Egy köztársasági elnök, akinek az első útja rögtön Esztergomba vezetett

Egy köztársasági elnök, akinek az első útja rögtön Esztergomba vezetett

2016. 02. 10. 13:58

Göncz Árpád egykori köztársasági elnök ma lenne 94 éves. Talán kevesen tudják, de hivatalba lépése után az első vidéki látogatását Esztergomba tette.  A város és Göncz Árpád között a későbbiekben is megmaradt a kiváló kapcsolat.

Göncz Árpád a honfoglalás millecentenáriumának ünnepségén Esztergomban

Forrás: Esztergom és Vidéke, 1996 augusztusa, 34. szám


 

A rendszerváltás utáni Magyarország első köztársasági elnöke 1922. február 10-én született Budapesten.  1990. augusztus 3-án foglalta el méltóságát, az első hivatalos vidéki útja rögtön Esztergomba vezetett.

Relikvia a ’90-es évekből

Forrás: Miavecz Jenő, a kiállítás szervezője


 

Szeptember 21-én a Vármúzeumban a NA-NE Galéria kiállítását nyitotta meg. Óriási volt az érdeklődés, a csilláron is emberek lógtak. Sok százan csak a Vármúzeum épületén kívülről kísérhették figyelemmel a megnyitó eseményét. Rögtönzött beszédet mondott a lakosságnak, majd találkozott az érsekkel is. Az ünnep után pedig interjút adott Nagyfalusi Tibornak, amiben többek között Esztergomnak is irányt mutatott a jövőt illetően. Az írást az Esztergom és Vidéke vonatkozó számában érhetik el.

Forrás: Esztergom és Vidéke, 1990 októbere, 19. szám


 

1996 augusztusában a honfoglalás millecentenáriumának ünnepén a Városháza erkélyéről nagyszabású beszédben köszöntötte Esztergomot, a települést, amelyet a magyar történelem és kultúra híd-városának nevezett. Hivatali ideje lejárta után aktívan már nem vett részt a közéletben és a pártpolitikában, ennek ellenére többször megfordult városunkban, 2002-ben például a Vár felújítási munkálatait tekintette meg.

Göncz Árpád 2015. október 6-án halt meg.

2016. 02. 16. 20:01

Eddig össze-visszabeszéltél, hol azt állítottad eltűnt, hol azt, hogy pecséttel együtt láttad és ez mindenben meggyőzött téged. Amikor rákérdezek, hogy melyik az igaz, akkor meg a fantáziámra bízod.  Most tényekről beszélsz vagy csak mese délutánt tartasz? 

 

Todod, ez úgy szokott lenni, ha mondjuk egy háromszáz oldalas könyvből kitépnek ötven oldalt, akkor azt szokták mondani, ebből a könyvből hiányzik ötven oldal.

 

Normális esetben valóban. Rajtad kívül itt nem is sejtetett itt ezzel ellenkezőt senki. Egyedül te próbáltál itt olyat  sejtetni, hogy az eltűnt dokumentumoknak olyan tartalma van, amivel egy olyan embert sározhatsz akinek a megbecsültsége , elismertsége némileg nagyobb, mint a tied és a veled egy történelmi trágyadombon dagonyázó elvtársaidnak. 

2016. 02. 16. 19:34

Akkor most melyik az igaz? Eltűntek azok a dukumentumok vagy pecséttel együtt megvannak ?

Jó ízlésedre, éles látásodra, meg fantáziádra, de úgy is mondhatnám, józan eszedre bízom.

Todod, ez úgy szokott lenni, ha mondjuk egy háromszáz oldalas könyvből kitépnek ötven oldalt, akkor azt szokták mondani, ebből a könyvből hiányzik ötven oldal.

2016. 02. 16. 17:19

02.14-én ezt írtad:

 

Az ő disziéjából vagy száz oldal hiányzott, meg bizonyos kartonok, nyilván a leg fontosabbak. 89-ben vették ki valamilyen tisztogatás ürügyén.

 

02.15-én ezt írtad:

 

A lefényképezett pecsétekkel ellátott dokumentumokat annak idején nyilvánosságre hozta Dr. Ilkei Csaba, számomra ez hiteles volt és teljes mértékben bele is illett abba a folyamatba, ami azóta is tart.

