1. Hír

Virágháború a kertek alatt

Az 1920-as évek derekán meghirdették a virágos Esztergom mozgalmat, amely ugyan nem városi találmány, hanem országos kezdeményezés volt, ősapáink és ősanyáink mégis óriási elánnal láttak hozzá az eszme megvalósításához. A virágos Esztergomért két legjelentősebb alakja dr. Pergel Kálmán és Szívós Waldvogel József voltak. A városban százával csatlakoztak a háztulajdonosok is, akik apró virágoskertecskéket gründoltak házuk elé.

Ha majd megírják Esztergom újabbkori kultúrtörténetét, nem a most kiásott Árpádkori műemlékek idejétől, hanem a kis kertecskék megjelenésétől fogják számítani belépésünket az európai kultúrába. A „Virágos Esztergom" immár nemcsak fogalom és jelszó, hanem diadalmas valóság, aminek győzedelmes útját még a kiirtásra váró kulturbölények garázdálkodása sem fogja megakadályozni. (Esztergomi árnyképek és fénysugarak, In: Esztergom és Vidéke, 1935. május 9.)

Egyes beszámolók szerint Esztergom igazi virágváros lett a ’30-as évekre, minden utcán zöldellő fasorokkal és járdák melletti széles virágágyásokkal. A gondolatnak azonban önkéntelen ellenzői is akadtak, nem sokra rá beköszöntött a nagy esztergomi virágháború.

Az Esztergom és Vidékében a garázdálkodás és a vandalizmus címszavak alatt állandó visszatérő motívum a virágok és növények elleni nemtelen támadás.

…városunkban vannak még gonoszlelkű emberek, akik a szépnek ellenségei és nem örülnek a házak előtt fáradságai, gonddal és áldozattal fenntartott virágágyaknak, amelyek a városnak csak díszére vannak, és vandál módon pusztítják hol itt, hol ott, utcán a házak előtt, vagy köztereken és parkokban, sőt még a temetőkben is. Igazán nem tudjuk, mit is gondoljunk ezekről a dudváslelkű emberforma állatokról? (Ne bántsd a virágot!, In: Esztergom és Vidéke, 1935. június 9.)

Az esetek a ’30-as évek első felében sokasodnak meg, szinte mindennapossá válik a virágágyak rongálása, a növények letaposása. 1932-ben például a Simor János utcában a bencés diákok ültettek hársfákat, majd vasárnapról hétfőre virradóra ismeretlen tettesek a bicskájukat köszörülték a csemetéken, majd kettétörték azokat. Később a fiatalok a Kis-Duna sétányon folytatták a randalírozást, és virágtartókat törtek össze a folyó mentén. A szerkesztőség a tetteseket a jóérzésű olvasók tenyérbe ajánlotta.

Hiába! . . . Esztergomban vagyunk. Dehogy kell itt a szép sétány, a park, ahol a munkában elfáradt ember teste s lelke felüdül, pihenést lel. Pocsolya, útszéli gaz való ide, ahol kényekedve szerint meghentereghet s taposhat az állat s az alacsony gon dolkozású, léha lelkű ember. Virágos Esztergom? Hagyjunk fel vele! Korzó? Dehogy! Mucsaji sár, kidőlt, bedőlt korlátok a poros úton, mint a marhavásártéren. (Közvagyonrongálás, In: Esztergom és Vidéke, 1934. szeptember 16.)

Az újság többször kitér arra is, hogy a fiatalok barbarizmusa mellett az öregek sem vetik meg a virágok közötti mókázást, hiszen sokszor 46-os lábnyomokat talál a rendőrség a kertekben.

Egy ízben még az is megesett, hogy a rendőrkézre került botrányhős egy városházi tisztviselő volt, aki alkoholmámoros állapotban döntögette a virágtartókat a sétányon. Az újságíró egyenesen kultúrbolsevizmusról beszél a tett kapcsán.

A sort persze a végtelenségik folytathatnánk, 2000-ben például a Millenniumi Emlékpark átadása előtt már ellopták a facsemeték egy részét.

