Gyilkossági kísérlet Kesztölcön: vádat emeltek a féltékenységből gázoló férfivel szemben
Bulvár
2016. ápr. 22.

<p>A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a 45 éves esztergomi férfivel szemben.</p>

A férfi felesége munkavállalóként a sértettnél dolgozott, köztük bizalmas, baráti viszony alakult ki, emiatt az elkövető féltékeny volt, illetve haragudott a sértettre.

A sértett, az elkövető felesége, és még két munkatársuk 2015. október 2. napján kirándulni indultak, ezért a feleség szendvicseket készített a sértettnél. Az elkövető indulatos állapotban, váratlanul megjelent a sértett lakásánál, rátámadt a lépcsőházból kilépő férfire, dulakodtak, közben egy lakó hívta a rendőrséget, akik a helyszínen intézkedtek. Ezt követően a sértett és a nő gépkocsival Kesztölcre mentek a másik két munkatársukért. A sértett kesztölci háza előtt az általa vezetett kistehergépkocsival váratlanul ismét megjelent a férj, aki féltékenységből fakadó, provokáló, zaklató magatartást tanúsított, ezért közte és a sértett között szóváltás alakult ki.

Ezután a sértett gyalogosan elindult, amit észlelt a férfi, majd hirtelen, nagy gázzal elindult, és nekivezette a gépkocsiját az úttesten gyalogoló sértettnek. A férfi eredménytelenül próbált félreállni, mivel a férj szemből elütötte, majd továbbhajtott. A mentőket az egyik lakó értesítette.

A férfi által az elütéssel okozott sérülések alkalmasak voltak az emberélet kioltására. Az elkövetővel szemben a főügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

 

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

(forrás)