1. Hír

Magyar katonák a Szenttamáson 1942-ben

Fotó: Ungváry Krisztián/Fortepan

Az elzárt város

A nyilaskeresztes pártszolgálat 1945. január 12-én tért vissza Esztergomba. Rajtuk kívül az államrendőrség 45 főnyi állománnyal kezdte meg munkáját.[1]

Január 16-án Heinz Ewald hadnagy (6./JG 52 vadászszázad) Esztergomtól délre lelőtt egy LaGG-5 típusú szovjet repülőgépet, megszerezve ezzel 59. légigyőzelmét.[2] Ivan Nyikitovics Tabakov főhadnagy (150. gárda-vadászrepülő-ezred) Jak-3-asával egy Messerschmitt Me 210-est semmisített meg.[3]

Nyilas propaganda (illusztráció)

Fotó: Lissák Tivadar\Fortepan

Mivel a város ismét frontvonalban feküdt, a német városparancsnok elrendelte a civil lakosság befogását a különböző erődítési munkálatokra. Például egy január 22-ei utasításában még aznapra 50 férfi munkaerőt kért éjszakai sáncmunkára. Továbbá január 23-25. között 250-300 férfi munkaerőt igényelt nappali erődítési munkálatokra.[4]

A város helyzetét és ellátását nagyban nehezítette, hogy gyakorlatilag el volt vágva a külvilágtól. A Duna bal partján, a Szamárhegyen túl, a Pilis-hegységben és Dorogon is szovjet csapatok voltak. Az egyetlen relatíve biztonságosan használható, városba vezető út a táti út volt, de az is csak éjjel. Ez jelentősen korlátozta a városba juttatható élelmiszer és egyéb utánpótlás mennyiségét.

Még január folyamán a németek és a nyilasok nyugatra akarták kitelepíteni az Esztergom-tábori lakosokat. A kitelepítendők már Tátnál jártak, amikor elküldték Benke Istvánt Schalkház Ferenc gazdasági tanácsoshoz. Schalkház Benkével a német parancsnokságra sietett, és erélyes fellépésével megakadályozta a lakosok kitelepítését, akik ezt követően Esztergomban kereshettek maguknak lakást.[5]

A székesfehérvári m. kir. 2. honvéd kerületi parancsnokság 1945. január 22-ei rendelete értelmében, az Esztergomban és az esztergomi járás területén lakó férfiaknak Esztergomba, a 104. bevonulási központ kirendeltségéhez kellett bevonulniuk január 31-én 9 órára.[6]

Razzia, elhurcolások, deportálások

Február elején (valószínűleg 2-án)[7] a rendőrség és a pártszolgálatosok razziát tartottak a városban, amelynek során 78 magát igazolni nem tudó egyént állítottak elő.[8] Jócsik Lajos visszaemlékezése szerint a három mozgósítási parancsot követő razzia során 70, 136 és 185 katonaszökevényt szedtek össze. Összevetve az adatokat Jócsik számait nagyjából hitelesnek fogadhatjuk el. A razziákról és az ellenük való védekezésről így emlékezett vissza Jócsik:

„A hegynek futó temető [értsd: Belvárosi temető – M.T.] bal oldalán volt olyan borospince is, amelyben 70-80 fő védekezett a bombázások ellen. A Sötétkapuból oldalra nyíló prímási pincébe egy falura menő népesség költözött. Ezért a razziázó hatóságok nem rendelkeztek annyi erővel, hogy egyszerre tudták volna átfésülni a várost és a pincés hegyeket. A védekezés abban állott, hol kezdik a razziát? Ha a városban, akkor a borospincék védhettek. Ha a hegyen, akkor a városi búvóhelyek adhattak védelmet. Csak a vonalon kellett átbújni, amelyen már a megkutatott helyre csúszhatott át az ember.”[9]

Január végén hurcolták el a városból Esztergom köztiszteletben álló orvosát, dr. Berényi Zsigmondot. Az 1944 júniusi deportálást még sikerült elkerülnie, ekkor azonban feleségével és fiával együt elfogták. Hozzájuk soroltak még egy lengyel menekültet, és Wild bácsit, a zsidótemető öreg csőszét, akinek sikerült megszöknie a gettóból. Tokodon egy pincénél végezték ki családjával együtt január 31-én.[10]

