Egy köztársasági elnök, akinek az első útja rögtön Esztergomba vezetett
Helytörténet
2016. febr. 10.

<p>Göncz Árpád egykori köztársasági elnök ma lenne 94 éves. Talán kevesen tudják, de hivatalba lépése után az első vidéki látogatását Esztergomba tette.  A város és Göncz Árpád között a későbbiekben is megmaradt a kiváló kapcsolat.</p>

Göncz Árpád a honfoglalás millecentenáriumának ünnepségén Esztergomban

Forrás: Esztergom és Vidéke, 1996 augusztusa, 34. szám


 

A rendszerváltás utáni Magyarország első köztársasági elnöke 1922. február 10-én született Budapesten.  1990. augusztus 3-án foglalta el méltóságát, az első hivatalos vidéki útja rögtön Esztergomba vezetett.

Relikvia a ’90-es évekből

Forrás: Miavecz Jenő, a kiállítás szervezője


 

Szeptember 21-én a Vármúzeumban a NA-NE Galéria kiállítását nyitotta meg. Óriási volt az érdeklődés, a csilláron is emberek lógtak. Sok százan csak a Vármúzeum épületén kívülről kísérhették figyelemmel a megnyitó eseményét. Rögtönzött beszédet mondott a lakosságnak, majd találkozott az érsekkel is. Az ünnep után pedig interjút adott Nagyfalusi Tibornak, amiben többek között Esztergomnak is irányt mutatott a jövőt illetően. Az írást az Esztergom és Vidéke vonatkozó számában érhetik el.

Forrás: Esztergom és Vidéke, 1990 októbere, 19. szám


 

1996 augusztusában a honfoglalás millecentenáriumának ünnepén a Városháza erkélyéről nagyszabású beszédben köszöntötte Esztergomot, a települést, amelyet a magyar történelem és kultúra híd-városának nevezett. Hivatali ideje lejárta után aktívan már nem vett részt a közéletben és a pártpolitikában, ennek ellenére többször megfordult városunkban, 2002-ben például a Vár felújítási munkálatait tekintette meg.

Göncz Árpád 2015. október 6-án halt meg.

(forrás)