2 perces melankolikus séta: látta már a Fürdő Szállót belülről?

2 perces melankolikus séta: látta már a Fürdő Szállót belülről?

2015. 11. 10. 13:44

Peregnek az évek, a Fürdő Szálló rekonstrukciója pedig folyamatosan várat magára. Filmecske segítségével most bejárhatjuk a belső tereket. A felvételek 2004-ben készültek. Ma vajon hogy néz ki az egykor szebb napokat látott szálloda?

Az épületet 173 éve 1842-ben adták át a nagyközönségnek. Hamar a helyi kulturális és társadalmi élet központja lett, 1848-ban itt szállt meg Kossuth Lajos is. 1856-ban pedig itt lépett színpadra először a később szenzációs karriert befutó Blaha Lujza is.

 

 

A rendszerváltozás óta folyamatosan romlik az ingatlan állaga. Konferenciaközpontot terveztek, végül úgy döntöttek, elrejtik az épületet a turisták ás a városlakók szeme elől. A kezdeti megtorpanás után siker koronázta az akciót, manapság kevésbé látványos a lerombolódott külső.

 

2013 júliusában

 

Napjainkban

 

2015. 11. 12. 18:08

János ! - teljessen igazat kell adnom amit a fentiekben leírt, csak azt látom problémásnak,hogy az a " ha szócska  " igen sokat szerepel .Az itt leírtak részben rávilágitanak az esztergomi állapotokra.Az esztergomi adófizetők már arra lennének kiváncsiak,hogy a városuk a megújulás irányába mozdult el!Vissza térve a " HA " szócskára , - van egy régi / pesti / mondás - " ha a nagyfateromnak áramszedöje lett volna,akkor Ő lett volna a 75 -ös trolibusz "

Azt az időt el kell felejteni amikor a várost hivtalosan leammortizálták,- sajnos semmilyen felelőssérevonás nem tőrtént!Most viszont a város vezetésének arra kellene koncentrálni, hogy ESZTERGOM mielöbb a megújulás pályájára álljon !!! De ne az legyen az irányadó, - HOGY MIT MIÉRT NEM,- 

ha nem az,hogy MIT HOGYAN lehet megoldani !!!!

2015. 11. 11. 23:34

Te mégis kinek apologizálsz? A rendszer emberekből áll, a rendszert emberek működtetik, az emberek a hibásak, ha anomáliák alakulnak ki. Te tényleg elhiszed, hogy a rendszer függetleníthető az emberektől, akik működtetik?

 

A rendszert valóban emberek működtetik, ez így igaz. De mint ahogy nem mindegy az, hogy az adott rendszert milyen emberek működtetik, úgy az sem mindegy, hogy milyen az adott rendszer, amit bizonyos emberek működtetnek?

A jelenjeg fennálló rendszer nem tegnap kezdődött, legalább negyed évszázadra tekinthetünk vissza. Volna miből levonni a tanulságot, persze csak ha hajlandóak vagyunk rá.

Ezt a rendszert pedig nem azért hozták létre, mert a nemzet, az ország, vagy ha úgy tetszik a kőzjó hosszútávú érdekeit hivatott szolgálni. 

Ha  a rendszer a fent említett érdekeket szolgálná, akkor az irányítás közelébe se engednének olyan embereket, akik itt egymást váltogatják, meg egyik a másikat követi. "Madarat tolláról".

Nem szükséges hozzá nagy tudás, csak józan paraszti ész, hogy belássuk. Amikor a háború után a kommunisták magukhoz ragadták a hatalmat, finoman fogalmazva leváltották a fennálló rendszert, nem hogy nem engedték annak működtetőit az irányítés közelébe, de még tisztviselőket, tanárokat, sok esetben még a portást is kirúgták. És most nagyon kutúráltan és finoman fogalmaztam. Akkor hogyan is történt ez a rendszerváltásnak nevezett akármi?