Dr. Berényi Zsigmond (1882-1945)

Fotó: ekor-lap.hu

Az esztergomi Göbbels

Február 1-jén jelent meg először a helyi nyilaskeresztes pártszervezet Háborús Esztergomi Hírek című lapja. Az újságban megjelent írások híven tükrözik a visszatérő nyilas rémuralmat. Jó példa erre az alábbi felhívás a Háborús Esztergomi Hírek első számából:

„Minden pince és lakástulajdonos, akinél a városban szolgálatot nem teljesítő katonák, vagy 18-48 éves polgári személyek laknak, vagy rejtőzködnek, köteles azonnal az illető személyekről bejelentést tenni. Ellenkező esetben a katonaszökevények felkutatása után saját személyében is felelősségre vonják.” [11]

Maga a lap minden csütörtökön és szombaton, majd február 27-étől hetente háromszor jelent meg. Terjedelme általában egy A/4-es lap (2 oldal) volt, kivéve a 12., 17. és 18. számokat, amelyeket A/3-as lapra nyomtattak (4 oldal). Ára 20 Fillér, március 15-étől 30 Fillér volt. A háború ideje alatt összesen 18 lapszám jelent meg. Az újságot a megjelenés kezdetén 3000 példányban nyomták, március 17-én azonban már arról számolt be a lap, hogy az „[a]nyagtakarékosság miatt a Háborús Esztergomi Hírek csak korlátozott példányban kapható.” [12] Az újság szerkesztője Szalva László volt, akit később csak az „esztergomi Göbbelsként” [sic!] emlegettek.[13]

A nyilasok visszatértével megkezdődött a zsidó lakások módszeres kifosztása. Markó Ferenc pártszolgálat-vezető cinikusan így indokolta ezt a Háborús Esztergomi Hírek hasábjain:

„Szinte megdöbbenéssel jártuk sorra a zsidó üzleteket és lakásokat s látni kellett, hogy mily értékek vannak pusztulóban. Mindenek felett tehát gondoskodni kellett arról, hogy a kincstár tulajdonát képező zsidó értékek biztonságba kerüljenek.”[14]

Meglehetősen irónikus megfogalmazása ez egy bűncselekménynek. Markó Balaskó Istvánt bízta meg a zsidó ingóságok nyilvántartásával és kiárusításával. Ezeket eleinte házról-házra járva írták össze, majd később újság és dobolás útján lett kihirdetve, hogy akinél zsidó bútor van, annak ezt be kell jelentenie. Az értékesebb darabokat kiárusították, a többit pedig a bombakárosultak között osztották szét.[15]

Február 10-én dr. Budinszky László igazságügy-miniszter látogatást tett a városban,[16] ahol többek között vitéz dr. Ónody-Jánoskúty József vármegyei főjegyzővel, dr. Sudár József polgármesterrel és Fekete Béla állomásparancsnokkal találkozott. A megjelent német városparancsnok, von Bose ezredes kitelepítési tervét is megvitatták, mert a németek mindenféleképpen ki akarták telepíteni az Esztergomba menekülteket.

Az Alföldről és Erdélyből idemenekültek nagy része azonban Esztergomot tartotta vándorlása utolsó állomásának. Innen már csak haza akartak menni. Az ide hivatalból kitelepítettek számára nagyon nehéz volt munkát biztosítani, bár több alföldi polgármester, így például a csongrádi, a jászberényi, a kisújszállási, a mezőtúri és a szarvasi is a városházán dolgozott.[17]

1945. február 12-én légiharcban lelőtték Ivan Andrejevics Voronyin alhadnagy La-5 típusú repülőgépét (17. légihadsereg, 194. vadászrepülő-hadosztály, 530. vadászrepülő-ezred), a pilóta hősi halált halt.[18]

Február 14-én Sűrű Béla zászlós (101/3. vadászszázad) és Pottondy László százados (101/8. vadászszázad) Esztergom felett közösen lelőtt egy kétmotoros Douglas A-20G „Boston” típusú bombázót (5. légihadsereg, 218. bombázórepülő-hadosztály). A négyfős legénység ejtőernyővel kiugrott.[19]

A háborús Esztergom újsága

A legnagyobb égi háború

Február 19-én a Duna bal partján támadó német csapatok visszafoglalták Párkányt. Esztergomnál a 711. gyaloghadosztály egy harccsoportja átkelt a Dunán, és szintén behatolt a helységbe.[20]

