Élménypark a szomszédban? Fantasztikus újdonságokkal vár idén a párkányi Vadas Termálfürdő!
Gazdaság
2016. ápr. 18.

<p>Párkányban soha nem áll meg az élet a termálfürdő körül, a folyamatos fejlesztéseknek hála pedig soha nem is unatkozhatunk. Hogy idén mivel lepnek meg bennünket a szlovák fürdővárosban? Arról a magyar vízicsúszda-ipar díjnyertes piacvezető óriását kérdeztük.</p>

"A rekonstrukciók a gyermekmedencét, a vízi csúszdákat és a környezetüket fogják érinteni" – tudtuk meg Sóvágó Gabriellától, a fejlesztést végző Eleven Kft. Marketing- és PR Managerétől.

A gyermekmedencéből eltűnik néhány vízágyú és a helyére egy vulkánt ábrázoló, poliészter műgyantából készülő új csúszda kerül majd, mely a cég KING – Kids’ Interactive Games – portfólióját is színesíti. Az új elemet folyosó fogja összekapcsolni a régi csúszdával. Ráadásul az új csúszda révén lehetőség nyílik majd arra is, hogy egyszerre több gyerek élvezhesse majd a játék adta lehetőségeket, elkerülve a folyamatos sorban állást, amely megszokott jelenség a kis csúszdánál, a gyermekmedence királyánál.

Emellett a vízi csúszdákhoz tartozó szórakoztató vizes elektronikai elemeket is lecserélik, illetve jelentősen bővítik majd a felszerelések tárházát is. "A megújulás oka, hogy a tavalyi évben a Splashware szórakoztató, csúszda-elektornikai termékcsaládunk teljesen új arculatot kapott, mind a dizájnt, mind a funkciókat tekintve és tavaly októberben nagy sikerrel debütált a legnagyobb szakmai kiállításon, a svéd Göteborgban rendezett Euro Attraction Show-n" – nyilatkozta a Szeretgomnak Sóvágó Gabriella.

Szemezgessünk kicsit az újdonságok közül.

Új indítólámpát kapnak a csúszdák. A régi indítólámpához képest az első, ami azonnal szembetűnik az a letisztult dizájn, amely funkcióit tekintve is sokkal többet nyújt a réginél. Az indító, piros-zöld fényjelzés 3 különböző animáció szerint jeleníthető meg, mindez az erős napsütésben is jól látható RGB Led kijelzőn. A csúszás ideje alatt méri a csúszó sebességét, mivel pedig szabadon írható a felület, ezért a csúszásra várakozók tájékozódhatnak a fürdőben lévő aktuális történésekről, akciókról is.  

Hamarabb kézbe veheti a strandolásról készült emlékeket. A Vadas fürdőben már eddig is üzemelt fényképező rendszer, ami a csúszdázókat fényképezte csúszás közben. Az új fejlesztések elsősorban az értékesítést érintik, a vásárlás folyamata sokkal gyorsabb és egyszerűbb lesz.

Verseny a csúszdáknál ScoreBoard Sebességmérő rendszer segítségével (új termék). Eddig csak a fényképeken láthatták a vendégek a csúszási idejüket, sebességüket, most viszont egy nagy kijelzőn is követhetik az eredményeiket, láthatják az előző eredményeket, illetve a napi legjobbat is, így akár versenyezhetnek is egymással.

SplashClock (új termék). A SplashClock egy multifunkciós óra, amely az időn kívül megjeleníti a hozzá kapcsolt szenzorok adatait (vízhőfok, szélsebesség, páratartalom, UV erősség, levegő hőmérséklete), valamint – a szabadon írható felületnek köszönhetően – tájékoztatásra is alkalmas.

A nyár folyamán számíthatunk még további fejlesztésekre is a Vadas fürdőben, az Eleven Kft. meglepetésnek szánja majd az újítást, így erről csak későbbre ígértek bővebb információt. Annyit azonban elárultak, hogy a termék a SplaShare névre fog hallgatni. A részletekkel pedig hamarosan jövünk itt a Szeretgomon is.

(forrás)