Mindennapi hősöket jutalmaztak: az esztergomi rendőrség és a tűzoltóság munkáját is díjazták
Kultúra
2016. máj. 2.

<p>A Komárom-Esztergom megyei tűzoltók és rendőrök pénteken Komáromban tartották közös rendezvényüket, ahol a szakmai díjak mellett az önkormányzatok is elismerésekkel jutalmazták a hazájukat szolgáló szakembereket. Esztergom nevében a rendőrség és a tűzoltóság két-két kollégájának Romanek Etelka nyújtotta át a kitüntetéseket.</p>

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös állománygyűlésének 2016. április 29-én a komáromi Monostori-erőd adott otthont. Az ünnepséget Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg, aki beszédében megköszönte és méltatta a két megyei szervezet munkáját. A meghívott vendégek és a berendelt állomány a köszöntő után egy ünnepi zenés műsort tekinthetett meg.

A közös rendezvény zárásaként Farkas Gábor rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány, Németi László tűzoltó ezredes, megyei főigazgató és a polgármesterek is elismerésben, jutalomban részesítették a kiváló szakmai teljesítményt nyújtó kollégákat. A rendőrség és tűzoltóság munkáját segítők között az esztergomi Régió Televízió Esztergom a lakossági tájékoztatásért végzett munkájáért kapott kitüntetést.

A szakma mellett az önkormányzatok is díjazták a katasztrófavédelem munkatársait. Esztergom Város Önkormányzata Nagy Imre, Ilovszki Krisztián, Schruff Elvíra és Dr. Hernádi Balázs munkájáért mondott külön köszönetet.

 

Romanek Etelka/Facebook

(forrás)