Esztergomi iskolák is csatlakoztak a Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez
Kultúra
2016. febr. 1.

<p>Már 506 oktatási intézmény állt a miskolci gimnázium tantestülete mellé.</p>

A gimnázium tanárai még január elején fordultak a nyilvánossághoz, hogy tiltakozzanak a magyar közoktatás tönkretétele ellen. A levélből kiderült, hogy a helyzetet tarthatatlannak tartják, és a legtöbb oktatáspolitika „reformmal” sem értenek egyet. Azóta született egy másik levél is, ahol a tantestület ismételten megfogalmazza az a rendszer működésének – általuk észlelt - hiányosságait illetve hibáit.

Megyénkből számtalan iskola csatlakozott már a petícióhoz, köztük több esztergomi intézmény is szolidaritását fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatban.

Elsőként a Montágh Imre Iskola tantestülete iratkozott fel a listára 53 fővel. Egyetértettek a levélben foglaltakkal, pluszban pedig két dologgal egészítették ki az iromány tartalmát.

 

1. A pedagógusok munkáját segítő asszisztensek és gyógypedagógiai asszisztensek bérének mielőbbi rendezése nagyon fontos lenne.

2. Az utazó gyógypedagógusok a megbízási szerződésben leírtak szerint kapják meg a bérüket, nem pedig több hónapos csúszással. Ugyanez vonatkozik a munkába járás költségeinek kifizetésére is.

 

A Dobó Gimnázium közalkalmazotti tanácsa is szavazást tartott az ügyben, végül a negyvenkét főből harminchat nevelő csatlakozott a petícióhoz.

Az Esztergomi Zsolt Nándor Alapfokú Művészeti Iskola tantestületének pedig a 86%-a értett egyet a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelével.

 

Járáskörkép

 

A tokodaltárói Gárdonyi Géza Általános Iskola, a táti III. Béla Általános Iskola, a nyergesújfalui Kernstok Károly Általános Iskola, illetve a Komárom-Esztergom Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dorogi Telephelye is feliratkozott a folyamatosan bővülő listára.

(forrás)