Érdekességek a Babits-féle aláírás-fal eredetijéről
Helytörténet
2016. máj. 24.

<p style="text-align: justify;">Az már szinte elkoptatott szólam, hogy a Babits-villában található a híres aláírás-fal, melyen az író barátai mellett a kor legtekintélyesebb művészei is megörökítették a szignójukat. Az már kevésbé ismert tény, hogy a falnak létezett egy "őseredetije".</p>

Az aláírás-fal. Fotó: Olajos István

A Bánomi dűlőben állt az Einczinger-pince, melynek borozójába a helyi polgárok és a fővárosi értelmiségiek is szeretettel jártak az 1910-es és 1920-as években. A sokoldalú művészember, Einczinger Ferenc és öccse, Sándor, a híres borászmester, 1923-ban határoztak úgy, hogy megörökítik a szüreti vigasságokon és egyéb összejöveteleken résztvevők névsorát.  Ekkor készítették el a helyiség bejáratától jobbra található autogram-falat, mely olyan nagy hatással volt Babits Mihályra, hogy ő is megvalósította azt az előhegyi nyaralójában.

Az Einczinger-pince. A kép eredete ismeretlen

A mintegy 2x3 méteres falfelületet kék szalag futotta körbe, közepén levél- és virágdíszek között jelölte egy szám a fal készítésének idejét, az 1923-as évet.  A falfelület két oldalát Hajós Imre egy-egy női aktja díszítette. Az aláírás-mező bal felső sarkában egy idézet volt olvasható Petőfi Sándor Egri harangok című művéből: „ Új pohár bort, hát barátim, új pohárt, / S ismét újat, az előbbi ha lejárt."

A falra felírt 146 még kivehető név közül 120-at sikerült azonosítania Olajos Istvánnak, aki 1991-ben járt az akkor már eléggé romos állapotban lévő pincehelységben. Az aláírások többek között családtagokhoz, barátokhoz, helyi notabilitásokhoz, országos, sőt világhírre is szert tett képzőművészekhez, írókhoz, költőkhöz tartoztak.

 

Közülük sorolunk fel egy párat:

Benedek Kata festőművész, grafikus, Jaschik tanítvány

Magyarász Imre festőművész, rajztanár

Jaschik Álmos festőművész, tanár, operaházi díszlettervező, nyaranta Esztergomban festőiskolát vezetett

Etter Ödön takarékpénztári igazgató

dr. Antóny Béla polgármester

Kutassy Lajos, a Fürdő Szálló bérlője

dr. Illyés, pesti ügyvéd, az Ex Libris Társaság tagja

Hajós Imre festőművész,

Jaschikné Müller Mária grafikusművész;

dr. mattyasóczi Mattyasovszky Béla ügyvéd, érseki és takarékpénztári ügyész, vármegyei helyettes főügyész

Szenes Fülöp festőművész

Bayer Ágost festőművész

Kárpáti Aurél író, műtörténész, kritikus, Kossuth-díjas

Babits Mihály költő

dr. Szegedi József esztergomi ügyvéd

dr. Etter Kálmán ügyvéd, takaréki ügyész

Márkus Ferenc tanító

Zsiga János párkányi szolgabíró, főjegyző

vitéz Szívós Waldvogel József ny. honvédtábornok, városszépítő

vitéz Hermándy Brencz György hadnagy, harcolt a Don-kanyarban

del Medico, a Magyar Nemzeti Bank revizora

 

Érdekesség, hogy a névsorban a két Einczinger fivér neve nem lelhető fel.

A falnak otthont adó épület a mai napig áll magánházként, de az 1990-es évek végén történt felújítása során egy viharban a fal sajnos elpusztult. Szerencsére az aláírásokról 50 darab pauszpapírra sikerült másolatot készíteni, ami az Einczinger-család mai tagjainak budapesti lakóhelyére került. 

Az aláírásokról készült másolat. Fotó: Esztergom Anno

A cikk elkészültében nagy segítséget nyújtott Olajos István írása és fotója az Esztergom és Vidéke 2001. május 10-i számából és G. Tóth Franciska Esztergomi falfirkák című tanulmánya, ami az Új Forrás 2011. márciusi számában jelent meg.

(forrás)