Keletje van ülődeszkáknak

Már 1936-ban is beszámolt az újság olyan padrongálásokról, amelyekkel ma is találkozhatunk Esztergom utcáin. Tegyenek csak egy könnyed tavaszi sétát a Várhegyen, megeshet, hogy egyetlen ülőalkalmatosságon sem tudnak majd hátradőlni. Úgy tűnik, a probléma végighúzódik Esztergom egész 20. századi történetén, hiszen1985-ben is ettől hangos a sajtó, mint kifejtik, a rendőri intézkedések nem megfelelőek, vandálok lopják a frissen kihelyezett új padokat szerte a városban, ráadásul szorgos kezek lopkodják a Vár több évszázados köveit is.

Talán egy magyar városban sem él annyi lelketlen ember, mint Esztergomban. Súlyosak ezek a szavak, de le kell írni, mikor az ember a nagy szeretettel, gonddal, áldozatok kai díszített szépségeink rombolásáról kap hírt. Talán örülnünk is kell ilyen körülmények között, hogy nincs egy Városligetünk, ahol aztán kedvükre garázdálkodnának azok, akiknek a lelkét, a szemét bántja a szép. (Pusztítják az esztergomi szépségeket, In: Esztergom és Vidéke, 1936. február 2.)

A cikk szerzője szerint már akkoriban sem ez az első alkalom, hiszen a Serédi parkból rendszeresen eltűnnek a padok alkatrészei. Az újság beszámolója szerint egyesek arra gyanakodnak, hogy szegények viszik el tüzelőnek a deszkákat. 2000 körül is hasonló esetekről, akkor a kertvárosi buszmegállókban álló padokat vitték el ismeretlenek rendszeresen.

Hol a reklám helye?

Volt időszak Esztergom történetében, amikor a lelkeket még aggasztotta vadplakátolás, a tiltott helyre ragasztott reklámhirdetés. 1993-ban is már a hatályos önkormányzati rendelettel érvelnek, amely megszabja, hogy hová lehet kihelyezni reklámokat. Most 2016-ot írunk, az illegális plakátolás pedig továbbra is fénykorát éli a belvárosban. Pedig az újságíró már 1993-ban is tudta a megoldást.

Mint egyszerű városlakó azt javaslom, hogy a hirdetésekkel kapcsolatos önkormányzati rendelkezés betartása érdekében az illetékesek pénzbírságot rójanak ki. Az elveszett kutyák és macskák megkeresésével kapcsolatos lakossági hirdetések elhelyezésére pedig jelöljenek ki, illetve helyezzenek el lakossági hirdetőtáblákat! Gondolom, ha néhány esetben megbírságolják az illegális plakátragasztókat, akkor azok nem fogják hirdetőtáblának használni a lámpaoszlopokat és az egyéb, nem hirdetések elhelyezésére szolgáló helyeket! (Hol a reklám helye?, In: Esztergom és Vidéke, 1993. szeptember 2.)

Áldozatul esett műemlékek

Korábban már jelent meg cikkünk a témában, akkor azokat a műemlékeket soroltuk fel, amelyek a felújítási munkálatok áldozatai lettek, nem kerültek vissza helyükre, vagy az önkormányzati zsargonban annyira kedvelt ideiglenesen más helyre költöztetjük értékmentő attitűd nyomán gondosan elzárták őket a nyilvánosság elől.

Mostani összeállításunkban a tényleges rongálásokra helyezzünk a hangsúlyt. 1992-ben a Csalamádé temető szovjet sírkertjét gyalázták meg garázda kezek, majd a 2000-es években a Belvárosi temető német sírjait támadták meg, 2015-ben pedig újra a Tesco áruház melletti terület került a vandálok célkeresztjébe. Az épülő emlékmű azóta is pusztul, csak úgy, mint az egykori temető, amelyet ma is sokan használnak nyilvános szemétlerakóként. A park kialakítása pedig tovább csúszik.

A rendszerváltás előtti évtizedekben, illetve 1989 környékén a szentgyörgymezői 48-as Honvédtemetőt dúlták fel többször is vandál hordák. Az egykorú újságcikk szerint az emlékművek kőbe vésett feliratait, kő- és vaskorlátait összetörték, bronz alkatrészeit pedig begyűjtötték, később az újonnan készített kerítésnek is lába kelt.

