2000 forintért adtak túl a monitoron, energiaitalt és cigarettát vásároltak belőle, most vádat emelhetnek ellenük
Bulvár
2016. febr. 15.

<p>A 15 és a 24 éves férfi először csak kölcsönt akart kérni. Lopás lett a vége.</p>

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI (illusztráció)


 

Lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya O. Viktor és 15 éves társa ellen. A gyanú szerint a 24 éves és a fiatalkorú fiú 2015. augusztus 12-én betört egy leányvári családi házba, és onnan eltulajdonítottak egy számítógép-monitort és egy mobiltelefont. Előbbin még aznap túladtak.

A gyanúsítottak kihallgatásukon elmondták, hogy a betörés előtt a falu házai elé kihelyezett szódásüvegek közé tett szódapénzt vitték el, utána mentek vissza a sértett otthonához. Bevallásuk szerint a sértettől először nem lopni, hanem kölcsönkérni akartak, de nem találták otthon. Az üres ház felkeltette az érdeklődésüket, így befeszítették a bejárati ajtót és eltulajdonították a monitort, amelyet 2.000 forintért adtak tovább egy falubelijüknek. A pénzt elfelezték, és cigarettára költötték. A szódapénzt is elvásárolták, energiaitalt vettek belőle.

Az ügyben folytatott büntetőeljárást a Dorogi Rendőrkapitányság a napokban befejezte és vádemelési javaslattal küldte meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

 

police.hu

(forrás)