 

 

Akkor most melyik az igaz? Eltűntek azok a dukumentumok vagy pecséttel együtt megvannak ?  Eldönthetnéd, hogy a mesédbe a történet melyik szálát akarod szövögetni, mert így  egy kicsit puhának tűnik az orrocskád, mintha picit handabandáznál. 

 

 Ha te azért köpködsz engem,

 

Én nem köpködlek téged. Köpködni itt csak te szoktál. Ha ezt tenném, azt észrevennéd, efelől nincs kétségem. 

2016. 02. 16. 14:40

Látom bizonyos tényeket de mondhatnám valóságokat egyeseknek igen problémás megemészteni.

Tehát olvastad ezt a kurucinfon. Megmondom őszintén meglep hogy olvasod a kurucinfot, mert nyilván nem tartod hiteles forrásnak. Szerinted ha egy dokumentumot, ami egy kutató munka eredménye a kurucinfo nyilvánosságra hoz, más orgánumok pedig elhallgatják, vagy elbagatelizálják, nyilván politikai okok miatt, attól ez a bizonyos dokum hiteltelenné válik?  De tényleg. Ennyire fontos lenne egyesek számára a természetesen mindég helyes irányt mutató liberális korszellemet fenntartás nélkül követni? Ha a hangadók azt mondják valamire hogy pfuuuj, akkor az bizony pfuuuj! Pontosan ez az embertípus (jobb szó híján) az aki tette ezt minden korban, az adott helyen. Úgy a sztálini szovjetúnióban, akár a rákosi-Kádári magyarországon, mint a hitleri németországban. 

2016. 02. 16. 14:07

Ez teccik. Vicces vagy. Nevetés

Eredeti méret

2016. 02. 15. 23:40

Legközelebb elmesélhetnéd azt a sztorit is, amikor tüzet kértél a tűzokádó sárkánytól. :) :) 

Nagyotmondó világbajnokság.

Szása, 3. helyezett: "Leúsztam a Niagara-vízesésen."

Joe, 2. helyezett: "Felúsztam a Niagara-vizesésen."

Strazsa, 1. helyezett: "És én mindezt láttam!"

Hogy ez most miért jutott eszembe, nem tudom...

 

 

2016. 02. 15. 22:22

Ne erőlködj! Vannak akik a kurucinfóról szerzik az információkat, "ez ténykérdés", vannak akik oda írnak, minden szavuk "ténykérdés". mindenki más aki nem ezt hiszi, minimum júdeóbolsevikposzkommunista. "ez ténykérdés"! És mi, akik nem ezekről a "hiteles helyekről" szerzzük be az információkat, hát ................. vagyunk! "ez ténykérdés". Tudod semmi mást nem kell tenni, csak odabiggyeszteni a mondataid végére: "ez ténykérdés" és már igazzá is válnak a ............................d! Soha nem fogod tudni rávenni, hogy gondolja át más véleményét is. EZ TÉNYKÉRDÉS! Csak azért nem teszek a mondandóm végére mosolygó smilet, nehogy azt kapjam, "ez vicsorgás", mert ugye ez is ténykérdés!

2016. 02. 15. 18:16

Elnézést, rosszul idéztem. nem úgy szól az idézet, hogy aki nem hiszi nézzen utána, hanem úgy hogy járjon utána. 

Aztán ha már a meséknél tartunk, bizony a meséknek, különösen a magyar népmeséknek sokkal több igazságtartalmuk van, mint mai médiából jövő úgymond tényközlő valós információknak. Ez is tény.

Aztán ha téged nem érdekel, hogy ki volt Göcz Árpád, hogy hogyan, miért érdemelte ő ki a köztársasági elnöki tisztséget, milyen háttérrel, stb. az a te dolgod. Ha te azért köpködsz engem, mert én tovább adtam egy információt, aminek a forrását is megjelöltem, ez csak téged minősít. A lefényképezett pecsétekkel ellátott dokumentumokat annak idején nyilvánosságre hozta Dr. Ilkei Csaba, számomra ez hiteles volt és teljes mértékben bele is illett abba a folyamatba, ami azóta is tart.

2016. 02. 15. 11:58

Én nem fogom senki helyett a házifeladatot elvégezni. Hogy is van a régi mondás? Aki nem hiszi, nézzen utána.

