„Ezt az álmot úgy hívják, tánc”
Kultúra
2016. máj. 5.

<p>Egy különleges alkotó egyedi alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők május közepétől a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában.</p>

Az alkotóról így ír a TáncBlog.hu:

"Van egy álmom. Egy álmom, amit sok barátommal megosztottam már, amiben sokan hiszünk. Ezt az álmot úgy hívják, tánc. A tánc sokszínű, a tánc szabadságot ad, nyitottságot. A szabadság maga az örökkévalóság" - így hangzik a tuniszi születésű koreográfus, Raza Hammadi ars poeticája.

Hammadi már évek óta dolgozik együtt a Budapest Táncszínházzal, előtte Marokkóban élt sokáig és a Tunéziai Nemzeti Balettet gazdagította tehetségével. Tanulmányait a hetvenes évek derekán a híres Matt Mattox-nál, a modern jazz tánc mesterénél kezdte. A mester úgy megkedvelte tanítványát, hogy néhány év múlva már tanársegédjévé tette, sőt alig telt el egy kis idő, elsők között hívták meg Maurice Béjart-hoz. Egyenes út vezetett innen a párizsi Ballet Jazz Art Company-hoz, ahol művészeti vezető, táncos-koreográfus vált belőle. 1990 óta járja a világot, vendégszerepel és koreografál mindenhol, ahol teheti.

Hammadi először 2002-ben dolgozott Magyarországon, Az európai című darabot mutatta be a Nemzeti Táncszínházban, majd itt (is) ragadt. Koreografálta a Pécsi Balettet (Elérhetetlen területek, Para Bango), de aztán mégis lecövekelt a Budapest Táncszínháznál. A Mediterrán 2006-ban, a Koreográfus-vallomások 2008-ban, a Ravel 2009-ben született. Legfrissebb darabjai pedig a MurMur és a Bolero.

A Duna Múzeumban a táncos-koreográfus festményei, képzőművészeti alkotásai várják majd a látogatókat. A tárlatot május 13-án 18 órakor Földi Béla, a Budapest Táncszínház társulatvezetője nyitja meg.

(forrás)