Ezek az "emberek" nem hogy el lettek voln távolítva, hanem ők hajtották végre az úgy nevezett rendszer váltást jó kertész módjára, szép gondosan elkészítették az ágyásaikat, elvetették benne a magocskáikat. Hogy az majd szépen teremjen nekik a jövőben. Tudod "ki hogy vet, úgy arat" de azt is mondhatnánk, ki mit vet, azt arat. Az a kert pedig, amiből a magyar emberek szeretnének aratni, az nem az övék. Nem ők vetettek, és nem is ők aratnak. Ezt nagyon észre kéne már venni.

 

Esztergom esetében sincs ez másképpen. Egy önkormányzat is a rendszer része. Hiába váltogatják az embereket, a probléma marad. Még akkor is ha időnként közéjük keveredik egy jó szándékú őszinte ember, aki szeretné a szekeret jó irányba tolni, aki még elhiszi hogy van jó megoldás a rendszeren belül, általában hamar feladja. "Sok lúd disznót győz". 

Igen a rendszert emberek működtetik, mint ahogy a várost is emberek lakják. Sőt a város embereinek még önkormányzatuk is van, ami sokukban még azt az illúziót is keltheti, hogy a város lakói önrendelkeznek a város tulajdonával, jövedelmével, irányításával. Csakhát ugye van a mese és a valóság.

 

Az igazság pedig akkor is létezik, ha sokan nem hiszik. Az igazság Istentől származik és nem attól függ hányan vallják, vagy hiszik.

 

 

 

 

 

2015. 11. 11. 18:06

Te mégis kinek apologizálsz? A rendszer emberekből áll, a rendszert emberek működtetik, az emberek a hibásak, ha anomáliák alakulnak ki. Te tényleg elhiszed, hogy a rendszer függetleníthető az emberektől, akik működtetik? Egyébként meg hol van szó ebben a cikkben vagy akár a kommentekben elkótyavetyélésről meg idegen kézre juttatásról?  Van egy tulajdonos (az önkormányzat) amelyik minden az adófizetőktől beszedett pénzét arra költötte, hogy még több tulajdona legyen, komoly torzulásokat okozott a helyi piaci folyamatokban is, és a megszerzett tulajdonával nem csinál szinte az égadta világon semmit, nem épített ki apparátust a vagyonkezelésre. A tulajdona meg romlik. Van ami már életveszélyes (fürdő szálló), van ami lassan azzá válik (kanonoksor). Lassan de biztosan az entrópia nyer. Eközben meg egy csomó dolog nem működik: nincs könyvtár, nincs egy épületen belüli  nagyobb szórakozóhely ahová a fiatalok hétvégén járhatnának, ezért aztán a belvárosi utcák vannak tele fiatalokkal, többen állnak a járdákon, mint akik beférnek a helyekre. És még lehetne hosszan sorolni a rendszerszintű anomáliákat a városban. Miért apologizálsz emberek nevében akik ezt a helyzetet közvetlenül, döntésekkel, cselekvéssel és nemcselekvéssel de okozták?

2015. 11. 11. 17:37

Nem az volt, hogy pár barnább nyelvű, bennfentes alkalmazott jutalékot kapott még akkor is, ha vásárolt az önkori? :) (Persze biztos volt valami magasztosabb oka is, de ha pénz van valamiben, akkor úgyis az az elsődleges.)

2015. 11. 11. 16:24

Azt kellene már végre észre venni, megérteni, hogy ez a rendszer hibája. Nem Meggyesé, nem Tétényié, hanem azé a rendszeré, ami ezt megengedi, mindenféle következmény nélkül. Ez sokkal nagyobb probléma, mint Esztergom. Országos szinten nagyban, helyi szinten "kicsiben".

Megengedi azt, hogy el kótyavetyéljék, ellopják a közvagyont, gyarmati szinten kiszolgáltathasság az országot idegen érdekeknek. Ezért pedig az elvtársak teljes védettséget élvezhetnak. Az hogy sikerült az embereket ilyen mértékben megszugerálni, óriási szerepe van a "közmédiának" (már a neve is nevetséges) és az egész fennálló rendszernek az oktatáson keresztül a jogrendszerig. Csak a folyamatot kell nézni, az elmúlt 25 évben, és megpróbálni nem elveszni a részletekben.