Sehol az egész világon, meg a legsötétebb Afrikában sem történhetik oly botrányos, szivet-lelket szomorító, szégyenletes cselekedet, még elvetve sem, mint varosunkban történik már évek óta — szinte sorozatosan. A pápuák, hottentották, honoluluk vagy bármiféle vad népek között a köz vagyonnak rongálóit nyilvánosan meglincselnék, népítéletet tartanának fölöttük — s talán ki is végeznék. De ilyenek a vadnépek között nem történnek! (Esztergom szégyene!, In: Esztergom és Vidéke, 1937. január 31.)

Az elmúlt időkben a Hősök terén csupán a virágokat szedték ki rendszeresen a huligánok, ettől „szerencsére” már nem kell tartanunk. 1998-ban közadakozásból került vissza Balassa Bálint Várhegyen található szobrára a korábban eltulajdonított bronzcímer, 2008-ban pedig Babits újraöntött szobrát helyezték el ideiglenesen a Széchenyi téren. 2004-ben a Kerek templomnál magasodó keresztet törték össze (a tettes saját magát adta fel később).

Forrás: Esztergom és Vidéke, 2004. szeptember 2.

Ezzel H. T. - egzaltált lelkületű és személyiségű fiatalember - önként felfedte magát és tettét. Nyomban értesítették is a rendőrséget, ahol a kihallgatást követően orvosi esetnek minősítették az elkövetőt. Kórházba került, ahol szakorvosi ellátást kapott. H. T. a körforgalomba torkolló egyik kis utca elején lakik. Az elkövetés napján többen létrával látták közlekedni a fiatalembert, de akkor senkinek sem juthatott eszébe, hogy mire is készül. A szomszédoktól tudjuk, hogy nem is olyan régen még üzleti vállalkozó volt, és az életmódjából következhetett ez a kifacsarodott lelki és szellemi állapot. ( Már eredeti helyén áll a templom téri kőkereszt, In: Esztergom és Vidéke, 2004. szeptember 2.)

A 2000-es évek végén pedig Kertvárosból az első repülőgép-leszállásnak emléket állító emléktáblát tüntették el. 2011-ben arról olvashattunk, hogy ismeretlenek egyenesen a Széchenyi tér közepéről loptak, a Szentháromság-szobor Szent Sebestyén alakjáról szedték le a fém nyílvesszőket. Azóta sem pótoltuk a hiányt. 2011 termékeny év volt, az Erzsébet parki Sobieski-emlékműről is megpróbálták ellopni a fémkorongot.

Szórakozóhelyek a belvárosban, na de hol van a rendőrség?

Hétvégenként éjszaka elszabadul a pokol a belvárosban? Írták mindezt 1997-ben, de mintha tegnap jegyezték volna fel a gondolatokat. A szórakozóhelyek konkrét megnevezése nélkül megírt cikk sorait csak ajánlani tudjuk minden olvasónknak.

Nos, a túlzásokat leszámítva tény, hogy van a városban néhány olyan szórakozóhely, amely fittyent hányva a részére engedélyezett nyitvatartási időnek, a csendrendeletnek, a kiskorúak alkoholfogyasztási tilalmának, a környék lakói felháborodásának még éjfél után is úgy bömbölteti hangfalait hogy szinte beleremegnek a környező házak Hiába a tiltakozás, a beadványok sora, nem változik semmi. A rendőrség alakossági bejelentésre vagy ki sem küldi a járőrkocsit vagy ha ki is küldi, a zaj továbbra sem csitul. Nem tudni, ilyenkor mi történik Megijedve a mulatozók tömegétől a rendőr nem mer erélyesen fellépni és halkabb mulatozást követelni? (Arra már gondolni sem merek, hogy baráti alapon, eseüeg néhány pohár jó ital fejében szemet huny a látottak-hallottak felett!) Talán olyan nagy a hangzavar egy-egy szórakozóhelyen - különösen a diszkókban -, hogy meg sem hallanák mit mond?! […]

Hogy a rendőrségnek nincs elég embere? Lehet! De legalább az a néhány látható, érzékelhető lenne! Éreznénk biztonságot adó jelenlétüket! No és hol van ilyenkor a Polgárőrség?! Merthogy állítólag Esztergomban is van. Bár én még csak olyankor szereztem tudomást róluk, amikor üléseztek, értékeltek, jutalmaztak. (Ki védi meg a lakosság nyugalmát?, In: Esztergom és Vidéke, 1997. szeptember 4.)

