Legyen Dorog a legsportosabb város!
Sport
2016. márc. 7.

<p style="text-align: justify;">Az idén március 12-én rendezi meg a Sportintézmény a II. Országfutás Dorogon elnevezésű programot, amelynek mottója az idén is: <em>Fussuk végig az országot egyetlen nap alatt</em>!</p>

Tavaly 13 ezer kilométert gyűjtöttek össze a futóprogramon a város lakói. Az idei cél, hogy Dorog az ország legtöbb kilométert gyűjtő városa legyen.

A rendezők várják minden korosztályból a jelentkezőket a kilométer gyarapításra, a közösségi élményben való részvételre.

Az óvodások az óvodákban, a rendezvény felelősénél regisztrálhatnak, az iskolások pedig az oktatási intézményekben. Az 1-6. évfolyamos dorogi osztályok számára versenyt is hirdetett a Sportintézmény. A legnagyobb létszámmal érkező osztály saját maga választhatja ki nyereményét három élményprogram közül (élményfürdőzés, bobozás, kalandpark-látogatás). Az osztályok közötti versenyben nem elég a létszám, a tudáspróbán is remekelniük kell. Dr. Tittmann Judit doktornő vezetésével a dohányzás káros hatásairól hallhatnak a gyerekek „a Te jövőd" egészségprogram keretében. Az interaktív előadás után tudáspróbán vesznek majd részt a tanulók, ahol szintén pontokat gyűjthetnek az élményprogramokért.

Várják a felnőtt futókat is. A Dorogi Futókör szervezésében indul egy könnyed közösségi futás 9.30-tól (maximum 2 km), egy közepes táv 9.45-től (5 km), és egy valódi erőpróba profiknak 10.00-tól (10 km-es futás).

Az idősebb korosztály 8.30-tól könnyed sétán, kocogáson vehet részt Kruzslik János vezetésével. A jelentkezők kipróbálhatják a Nordic Walking alapjait a félóránként induló bemutató edzéseken.

A dorogi Országfutás a Lóga-tónál kezdődik március 12-én, 8:30-kor.

 

(forrás)