Mi után adózunk idén - helyi adók Esztergomban
Közélet
2016. jan. 25.

<p>A következő hetekben eldőlhet az esztergomi költségvetés 2016-ra betervezett 12,1 milliárd forintjának  sorsa. A Suzuki és a többi esztergomi vállalkozás 1 milliárd forinttal többet fog várhatóan fizetni, mint egy évvel ezelőtt. Ennek ellenére a város polgáraira nehezedő vagyoni jellegű adók terheinek csökkentése nem került még napirendre.</p>

Az építményadó esztergomi általános bevezetése idején igen komoly érdeksérelmet okozott sokaknak az elsősorban az üdülőkre, garázsokra, irodákra és más nem lakás céljára szolgáló építményekre kivetett adófajta, melyből 2016-ban összesen 570 millió forintnyi bevételre számít Esztergom. 750 m2 alatt négyzetméterenként 650 forintot, afölött 1 200 forintot kell fizetni minden évben. Üdülőkre egységesen, mérettől függetlenül 800 forint a tarifa évente és négyzetméterenként. Az adó alól mentesek a mezőgazdasági célra hasznosított épületek, amennyiben növénytermesztéshez vagy állattartás céljára szolgálnak.

Annak ellenére, hogy az építményadó egy nagyon hangsúlyos része az esztergomi költségvetés bevételeinek, a befizetők jelentős részét alkotó külterületi ingatlantulajdonosok azok, akik a lehető legkevesebbet kapják cserébe a pénzükért: a gyakran nem is esztergomi lakos üdülőtulajdonosok régóta panaszkodnak az üdülőnek minősített ingatlanok környezetének elmaradottságára infrastrukturális szempontból. 

De máshol is vannak aránytalanságok. Egy átlagos garázs tulajdonosának évente mintegy 15 ezer forint adókötelezettsége keletkezik - ami pontosan ötször annyi, mintha egy belvárosi polgár az utcán tárolná az autóját és arra lakossági matricát vásárolna. Egy 50 négyzetméteres nyaraló évente 40 ezer forint adóvonzattal bír - nem csoda, hogy egy évtizede erősen kínálati piac van az esztergomi üdülők tekintetében és ez az ingatlanállomány az egyik leglepusztultabb képet mutatja a városban.   

A belterületi beépítetlen telkekre vonatkozó telekadó sokkal kevesebb adózót érint: mindössze 1,8 millió forint bevételre számít belőle az önkormányzat egész évben. Ez az adófajta négyzetméterenként 231 forint a kiemelt övezetekben és 50 forint a város többi részén. 

A helyi iparűzési adó mértéke Esztergomban továbbra is egységesen 2%. A város csupán a 6000 forint alatti adókötelezettséggel bíró vállalkozóknak ad ez alól mentességet és csak 2,5 millió forint éves bevételig: ezen felül semmilyen adókedvezményt nem ad. Az Esztergomban működő vállalkozások idén várhatóan 3,9 milliárd forintnyi adót fognak ezen a jogcímen befizetni a város költségvetésébe.

Idegenforgalmi adót minden olyan magánszemélynek fizetnie kell, aki nem állandó lakosként Esztergomban egy vendégéjszakát eltölt, kivéve ha 18 év alatti, vagy ha épp a kórházban tölti azt a bizonyos éjszakát. Ugyancsak mentes az adó alól az, aki a saját vagy bérelt üdülőjében alszik, vagy a tulajdonos ill. bérlő hozzátartozója. Az adó mértéke személyenként és vendégéjszakánként 300 forint - ebből Esztergom évi 20 millió forint bevételt vár 2016-ban, ami 5 millió forint növekmény az előző évhez képest és hozzávetőlegesen 16 666 vendégéjszaka növekményt jelent. A várhatóan tavasszal megnyitó Portobello Wellness és Yacht Hotel 95 szobájának kihasználtságától sok tekintetben függhet majd ennek az adóbevételnek a teljesülése.

 

(forrás)