Jubiláló Porga Kupa: Maga alá gyűrte a megyét a Bástya
Sport
2016. febr. 24.

<p style="text-align: justify;">Véget értek az Esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban a negyven év feletti játékosoknak kiírt Öreg Porga Kupa küzdelmei. Elmondható, hogy a megye legnagyobb rendezvénye ez, hiszen 16 csapat nevezett be. Jöttek csapatok a Felvidékről, Budapestről és Pest megyéből is.</p>


A több héten át tartó rendezvény döntője február 21-én volt. Hat csapat jutott be az utolsó napra, akiket  a helyszínen a szervezők 2X3-as csoportba sorsoltak be. Az „A” csoportba került a tavalyi győztes Bástya és a mindig nagyon erős Verőce, valamint a Tokodi-Üveggyár, akik tavaly is a döntő résztvevői voltak.

A „B” jelű hármasba került a Védkom, aki 2 éve nyerte a kupát, a budapesti Cool aki 3éve nyert, valamint a mindig erős Komárom.

Nehéz lett volna tippelni előre bármit. Az első mérkőzés hihetetlen izgalmat hozott, a Bástya 5-4-re verte a Verőcét. Utána a Védkom simán legyőzte a Komáromot. Ez a két csapat a második meccsét is megnyerte, így döntőbe jutott. A bronzért a Cool és a Verőce küzdött egy nagyon szoros meccsen büntetőkkel lett 3. a Cool.

A döntőben a tavalyi győztes, nagyon masszív Bástya és a remek játékosokból álló tavalyelőtti nyertes Védkom játszott. Mindenki nagyon éles és szoros mérkőzést várt. Nem így lett! Meglepetés volt a Bástya magabiztos sikere, 5-2-re nyertek, így megvédték a tavalyi elsőségüket.

A csapat tagjai: Osvald Zsolt, Kovács Péter, Kis Mihály, Minczér Albert, Ferkó András, Sitku Pál, Tóth Péter, Pásztor Márk, Maradi Tibor, Lázár István, Katona Kelemen, Szendrey Lajos.

Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt főszervező kiemelte az öregfiú foci jelentőségét, beszélt a Porga Kupa történetéről, hagyományáról a sport közösségformáló erejéről. Gratulált a döntőbe jutott 6 csapatnak és a díjazottaknak. A gyönyörű és míves serlegek átadásában a főszervezőnek segített Pál György a csarnok igazgatója, valamint a névadó unokaöccse Porga Sándor.

 

(forrás)