Esztergomi házi döntőt hozott az ifjúsági verseny, végül a dobósok és az erzsébetesek is továbbjutottak
Környezetünk
2016. ápr. 6.

<p>A 2016-os évben meghirdetett katasztrófavédelmi ifjúsági verseny első helyi selejtezőjét az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség rendezte meg április 4-én az Esztergomi Járáshoz tartozó települések általános és középiskolásai számára.</p>

Fotó: Juhász Péter tűzoltó alezredes


A versenynek Sárisápon, a Sárisáp és Környéke Körzeti Általános Iskola adott helyet, amelyen tizenegy általános és öt középiskolai csapat vett részt. A hagyományoknak köszönhetően sokan már rendszeres látogatói a versenynek.

A verseny a csapatok regisztrációjával kezdődött, ezt követte egy rövid technikai értekezlet, amelyet Stolczenberger Tibor tűzoltó ezredes, Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség – a verseny szervezéséért felelős- vezetője tartott. Tájékoztatta a csapatkapitányokat a verseny menetéről.

A csapatoknak összesen kilenc állomáson kellett megfelelniük:

  • Tűzoltó eszközöket kellett felismerniük.
  • A tűzoltó készülék használatát kellett bemutatniuk.
  • Sérültet szállítottak hordágyon, védőruhában.
  • Árvízi ismereteiket- terepszakasz bevédését, védmű építésével bizonyították.
  • Rendőrség által meghatározott feladatokat kellett végrehajtaniuk.
  • Veszélyes anyagot szállító jármű baleseti helyszínén való tevékenységet kellett bemutatniuk.
  • A csapatok elsősegély nyújtási ismereteikből adtak számot.
  • Alapvető magatartási szabályokat mutattak be rendkívüli szituációs helyzetekben (árvíz, földrengés).
  • Tesztben adtak számot iparbiztonsági, tűzoltósági, polgári védelmi ismereteikből, valamint Sárisáp község helytörténetéből.

A díjakat Stolczenberger Tibor tűzoltó ezredes, az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője adta át a csapatoknak.

A továbbjutók:

Általános Iskolás korosztályban:

  1. Arany János Általános Iskola, Lábatlan
  2. Sárisáp és Környéke Körzeti Általános Iskola, Sárisáp
  3. III. Béla Általános Iskola, Tát

Középiskolás korosztályban:

  1. Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom
  2. Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Esztergom
  3. Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai és Egészségügyi Szakközépiskola, Dorog

KEMKI

(forrás)