Jönne a 111-es járat, bővülne a menetrend, nem mellesleg a déli városrész lakóit érintené leginkább a változás. A holnapi testületin szavazhatnak az előterjesztésről.
Az Ikarus most még közelebb megy a déli városrészhez
Az Önkormányzat prioritásai között szerepelt, hogy a buszközlekedés átszabása közepette a társaság vegye figyelembe a déli városrészben lakók érdekeit, legyen tekintettel iskolások napi közlekedési szokásaira, illetve a Kórház felé közlekedő járatok a Bánomi lakótelep felől érkezve is álljanak meg az egészségügyi intézmény előtt. Pluszban a társaság aktualizálta kicsit a megállóneveket is.
Jelenleg az 1-es és a 11-es jelzésű buszok húsz percig várakoznak a Vasútállomásnál, az időt kihasználva ezek a járatok a Schweidel utcán folytatnák útjukat a déli városrészbe. Ráadásul a reggel hét órakor induló járatok a diákok iskolába jutását segítve közlekednének.
A reggeli órákban a diákok közvetlen iskolába juttatásának elősegítésére javasolják, hogy a 7:00 órakor induló 11-es jelzésű járat 111-es jelzéssel a Vasútállomásról indulást követően az Áchim András utcán keresztül Diósvölgyi elágazás – Schweidel József utca útvonalon a Vasútállomást érintve folytassa a járatot a 11-es járat jelenlegi útvonalán.
Az 1-es helyijárat kivinne minket egészen az Ipari Parkba, Esztergom legtávolabbi megállója dél felé így a Rubik Ernő utcában lenne. További megállók, amelyeknél március elsejétől már fel lehetne szállni a buszra: Diósvölgyi elágazás, Látóhegyi út, Galagonyás út – Tesco és újra a Vasútállomás.
Pirossal szedve a változások
A 11-es számú helyijárat megálló lajstromából kimaradna az Irinyi utcai megálló.
Pirossal szedve a változások
A 111-es jelzésű járat menetrendje.
Pirossal szedve a változások
A 43-as autóbusz esetében csupán a megállók neveiben történt változás. Így lett az Óvoda közből Honvédtemető köz, a Magyari L. utcából Eszperantó utca, a Gépgyár utcából Knorr János utca, a Retek utcából Szalézi lakópark, Kassai utca a Polgármesteri Hivatal kirendeltségéből.
Ez így már jobban hangzik,ha a gyalorlatban is megvalósul és az esetleges ellenőr is elfogadja meg a sofőrök is tudjanak róla.
A Vértes Volán (illetve ma már Knykk ) 1246-2016 sz. levelében többek között az alábbiakat közölte velem:
" A járatok minden óra '20 perckor indulnak a vasútállomásról ....
... A Dobogókői út szakaszán felszállóknak nem szükséges új menetjegyet váltaniuk a város irányába történő utazáskor.
A kiadott menetjegy időpontjából világosan látszik, amennyiben az utas a kérdéses szakaszon szállt fel."
A Knykk részéről a választ adta:
Illés Józsefné
üzletágvezető
Csak az a baj,hogy 15 percet kell várni a vasútnál,dupla jegyet kell venni,akár adnak jegyet,akár nem,többet kell fizetni,mint a város többi részén utazóknak ugyanakkora távolságra és nem érünk be munkakezdésre vele.
Kedves Judit!
Végre sikerült világosan látni az 1-es, 11-es és a 111-es járatok menetrendjét
(Bizonyára azért kellett ehhez ennyi idő, mert már öregszem.) 
Akkor most megnyugtathatom: az 1-es 5.20-kor indul a vasútállomástól a városfelé, majd visszafelé a Rubik Ernő úttól -az Erdőgazdasági megállót is érintve - a vasútállomásig. Innem újból a város felé indul óra '20-kor.
Vagyis : a Dobogókői úton kb. 6 órakor fel lehet szállni az 1-re.
Viszont az meglepett, hogy az új járat, a 111-es - csak egyszer közlekedik, reggel 7 órakor.
