Esztergomi tortacsoda varázsolta el a zsűrit a fővárosban
Kultúra
2015. nov. 24.

<p>Földesi Katalin vitte a prímet a II. SütniCake Sütemény és Tortafesztivál design versenyében, csupaszív édességből készült torta osztatlan sikert aratott a Millenárison.</p>

Második alkalommal rendezték meg a SütniCake Sütemény és Tortafesztivált a fővárosban, ahol kis hazánk legjobb cukrászai mérhették össze tudásukat. A szakma krémjén túl pedig hobbi kategóriában is indulhattak a kreatív házicukrászok. Az édességek küzdelmében Torta Design Versenyen is részt vehettek a marcipán bűvészek, Földesi Katalin pedig egy percig sem habozott, bízva tudásában és kreativitásában nevezett, a zsűri pedig fődíjjal honorálta Katalin alkotását az amatőr kategóriában.

 

Katalint kérdeztük.

 

Hogyan készült a versenyre?

Két és fél éve csöppentem bele a torták varázslatos világába. Viruló szerelemmé nőtte ki magát kapcsolatunk. Azóta is rengeteg videót, oktatófilmet nézek szerte az interneten. Ez óriási segítség, hiszen itt tanultam meg a szakma minden fortélyát.

 

 

Először indult a versenyen, mire számított, és mit kapott?

Nem a mostani volt az első alkalom, hogy megmérettettem magam. Először 2014-ben Palotáson vettem részt egy hasonló rendezvényen. Nagyon készültem rá, hiszen akkor még nem tudtam pontosan, mire számíthatok. A rengeteg csodás alkotás közül végül a szakmai zsűri az én munkámat ítélte a legjobbnak. Nagy megtiszteltetésként ért, hogy az I. Palotási Tortafesztivál bajnoka lettem. 2015 májusában pedig ugyanitt ezüstéremmel jutalmazták a tortámat.

 

Hogyan zajlott a SütniCake verseny?

A SütniCake kétnapos rendezvény volt, rengeteg programmal várták a látogatókat, itt mutatták be a tortákat is, én hobbi kategóriában indultam. A szakmai zsűri több szempont alapján választotta ki a díjazottakat. A torta témáját előre meghatározták: a cirkusz, mint témakör köré kellett felépíteni az édességet. Ezt olvasva rögtön felelevenednek előttünk kedvenc főszereplőink. A fantáziának pedig nincsenek határai. Szeretek belevinni mindig valami kis „csavart“ a munkámba, hogy még érdekesebb legyen. Így a cirkuszom belseje forgószinpadot kapott, köré pedig közönséget varázsoltam. És hogy mindez látszódjon is, belső világítást kapott a művem.

 

 

Mit érzett, mikor megtudta, hogy ön nyerte a versenyt?

Az érzés leírhatatlan volt, amikor megtudtam, hogy hobbi kategóriában én viszem a prímet. Csak napok után tudatosult bennem: igen sikerült, megnyertem ezt a fantasztikus versenyt, ahol egy kicsit saját magammal is meg keleltt küzdenem. Örülök, hogy amit megálmodtam, kellő alázattal meg is tudtam alkotni.

(forrás)