Az ország legkisebb, kihalófélben lévőnek mondott, 50 fő alatti településeit járták be. Összesen 47 falu, 7 megyében, ennyi vívja élet-halál harcát a legkisebb falvakból Magyarországon. Elkészült az Éledő falvak honlap, a projekt kezdete óta számtalan család talált új otthonra az ismeretlen vidéki tájakon. Lőrincz Zsuzsanna, akit már a Kiskosár Bevásárló Közösség révén is ismerhetnek az esztergomiak, 2015 tavaszán indult el a nagy úton. Interjú.
A mai napig kerülnek elő új dokumentumok és ügyek, amelyek jelentős részét képtelenség azonnal megoldani. Olyan peres eljárásokról, követelésekről van szó, amelyeknek a kezdete akár öt, hat, hét évre is visszanyúlik - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a polgármester.
Mindig belerévedünk abba a múltba, amely sokat ígért és semmit sem adott, miközben próbáljuk megfejteni azt, amit a történelem már megfejtett.
Tudomásul kellene venni, hogy Tétényi Éva egy tévedés volt és pont. Éppolyan tévedése volt Esztergomnak, mint elődje Meggyes Tamás. Tévedésben tehát nem állunk rosszul.
Jövőképben azonban ennél sokkal rosszabbil állunk, ráadásul az előjelek sem bíztatóak, így egy kérdés feltétlenül marad, és a választ illene lassan erre keresni:
Mikor lesz már végre ennek a városnak is olyan vezetője, aki közmegegyezéssel alkalmas a város közmegelédésére szolgálni, ahogyan teszi ezt Dorogon Tittman, vagy Szegeden Botka, de, hogy ne érjen a kiegyensúlyozatlanság vádja, tette ezt szoci érában (is), Debrecenben Kósa, vagy Kaposváron Szita?
Mi meg itt a szemétdomb tetején pörgünk azon, hogy Tétényivel, hogyan lehetett volna jobb!
Ha nem hitte volna el, hogy ő váltotta le Meggyest (Esztergom volt), ha nem királylányként viselkedik, ha nem marja el támogatóit, ha épített volna csapatot, ha realitás talaján élt volna, ha nem védi be Meggyes csapatát négy évig csatának álcázva, ha a testületben egynél több szavazata lett volna, (mondjuk 8), ha hagyja időben leváltani Knappot a Strigonium éléről, ha értelmes emberekkel töltötte volna fel a hivatalt - amikor már megtehette, ha építészként nem segítette volna Meggyes megaálmait a megvalósításban, ha, ha, ha…, akkor Esztergom most nem itt tartana!
Tétényinél túl sok volt a ha!
CSAK háromezer szavazatot veszített? Ennél kevesebb szavazattal Esztergomban már választást nyertek!
(Remélhetőleg a mostani városvezető más kárán tanul…)
Az a legnagyobb baj, hogy kizárólag magának köszönheti, hogy nem ő lett újra a polgármester. Ez sajnos már polgármestersége elején eldőlt, amikor hagyta szétesni azt a társaságot, amelynek Meggyes a bukását köszönheti. Csapat nélkül meg nem megy.
Mondjuk ő legalább egy személyiség, nem egy báb, mint a mostani.
Egyébként nem négy, hanem csak háromezer támogatót veszített, de még így simán nyerhetett volna, ha az a négyszáz ember rá adja a szavazatát és nem a pocsolyában fotózkodó Gál nevűre meg a három függetlenre.
Végighallgattam, a hölgy semmiben nem változott... Sajátságos szemléletmódjában természetesen vannak jó gondolatok és mondatok, de logikai levezetése több helyen összefüggéstelen. Több helyen ellentmond saját magának (pl. a pozitív diszkriminációnál).
A művész képében tetszelegni számomra visszataszító. Sőt, világszemlélete és művészek látásmódja közé egyenlőségi jelet húzott, ez számomra elfogadhatatlan.
Volt ő már városfejlesztő (Meggyes Tamás építészi szakértőjeként nem volt sikeres), volt már politikus (nem tudott integrálni, így 4000 szavazatot vesztett), választások után művésznek kiáltotta ki magát (ehhez mit szól a festő és művészvilág?), de úgy látom rátért a filozófusi útra (hát ezt meg mindenki döntse el saját maga).
Nekem Éváról a magyar tanmese jut eszembe: Mekk Mester

Komolyan, hihetetlen!

Ellenben tény, hogy a végére szinte minden elévült, ami elévülhetett.
Na igen, de hány ember hány évi erőfeszítései váltak hiábavalóvá a turistáskodás miatt? Nekem például több, mint nyolc évem veszett kárba.
Igazad van, a cím is téves, hiszen végső soron Tétényi soha nem volt a politikán belül, tehát túl sem lehet rajta. Turistáskodott négy évig.
Az a legnagyobb baj, hogy kizárólag magának köszönheti, hogy nem ő lett újra a polgármester. Ez sajnos már polgármestersége elején eldőlt, amikor hagyta szétesni azt a társaságot, amelynek Meggyes a bukását köszönheti. Csapat nélkül meg nem megy.
És akkor most itt állna a város a "Tétényi vs a fideszes többség" színmű második felvonásában. Nagyszerű lenne.
Tétényi már ott megbukott amikor nem tudott 10 emberre rámutatni, hogy na ők az én jelöltjeim a körzetekben, rá szavazzatok.