Február 19-20-án érte a legnagyobb légitámadás Esztergomot. Az amerikai bombázás 81 halálos áldozatot követelt, 38 fő súlyosan, 98 fő pedig könnyebben sebesült meg. Két ház leégett, 87 súlyosabb, 430 pedig kisebb mértékben sérült meg.[21] A tragikus légitámadásokra vonatkozóan a ferences rendház historia domusában is találunk feljegyzéseket:

„Febr. 19-én ebédhez készülődtünk, mikor nagy légi támadás viharzott végig Esztergomon. Szinte szőnyegszerűen hullott vagy 74 bomba, melynek hetvennél több áldozata lett halottakban és sebesültekben. Egy kb. 120 kg-os bomba a mi épületünkbe is belevágott a Bottyán-u-i front quadrumi részén, de Isten csodájára bár a tetőt, a harmadik és második emelet mennyezetét átütötte, a vastag folyosófalba megakadva szétesett, mielőtt robbant volna. Utána a törmelékek közül kiszedték és kilószámra találták meg a robbanó töltés anyagot, ami rommá dönthette volna azt a szárnyat. fellélegezve utóbb ösztönös megérzésével azt mondottuk, hogy Szent Antal megvédte kollégiumát. Hála neki és a jó Istennek! Ugyanakkor a portánk előtt két bomba robbant, melynek hatására a bejárat bedűlt, de az előcsarnok meg Szent Antal szobra sértetlen maradt; a Főapát-közön épületünk tövébe fúródott a konyha közelében egy befulladt bomba; a bencések épülete is kapott egyet, a gimnázium meg kettőt.

Febr. 20-án ismét két hullámban volt részünk bombázásban é pedig délelőtt, mikor is kb. 60 esett, köztük 500 kg.-os is. A pusztítás épületekben és életekben (kb. 100) több volt, mint febr. 19-én. Egyébként egész nap berregtek, harcoltak a repülőgépek Esztergom légterében.” [22]

Február 19-én Esztergom térségében lelőttek egy Jak-1b típusú repülőgépet (17. légihadsereg, 288. vadászrepülő-hadosztály, 659. vadászrepülő-ezred), melynek pilótája Alekszandr Pavlovics Frolov százados, századparancsnok-helyettes fogságba esett.[23] Ugyanezen a napon a magyar vadászok (Szebeni Antal hadnagy és/vagy Fülöp Pál szakaszvezető [101/5. vadászszázad]) Ipolyszalkától nyugatra lelőttek két La-5-öst. (Mindkettő a 17. légihadsereg, 194. vadászrepülő-hadosztályának, 530. vadászrepülő-ezredébe tartozott).[24] A szovjet veszteségek között szerepel továbbá még egy Jak-3 típusú vadászrepülő is Muzsla és Béla térségében, pilótája Nyikolaj Szergejevics Jegorov gárda-főhadnagy súlyos sérüléseket szenvedett (egy lábát elvesztette) és fogságba esett.[25]

Vlagyimir Nyikolajevics Ljuszin főhadnagy (85. gárda-vadászrepülő-ezred) Jak-9-esével egy magyar Messerschmitt Bf 109-est lőtt le Esztergomtól nyugatra, a magyar repülő kényszerleszállt. Horváth György hadnagy (101/8. vadászszázad) Messerschmitt Bf 109G-6 típusú repülőgépét Karvától északra 4 km-re, Búcsnál Fjodor Alexejevics Sznyegirev gárda-főhadnagy (179. gárda-vadászrepülő-ezred) lőtte le.[26] A magyar pilóta földi maradványait 2009-ben megtalálták és exhumálták.

A repülők Budapest felé tartanak, a képen Visegrád környéke és a Szentendrei-sziget csúcsa látható. Esztergom itt már homályos, de a Vaskapu körvonalai még kirajzolódnak.