A ronda graffitik nagymesterei

2007-ben kelletlen graffiti-kiállítás nyílt a Mária Valéria hídon, a vasmonstrumot később megtisztították. Manapság is számtalan falfestmény található a belvárosban, de főleg a Kis-Duna sétány szigeti oldalán találkozhatunk velük gyakrabban.

De a 2000-es évek derekán lefújták például a Városvédő-szobrot, illetve a Szent István lépcső tetején álló pallosokat is. 2014-ben pedig a Kálvária kápolna kapott külleméhez nem illő díszeket.

Cégtáblarombolók és kukaborogatók, újság tolvajok és a játszóterek rémei

Éjjeli mulatozók szakították ki az útjukba eső cégtáblákat, reklámfeliratokat és kukákat a belvárosban. Az esetek általában a belvárosra szorítkoztak, de a 2000-es években már a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket is előszeretettel támadták be, akár a külvárosban is.

Az '80-as években folyamatosan a sétány világítóberendezéseit rongálták (kandeláberajtókat tulajdonítottak el, lámpabúrát szedtek le, illetve a lámpatesteket lövik ki a fiatalok csúzlival), a tudósítások szerint a pótlások alig tudtak lépést tartani a vandál kezekkel.

A Hídlap megjelenésekor gyakori volt, hogy az újságot árusító dobozokat leverték és eltűntették. Egy idő után inkább ki sem helyezték őket a közterületekre. Egy 1995-ös cikk szerint a Sandokan játszótérről tehergépkocsikkal lopták az eszközöket, de a város többi játszóteréről is napról napra tűntek el a játékok. Frekventált hely a fosztogatók számára a Berényi Zsigmond utca is, ahonnan időnként eltűnnek a korlátok. Hogy most éppen ott vannak-e?

A múlt vasárnapra virradó éjjel egy ittas társaság garázdálkodott Esztergom utcáin. Nemcsak csendháborítást követtek el, hanem több helyen rongálást is végeztek. Az Arany János-utcában Marosi Imre üzletének csengőjét szakították ki, a Kossuth Lajos-utcában a Bakácsféle üzlet tábláját verték le. A Kossuth-utcán végigmenve Maschke Fe renc fűszerüzletének csengőjét tépték ki. Azután a Szent Anna-utcában levették Torma József szabómester üvegtábláját és Schveiczer Vilmos szabóüzlete elé vitték. De még ezzel sem elégedtek meg, hanem elmentek a városháza árkádjai alá és itt levették a házasulandók hirdetési tábláját, amelyet magukkal hurcoltak. A Széchenyi téren is kárt tettek a csengőkben. (Ismét éjjeli mulatók garázdálkodtak, In: Esztergom és Vidéke, 1930. április 20.)

Támadás Esztergom legbecsesebb kincsei ellen

1954-ben a Dolgozók Lapja számolt be az esetről, hogy behatoltak az államköltségen felújított főszékesegyház tetőzetére, és elkezdték leszedni a vörösrézlemezeket. Az utolsó pillanatban egy honvédjárőr fülelte le a tetteseket, így sikerült meghíúsítani a nagy rablást. Ugyanebben az évben ellopták a Vár vízelvezető csatornáit, illetve a frissen felújított volt Vármegyeháza emeleti erkélyének díszeit is leszedték.

Nagyot ugrunk az időben: 2002-ben ismét hatalmas kár keletkezett a Várhegyen, amikor ismeretlenek megrongálták a díszvilágítást. Meggyes Tamás szerint politika indíték húzódhatott a háttérben.

Meggyes Tamás a maga részéről biztos abban, hogy barbár politikai indulat húzódik meg a háttérben, mint ahogy a Széchenyi-terves termálfürdő megrongált plakátja esetében is. Vannak elvakult szocialista szimpatizánsok, akiknek jobban kell az MSZP-kormány, mint a polgári kormány beruházásai. (Milliós rongálási károk az Esztergomi Vár díszvilágításában, In: Esztergom és Vidéke, 2002. május 16.)

2005-ben és 2006-ban újra a díszvilágítás rongálása volt a napi téma. Előbb a Macskalépcső, utóbb pedig a Szent István lépcső világítótesteire csaptak le ismeretlenek Mindkét esetben milliós kár érte a várost.