Szénássy János és meglepetés vendégek.

Június 5-én, vasárnap 18 órai kezdettel az Ars Musica Kórus 14. évadzáró koncertjére kerül sor az Olvasókörben. „A magyar kórusmuzsika színe-javából, Kodálytól Bárdosig” címmel. A belépés díjtalan!

Állandó klubok, szakkörök

Hétfő
10.00 Zenebölcsi
17.00 Könyvtári órák (kölcsönzés a csoportfoglalkozások ideje alatt is)
17.15 Zeneovi
19.00 Kertbarát Kör


Kedd
10.00 Anyujóga gyermekfelügyelettel (előzetes bejelentkezés)
13.00 Baba-mama jóga (előzetes bejelentkezés)
17.00 Gyermek néptánc, Borbolya csop. (jún.7-ig)
18.00 Ifjúsági Néptánc csoport (jún.7-ig)
20.00 VÁRALJA Néptáncegyüttes próbája

Szerda
16.00 Csuhézás, szalmafonás (októberben folytatódik)
16.00 Jazz-zongora órák
17.00 Kismama jóga (előzetes bejelentkezés)
19.00 Hatha jóga (előzetes bejelentkezés)
16.00 A kosárfonás folytatását szeptemberben tervezik.

Csütörtök
16.15 Angol nyelvű foglalkozás (6–24 hónaposoknak), (bejelentkezés: 06(70)398-3007)
17.00 Angol nyelvű foglalkozás óvodásoknak (bejelentkezés: 06(70)398-3007)
18.00 Jóga Indrával
20.00 társastánc klub
19.00 Társasjáték klub (30-án, hónap utolsó csütörtök)

Péntek
19.00 VÁRALJA Néptáncegyüttes próbája (esetleges)

Szombat
13.00 vasútmodellező klub

(forrás)