Vajon mikor tűnik el a sötétség a Fürdő-kanyarból?
Gazdaság
2016. ápr. 15.

<p style="text-align: justify;">Esztergom egyik legforgalmasabb közlekedési pontján megszűnt a közvilágítás. Látszólag senki nem tesz semmit, hogy megoldódjon a probléma, a háttérben azonban már javában folynak az egyeztetések. A napokban a Czuczor utcáig sikerült helyreállítani a közvilágítást, a szakasz teljes fénybe hozása viszont csak a rekonstrukciós munkák után várható.</p>


A Fürdő Szálló előtti kanyarban hetek óta sötétben kell botorkálnunk, hétvégente pedig a veszélyhelyzet egyre fokozódik, hiszen pénteken és szombaton, a nagy kilengések időszakában a környékbeli fiatalság előszeretettel keresi fel az utca vendéglátó egységeit. Megesik, hogy sörösüvegek záporoznak az éjszakában és gyerekek ugranak át egyik oldalról a másikra. Ráadásul a Bajcsy-Zsilinszky utca hátom patinás épülete előtt az úttesten kell sétálnunk.

Mégis mit tesz az Önkormányzat és a szolgáltató, hogy feloldja a tragédiával fenyegető állapotokat? Dr. Szerencsés Gergely képviselő urat kérdeztük.

A képviselő a Szeretgomnak elmondta, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úti közvilágítási kábel rekonstrukciós munkálataival kapcsolatban már a múlt hét szerdán egyeztetést tartottak a szolgáltatóval, majd ezt követően április 8-án a helyszínen folytatódtak a tárgyalások, ahol az E-On részéről megjelent a műszaki vezető és jelen voltak a kivitelezést végző szakemberek is. A megbeszélésen még egyszer pontosították a cserélendő kábel nyomvonalát, amely kicsit eltér majd a mostanitól.

A munkagödör egy szakaszának kiásása után az E-On munkásait értesítik, és még aznap, vagy másnap délelőtt a kábelszerelési munkálatokat is elvégzik majd.

Így a munkagödör egy napnál tovább egyik szakaszon sem marad nyitva. A burkolat helyreállítása a megbeszéltek szerint történik: aszfaltozás a járda teljes szélességében, kivéve a létesítendő gyalogos alagút alatt. Annak ütemezését az alagút elbontása utánra halasztják. A pénteki egyeztetésen elhangzott továbbá, hogy a geodéták a héten mérik be és jelölik ki az új nyomvonalat, így a kivitelezési munkálatok a jövő hét elején indulhatnak. Örömhír viszont, hogy az E-On a Czuczor utcáig ideiglenesen helyreállította a közvilágítást – nyilatkozta a képviselő.

(forrás)