 

Jól van, akkor régi jó szokásoid szerint csak handabandázol. MIért is nem lepődök meg?! :) 

Ja ez a " aki nem hiszi...." ez nem mondás , ez a mesék zárszava szokott lenni. Kifejezetten passzol a mondandóid után.  Legközelebb elmesélhetnéd azt a sztorit is, amikor tüzet kértél a tűzokádó sárkánytól. :) :) 

2016. 02. 14. 23:44

2016. 02. 14. 22:42

Tálcán kínálták fel az ország gazdaságát, piacát, önrendelkezését a nyugati kapitalistáknak. Ez tény.

Látom problémád van ezt megemészteni.

2016. 02. 14. 19:50

"Az a mosoly szimbólum amit a végére biggyesztettél, már inkább vicsorgás."

Gondolom, ez is tény! Vigyor

2016. 02. 14. 19:23

Az a mosoly szimbólum amit a végére biggyesztettél, már inkább vicsorgás.

2016. 02. 14. 19:05

"Egyébként pedig ha már ostobaságról beszéltek, miért érzi itt bárki feladatának azon politikusok mosdatását, akik ebbe a helyzetbe juttatták az országot? Tálcán kínálták fel az ország gazdaságát, piacát, önrendelkezését a nyugati kapitalistáknak. Ez tény. "

:)))

2016. 02. 14. 17:45

Én nem fogom senki helyett a házifeladatot elvégezni. Hogy is van a régi mondás? Aki nem hiszi, nézzen utána.

Dr. Ilkei csaba sok levéltári kutatást végzett az ügynöklistákat illetően. Ezeket nyilvánosságra is hozta, annak idején. Göncz Árpád dosziéja is köztük volt. Az ő disziéjából vagy száz oldal hiányzott, meg bizonyos kartonok, nyilván a leg fontosabbak. 89-ben vették ki valamilyen tisztogatás ürügyén. Egyébként az ügynöklista nyilvánosságra hozatala egyértelműen elkerülhetetlen része kellett volna hogy legyen egy "normális" rendszerváltásnak, sok volt keleti blokk országában ezt meg is tették. Nálunk valyon miért nem? 

Egyébként pedig ha már ostobaságról beszéltek, miért érzi itt bárki feladatának azon politikusok mosdatását, akik ebbe a helyzetbe juttatták az országot? Tálcán kínálták fel az ország gazdaságát, piacát, önrendelkezését a nyugati kapitalistáknak. Ez tény. 

De ha boldoggá tesz valakit, vagy úgy gondolja, attól jobbra fordul a sorsa, ha a "hírnököt" köpködi, ám tegye.

2016. 02. 14. 12:11

 

Volt idő, amikor képes volt bosszantani az az ostobaság-halmaz, amit tényként állítasz. Jó ideje már csak megmosolyogtat!:)

2016. 02. 14. 10:58

Nagyon érdekes: Ezt éppen veled kapcsolatban hallottam, mármint a besúgóságról, DE megvédtelek! Azt mondtam, nekem nem elég ha bárki jöttment böfög valamit, BIZONYÍTÉK kell hogy valakit besározzanak. Ilyet az illető nem tudott bemutatni, ezért ártatlannak tartalak. Jó lenne, ha Te is így tennél. Persze ha van bizonyítékod, megnézném!

2016. 02. 14. 7:19

Ezt kár volt ide fröcsögnöd  bizonyíték hiányában,vádolni valakit nagyon könnyű csak azt be kellene bizonyítanod!

2016. 02. 13. 23:05

Még szerencse, hogy te itt vagy nekünk és szükség esetén fényt hozol nekünk vagy telerókázol mindent. 

Amúgy a néhai köztársasági elnökről írt állításaidat alá tudnád támasztani egy-két hitelesnek vehető hivatkozással vagy csak szokásodhoz híven handabandázol?

2016. 02. 13. 17:13

Na és? 

Erre még akár büszke is lehetne egy Esztergomi, ha nem egy besúgó ügynökről lenne szó. Persze lehet azt mondani, szegénynek nem volt választása a diktatúrában stb. Választása mindenkinek van, de utána még részt is vállalt a "rendszerváltás" mellékvágányra terelésében. Mint tudjuk lánya ma is nagyon keményen dolgozik a magyar emberek érdekeiért. Igaz meg is fizetik érte.