Felújítják az egyik legrosszabb állapotban lévő esztergomi utcát
Gazdaság
2015. nov. 18.

<p>Burkolatcsere lesz a közeljövőben a Terézia utcában, ahol életében egyszer minden esztergomi káromkodott már.</p>

Tegnap délelőtt a Magyar Közútkezelő megyei és országos vezetőivel folytatták a még tavasszal megkezdett egyeztetést a Városházán. A cég részéről elhangzott, hogy - amennyiben az időjárás engedi - még november folyamán megkezdik a Dobogókői út és a Hősök tere közti útszakasz kritikus részein a burkolatcserét, jövőre pedig közel hatezer négyzetméternyi Esztergomon áthaladó, a kezelésükben lévő útfelület újul meg. Mindez azt jelenti, hogy az önkormányzat által elkezdett út- és járdafelújítási programnak, valamint a közútkezelő pozitív hozzáállásának köszönhetően tovább folytatódhat Esztergom utcáinak hosszú ideje esedékes felújítása.

 

Romanek Etelka/Facebook

 

A munka hétfőn, november 23-án 7 órakor indul, várhatóan december 1-ig tart, az időjárástól függően. Hétfőn az érintett szakaszon forgalom korlátozásokat, megállási tilalmakat vezetnek be, helyenként terelések lesznek szükség szerint. Elsőként a burkolat marását és elszállítását, a buszmegálló öböl részének bontását, az útcsatlakozások marását, vágását kezdik meg, ezt követi az új burkolat kiépítése. 

 

Esztergomi Közös Önkormányzati hivatal

(forrás)