Ír muzsika és finomságok az idei KosBoron
Kultúra
2016. máj. 31.

<p style="text-align: justify;">Június 3-4. között tartják a KosBort, a térség gasztronómiai fesztiválját, a borkedvelők találkozóját Dorogon, az Otthon téren.</p>

Az összművészeti fesztiválon ezúttal számos népszerű együttes, táncos áll majd színpadra. 2016-ban a vonósokra és az ír hagyományokra fókuszáló rendezvény szervezői június 3-án és 4-én is két színpaddal, számos különleges programmal várják a térségben élőket.

 Magyarország kiváló borászatai mellett, a gasztronómiában is helyet követelő kézműves étkeket, különlegességek kóstolhatják majd meg a fesztiválozók!

 Már pénteken elindul a mulatság: a Peron Music Alapítvány által felfedezett meglepetés-zenekar alapozza meg a hangulatot, aztán érkezik Badár Sándor stand-up humorista, aki a fesztivál borát segíti kiválasztani egészen egyedi módon a Sárisápi Kertbarátok és Borbarátnők társaságában.

Utána fantasztikus táncbemutató következik, hogy a tehetségek színpadra lépését követően érkezzen élő 90 perces nagykoncerttel a Csík zenekar!

És ezzel még nincs vége, hiszen az Indiretta együttes fél 11-től éjfélig szórakoztat mindenkit rengeteg finom bor, gasztro-finomságok és fesztiválozó társaságában!

Szombaton már délelőtt várnak a szervezők minden gyermeket a Gyerekkosbor programjaira, hogy a Téka együttessel ismerjék meg a hangszerek világát, és egy Táncházzal zárják a koncertet.

De belekóstolhatnak a mustba, lesz közös limonádékészítés, ahogyan verseny is és rengeteg játékkal, és újdonsággal várnak minden családot a szervezők.

Délután 15.00-tól indul a tánc a Pilisi Kolibri STE együttessel, 16.00-tól szintén a Peron Music Alapítvány másik országos hírnevű felfedezettje veszi birtokba a színpadot.

17.00 órától a kulináris élvezeteknek lehet hódolni az ír ételek bemutatója és kóstolója által, majd a Jolly Jackers ír zenekar koncertjén lehet alapozni az est élő nagykoncertjére.

A Kerekes Band élő nagykoncertje után pedig utcabál lesz

 A KosBor minden programja az idén is ingyenes lesz!

(forrás)