Fotó: Fortepan

Éjjeli pincézés, reggeli surranás

Február 18-19-én a 14-21 éves fiúkat sorozták.[27]

Valószínűleg ezekben a napokban zajlott Esztergomban a lakosság összeírása is. A felmérés szerint 13 829 esztergomi és 2 648 menekült, illetve kitelepített tartózkodott ekkor a városban.[28] Ez a szám annyiban térhet el a valóságtól, hogy a rendelet értelmében azokat is számba kellett venni, akik adott pillanatban nem tartózkodtak a lakhelyükön, de számítani lehetett közeli hazatérésükre. Az ő adataikat a legközelebbi hozzátartozójuk, esetleg lakásadójuk bemondása alapján kellett feljegyezni. Azt is figyelembe kell venni, hogy nagy valószínűséggel nem mindenki jelent meg az összeíráson.[29] Ezekkel az adatokkal szemben Jócsik Lajos 25 000 főre tette a városban lévők számát, s ehhez még 5-5000 főnyi menekültet és katonát számított hozzá (összesen 35 000 fő). Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a város lakosságát jelentősen túlbecsülte.[30] A városban élők helyzetét ezzel szemben jól jellemzi Jócsik Lajos visszaemlékezése:

„Az élés, mely alatt az egzisztencia teljességét értem, egyre nehezebbé vált Esztergomban. Nehezedett az anyagi megélés avval egyenes arányban, ahogyan frontvárossá lett a dunaparti város. Nőttek a sorok az üzletek és a pékek előtt. Négy pék volt kenyérsütésre kijelölve, Jahodáné, Székely Imre, Kis-Szölgyéminé és Petróczi péksége. Az üzletek kedden és pénteken 1 óráig voltak nyitva, egyébként a kereskedőket is vitték védelmi árkok ásásához, ami teljesen felesleges és értelem nélküli vegzálás volt. […] A nappali mozgás minimálisra szorult, különösen a február 19-20-iki délelőtti bombázás óta. Már régen nem volt szirénázás, tehát nem volt légitámadásra való készület sem. A személyes tájékozódást a város fölött elfogta a Vaskapu csúcsa. Mindkét bombázás az utcán ért. Láttam, hogy a bombázó kötelékek a Vaskapu mögül egyszerre törtek elő, csak falak tövébe vágódhattunk le. A két bombázás azt a tapasztalatot hozta, hogy a vész csak délelőtt támadhat. Így alakult a város életritmusa: éjjel pincézés; a szürkületi órákon /korareggel és az esti szürkületben/ falak tövén surranó közlekedés. Délutánonkint némi fölbátorodott mozgás.”[31]

A város vízellátását a Kuckländer hegyen lévő víztoronyból biztosították. Egy időben az a híresztelés terjedt el a városban, hogy meg akarják mérgezni az egyetlen vízforrást, ezért leventékből őrséget alakítottak a víztorony védelmére.[32] A belváros vízellátását a Mala forrásból oldották meg.[33]

Február 21-én Nagy László őrmester lelőtt egy La-5 típusú repülőgépet (A gép valószínűleg az 5. légihadsereg, 14. gárda-vadászrepülő-hadosztályának, 177. gárda-vadászrepülő-ezredébe tartozhatott).[34]

A szovjetek különben viselkedtek, mint a németek

Februárban Endre László nyilas belügyminiszter felmentette dr. Sudár Józsefet polgármestersége alól, mert a szovjetek első megszállásának ideje alatt úgy nyilatkozott, hogy a szovjetek különbül viselkedtek, mint a németek.[35]  Így a város polgármester nélkül maradt, majd a hónap folyamán a korábban betegeskedő Schuszter Antal vette át Esztergom vezetését.[36]

A menekült légó sérülteknek és a betegeknek 1945. február 26-án, azoknak a menekülteknek pedig, akiknek nem volt közhatósági beosztásuk, február 27-én kellett jelentkezniük a Kolos kórház udvarán, hogy kitelepítsék őket. Fejenként maximum 300 kg-os csomagot vihettek magukkal, az élőállatokat és a bútorokat azonban hátra kellett hagyniuk. Szükség esetén a lebonyolításhoz a karhatalom alkalmazását is kilátásba helyezték.[37]

Erről Pohárnok Jenő, a Győri Nemzeti Hírlap főszerkesztője is megemlékezett újságja hasábjain:

„Egy sarkon dobolnak. Összeverődik 40-50 ember, férfi és nő vegyesen. [...] Azt dobolják, hogy a menekülteknek közellátási nehézségek miatt el kell menni a városból, itt és itt jelentkezzenek elszállításuk ügyében.”[38]