Ezt megbeszéltük…,
„Valami bűzlik Dániában”!
Megnyugodtam! Azt hittem én vagyok vak! Most két lehetőség van: mindketten vakok vagyunk, vagy tényleg nincs rajta fent semmi érdemleges! :-))
Próbálom én, de 2013-tól nem látok feltöltve anyagot. (Lehet, hogy vak vagyok?)
Én meg azt nem értem: miért nem olvasod el a kiírást, a város honlapján. Tudod, az azért van, hogy ilyen dolgokat nyilvánosságra hozzanak, és akkor az emberek nem gondolhatnak bele semmilyen "szándékot". :-)
Nem értem, Nyíri Attila a testületin feszegette a tender kiírását, még sem kapott rá választ. A tv közvetítésben elhangzott, hogy hárman kérték ki a pályázati anyagot, mégis csak egy cég jelentkezett.
Mi volt megfogalmazva abban a tenderben, hogy ketten be sem adták a pályázatukat, utána meg pár napon belül módosítják a közbeszerzésen elnyert szerződést – mely módosítás eltér (Nyíri szerint) a kiírt tendertől.
Nem kellene akkor újra kiírni ezt közbeszerződést? Hisz nem a kiírt tender szerint írják alá a szerződést – hát ez nagyon büdös!
Ezt a helyi járat rendszert nagon eltolták!!A régi 7 volnal rendjét kérjük vissza,és ha bővített változatban is de a 7 jelzést tegyék rá ne 111-st nert senki se fogja tudni hol is közlekedik valójában!!Sokan használnák,ugyanis a Tesco után vannak olyan munkahelyek ahov a beteg emberek járnak dolgozni!!Eddig mindig az 1-s helyijárattal a vasút állomásig kimentek,és onnan gyalogoltak fel a beteg emberek a rehabilitáltak munkahelyére!Munkavégzésük után is szívesebben mennének haza ha volnaegy megálló mind régen az erdészet elött és ott feltudnának szállni!!Más munkahelyek is vannak ott a volt 7-s végállomásához közel !!Nagyon sokan járnak kora tavasztól késő őszig kertjeiket művelni,nem lehet mindenkinek autója a sok nyugdíjasok közül!!Lehet nincs a helyén a szívük azoknak akik tervezték ezt az új helyijárat rendjét!!
Erre írtam, hogy a régi, jól bevállt 7-es menetrendjét és útirányát kéne visszaállítani!
Igazad van!
Reggel 5-kor és 6-kor nem járnak még arra a képviselőink,nem látják a dolgozó népet gyalogolni,akkor ők még a másik oldalukra fekszenek a jó puha,meleg ágyikóban.
Legalább a 111-es menne reggel 5-kor és 6-kor is, hogy munkába el tudjanak menni az emberek fél óra gyaloglás nélkül, mert a déli városrészen csapatosan gyalogolnak az emberek minden hajnalban, ami senkit sem érdekel.Persze, amikor kopogtattak az aláírásért, megigérték,hogy persze, lesz busz itt is.Hát most itt van, egy nagy rakás semmi.De nem baj, lesz még választás.
Na, ennek sok értelme van, ugyanúgy lehet gyalogolni.Aki Szentgyrgymezőre vagy a belvárosba megy, az felszállhat a Tesconál, elmehet a vasútállomásig és onnan mehet tovább gyalog vagy átszáll és amíg azt kivárja, el is késik.Legalább oda- és visszafele is megtenné a kitérőt, akkor minden irányba el lehetne jutni, de ezért teljesen felesleges.
.. idióták. Adtak a szarnak egy pofont. stb.
A menetrend túl van bonyolítva!
Ha elindulok a 111-es járattal Diósvölgyből Szentgyörgymezőre , miért kell hazafelé az 1-re ülnöm?
Csak remélni tudom, hogy a "csatlakozásra nem kell óráig várni
Miért nem volt jó a régen bevállt 7-es járat útvonala?
Gondolom, akik ezt így kitalálták még sosem utaztak helyijárattal.