Kamerákat aktiválnak az esztergomi buszokon

Kamerákat aktiválnak az esztergomi buszokon

Három esztergomi járaton aktiválja új biztonsági rendszerét a KNYKK Zrt. május 18-tól. Az adott buszokon három biztonsági kamerából álló megfigyelőrendszer és a sofőr számára lehetőségként beépített pánikgomb az utazás nagyobb biztonságát és a megelőzést hivatott elősegíteni. A kamerák viszont nemcsak képet, de hangot is rögzítenek.

„Az elmúlt időszakban országosan és helyi szinten is megnövekedett a Volán-társaságok munkavállalói ellen elkövetett erőszakos magatartások száma, ezért a vállalat úgy döntött, a megelőzés illetve a megvalósult esetek könnyebb felderítése miatt biztonsági rendszerrel látja el járműveit” – olvasható a KNYKK Zrt. által kiadott sajtóanyagban. A május 11-i esztergomi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy három esztergomi járaton alkalmazzák egyelőre az új szisztémát. Ezeken a buszokon a jármú hátsó, első és sofőr-felöli részén építettek be biztonsági kamerákat, mely eszközökkel folyamatosan rögzítik a busz belsejében történteket. A kamerák nemcsak képet, de hangot is felvesznek, erre az Információs törvény 5. paragrafusán belüli írottak adnak jogi lehetőséget, illetve az érintett járatokon több helyen is felirat jelzi a biztonsági rendszer létét.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a buszjáratokon így rögzített kép- és hanganyagot csak abban az esetben nézik meg az arra illetékes, külön kijelölt vállalati vezetők, amennyiben a járat menete közben szabálysértés, bűncselekmény gyanúja merül fel. A biztonsági rendszer célja eleve az utazás biztonságának növelése, az esetleges különböző rongálások, garázda cselekmények, rendbontások megelőzése, illetve olyan helyzetek könnyebb rendezése, melyeket a későbbi eljárásokban vitatnak az érintett felek. Az új biztonsági rendszer részét képezi egy úgynevezett pánikgomb is, melyet a sofőr nyomhat meg olyan esetben, amikor már nincs lehetősége más módon értesíteni a busztársaság központját. A pánikgomb lenyomásával tulajdonképpen egy vészjelzést ad le a busz vezetője, ennek  révén az adatközpontba megérkeznek a busz GPS-koordinátái, a központ ezek alapján értesíti a szakszolgálatokat, hatóságokat a veszélybe került jármű mentésével kapcsolatban.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a MÁV-nál közel hasonló biztonsági rendszert alkalmaznak eredményesen, a rongálások megelőzésével, illetve az elkövetők könnyebb elfogásával a vasúttársaságnál jelentős pénzt tudtak megtakarítani, illetve nagymértékben nőtt a közlekedők biztonsága, biztonságérzete is.

-sajtóközlemény-

2016. 05. 12. 9:53

Hooray, less privacy!