Esztergomban keltik életre Codie-t, a játékos robotot
Gazdaság
2015. dec. 8.

<p>Magyar egyetemisták fejlesztették a szerkezetet, amellyel a fiatalabb korosztályt szeretnék bevezetni a számítógépes programozás rejtelmeibe. Hamarosan városunkban kezdődik a robot összeszerelése.</p>

Codie egy ifjak számára fejlesztett robot, amit okostelefon segítségével tudunk irányítani egy pofonegyszerű programozási nyelv segítségével. A játékrobot révén a gyerekeknek számítógépes programozás alapjait szeretnék oktatni „színes-szagos” formában. Codie-t idén megválasztották a legígéretesebben induló vállalkozásnak is a Magyar Innovációs TechShow-n.

 

Egy magyar fejlesztőcsapat még 2013-ban kezdte építgetni a szerkezetet egy egyetemi óra keretében, 2015 márciusában pedig közösségi finanszírozási kampányt indítottak, hogy megindulhasson a gyártás is. Május 22-ig sikerült összegyűjteni a pénzt, sőt pár ezer dollárral túl is teljesítették a korábban belőtt összeget.

 

A célcsoportot főleg a 7-12 évesek teszik ki, a későbbiekben pedig iskolákban is szívesen látnák a robotot a fejlesztők. A nyár végén pilot programot indítottak, amelynek keretében oktatási intézmények használhatták Codie-t, a visszajelzések segítségével pedig tovább tökéletesítgették a szerkezetet. Hosszú távon pedig szeretnék megvetni a lábukat a nemzetközi piacon is.

 

A fejlesztők elmondása szerint a robot százhúsz darabból áll, az áru nagy része Ázsiából érkezik, de jönnek Amerikából is alkatrészek, az összeszerelés pedig Esztergomban történik majd – nyilatkozták a fejlesztők az Indexnek.

 

Forrás: inforadio\index

(forrás)