A kitelepítés ellen elsősorban Serédi Jusztinián hercegprímás lépett fel. A front időszaka alatt a Prímási Palotában kb. 80 zsidót illetve ellenállót bújtattak. Amikor megkeresték a hercegprímást a német parancsnokságról a város kiürítésével kapcsolatban, ő nem engedett. Be sem engedte a tiszteket, csak a kapuban volt hajlandó tárgyalni velük. Serédi bátor társakra lelt dr. Etter Jenő volt polgármester, dr. Eggenhoffer Béla kórházigazgató és dr. Rajner János kórházigazgató helyettes személyében.[39]

Emléktábla az Etter-házon a Pázmány Péter utcában

Március 3-án és 4-én voltak kötelesek az 1923-30-ban született, 15 és 22 év közötti fiúk, férfiak bevonulni. Reggel 8 és délután 4 óra között kellett jelentkezniük a IV. Béla király utca 4. szám alatt (ferences gimnázium). Mindenkinek két napi hideg élelmet, takarót, alsó- és felsőruházatot, illetve tartós lábbelit kellett magával vinnie. Aki nem jelent meg, az katonaszökevénynek számított.[40]

P. Jeromos ferences szerzetes így emlékezett vissza erre:

„Március 3-án és 4-én ismételten sorozzák a gyermekeket. Főbelövéssel fenyegették őket. Kegyetlen kíméletlenséggel a fiúk ebédlőjében folyt a felháborító ceremónia. Szegények már haza sem mehettek, itt kellett megvárniuk, míg továbbvitték őket Németország felé. A Csurgókút felett hantolt két sír két megszökött, de elfogott fiúcskát takar.”[41]

A besorozottak március 4-én gyalog indultak nyugat felé. Tokodon bevagonírozták őket, ahonnan Komáromba szállították őket. Érdemes idézni itt Schneider Imre egykori ferences diák emlékeit a komáromi eseményekről:

„Ott volt egy páncélos hadnagy, egy őrmester és több katona. Bevezetés nélkül megkérdezték, hogy ki akar a „Hunyadi” páncélgránátos hadosztályba belépni. Az Esztergomból jött 60 fiú közül 4-en jelentkeztek és erre nagyon leszidtak bennünket; kiemelték, hogy a kiképzést magyar katonák végzik, magyar fegyverekkel és magyar ruhában. A leszidás vége az lett, hogy 56 fiú jelentkezett, de mi négyen nem.”[42]

Az elhurcolt leventék ezt követően Somorjára kerültek. Itt kaptak katonai kiképzést, majd feleskették őket Szálasira. Március végén vagy április elején (a konkrét időpont egyelőre nem ismert) a leventéket Alsó-Ausztrián keresztül a németországi Augsburgba evakuálták. Április végén ismételten bevagonírozták őket, és Memmingenbe szállították a fiatalokat. Itt érte őket a háború vége április 26-án, amikor az amerikai csapatok elfoglalták a várost.[43]

Március 15-én volt a legnagyobb razzia Esztergomban.[44]

„A mély út felsőbb pincéiből bujdosók jönnek s hírelik, hogy német osztagok fésülik a szőlőhegyet, pincéről pincére járnak, partizánokat, oroszokat és katonaszökevényeket keresnek. [A menekülők] futva iramlanak a város felé, utolsó mondatuk ez: »Most lent a biztosabb.« Mi is úgy határozunk, hogy lemegyünk. Kora délután már a különítmények a Kossuth Lajos utcán tartanak, hatos osztagok mind a két oldalon. Valahogyan átcsúszunk rajtuk” – írta visszaemlékezésében Jócsik Lajos.[45]

Március 16-17-én munkásszázadokat soroztak Esztergomban.[46] Március 17-én az alábbi felhívás jelent meg a Háborús Esztergomi Hírek utolsó oldalán:

„A város hadműveleti parancsnoka felhívja a város lakósságának a figyelmét arra, hogy mindenki tartozik honvédelmi munkát végezni. Aki magát ez alól előzetes igazolás nélkül kivonja, azt a városból eltávolítják csendőri fedezet mellett minden podgyász nélkül. A férfi[ak] internálótáborba kerül[nek], a nők és a gyermekek gyalog menetben mennek a kijelölt helyre.”[47]

Miklós Tamás

Cikksorozatunk az Esztergomi Önkormányzat támogatásával valósul meg.