Életben tartották bajnoki álmaikat a Vitézek
Sport
2016. ápr. 25.

<p>A bajnokság éllovasa, a kecskeméti különítmény látogatott a Prímás-szigetre a hétvégén. Az esztergomiak a meccs tétjéhez illő fogadtatásban részesítették ellenfelüket.</p>

Nagy várakozás előzte meg a találkozót, az eddig veretlen Kecskemét esélyesként érkezett a Duna-parti városba,és összeállításukat látva bízhattak a sikeres szereplésben. A hazaiak heti felkészülése e kiemelkedö mérközésre koncentrált. A Vitézeknek mindenképpen nyerniük kellett, hogy a bajnoki cimért való küzdelemben versenyben maradhassanak, hiszen már Szegeden és Kecskeméten is vereséget szenvedtek.

Oriási izgalmakkal kezdődött a mérkőzés, főleg a mezőnyjáték folyt felpaprikázott hangulatban. A nyolcadik percben Csákit állította ki a játékvezető, majd a tizenkilencedik percben Gyurcsik A. került játéktéren kívülre, közben egy kecskeméti játékosnak is el kellett hagynia a pályát. A harmincötödik percben harminc méterre a hazai kaputól büntetőhöz jutottak a vendégek, amit a válogatott, Nagyhegyesi révén értékesítettek is (0:3). Afélidő végéig az eredmény már nem változott.

A második játékrész hazai rohamokkal indult, majd ugyanilyen lendülettel is folytatódott. A vendégek csak ritkán lepték át a félpályát. A tizennyolcadik percben a folyamatos támadásokat Heckel révén siker koronázta (7:3). Támadásban maradtak a Vitézek, de az eredmény már nem változott.

Nagy előrelépest tett a hazai csapat. Május 7-én Budapesten az Exiles otthonában lépnek pályára fiaink. Győzelem esetén biztos résztvevői az EXTRA -LIGA 2016-os döntőjének. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a csapatban helyet kapott Suiogan Timár, az edző, Suiogan Károly 'tizenhét éves fia is, aki a középső védő poszton kitünően helyt állt.

 

Esztergomi Vitézek RAFC-Kecskemét 7:3 (0:3)

Eszergom RCH stadion, 500 néző. Vezette:Mátrai Norbert

Vitézek:Heckel, Hock, Német, Csákvári, Jámbor Berbesi, Gyurcsik A., Koller, Raul, Suiogan K., Stigmajer, Gyurcsik A., Soós, Volentér, Suiogan T.

Csere:Remsik, Szakály, Ágotai, Kiss K.,Biró

Célok:Heckel 5, SuioganK. 2

Edző:Suiogan Károly

(forrás)