 

Buji Ferenc írja: "A demokrácia eszméjének korlátlan egyeduralma voltaképpen a kvantitás (mennyiség) elsötétítő, rejtett diktatúrája, s mint ilyen, a lehető legnagyobb mértékben antihumánus (emberellenes).--

"A minőségi szemlélet az emberben eredendően benne van és nem kell rá megtanítani; amit csaknem a szó szoros értelmében a fejébe kell verni, mert idegen tőle, az a mennyiségi szemlélet."

2015. 11. 11. 11:13

Nem feleslegesen, mert legalább a felszínre jött a probléma: több milliárdos vagyonát egyáltalán nem hasznosítja a város. Olyan mértékű vagyont, ami folyamatos és időszaki munkát tudna adni alsó hangon több tucat embernek és termelni tudna a városnak százmilliós nagyságrendű hasznot éves szinten. És éveken át senki nem foglalkozott érdemben vele, áll benne az adófizetők pénze, hasztalan az egész tulajdon, azt se lehet tudni mi célja volt a városnak, hogy ekkora mezőgazdasági területekre tett szert. 

2015. 11. 11. 10:52

"...igényeltük volna a területalapú támogatást,... de aztán lemondtuk az igénylést,..."

Nem mellékes, hogy  az ötlettől a megvalósulásig, majd a lemondásig hány ember, hány napot dolgozott feleslegesen!Üvöltés

 

 

2015. 11. 10. 23:15

Sajnos a város megújulásához nagyo sok pénz és támogatás / állami ,- E.U.- s / szükséges.

Ha csak a Suzukitól származó adóbevételeket az elmúlt 20 évben sikerült volna értelmesen elkölteni, nem így nézne ki a város. Nem kell ide állami támogatás önkormányzati feladatokra - az kellett volna, hogy 20 éven át ne költsék el az önkormányzati bevételeket feleslegesen felvállalt nem-önkormányzati feladatokra, önkormányzati szinten hasznosíthatatlan ingatlanok vásárlására. Az idei évben a kedvencem az az előterjesztés volt, miszerint a város tulajdonában lévő mezőgazdasági földek után igényeltük volna a területalapú támogatást, amihez csak annyi kellett volna, hogy a földeket egyszer-kétszer lekaszálja a város, de aztán lemondtuk az igénylést, mert rájöttek, hogy egyrészt a területek zöme megvásárlásuk óta nincs használatban és nem kaszálni kéne, hanem erősebb gépekkel irtani rajta a növényzetet, és ennek a költsége eleve több is lehet, mint a támogatás összege, másrészt a kaszálást is közbeszereztetni kellene, az meg határidőre nem megvalósítható. Meggyesék koncepció nélkül, spekulációs céllal felvásároltak egy rakás hegyvidéki területet (előtte jól megtiltottak ott minden építkezést, hogy nyomott árak maradjanak), de semmilyen szervezetet nem hoztak létre ezeknek a hasznosítására.  

Összesen valami 660 hektárról van szó, amiből 600 hektár már kiesett a területalapú támogatásból, mert benőtte a bozót (légifotó alapján ezt évente ellenőrzik - ahova benő az erdő, oda nem jár pénz). Marad tehát kb 60 hektár, amire úgy évi 5 millió területalapú támogatás járna, és el lehetne kezdeni a maradék 600 hektár megtisztítását is, amivel fel lehetne vinni az önkormányzat évi bevételeit csak ebből 50 millió forint fölé (összehasonlításként, idegenforgalmi adóból 15 millió az idei költségvetési előirányzat). A 60 hektár lekaszáltatásának költségét az önkormányzat 10-15 millió közé saccolta, ezért inkább lemondott az 5 milliós támogatásról, és nem csinált semmit. Reméljük parlagfű nem nő ezeken a területeken. 660 hektár, vagyis 6,6 millió négyzetméter - zömében zártkertekről van szó - jelenlegi piaci áron értékben valahol 6-10 milliárd forint közötti forgalmi értékű lehet (én utoljára olyan 1100 ft / m2 áron vettem ilyet legalábbis, tavaly - igaz azon van egy 150 éves, 100 nm-es pince is meg egy másik romos épület, szóval lehet, hogy túllövöm, de nagyságrendi becslésre jó). De akkoris, több milliárd forint értékű közvagyon hever szó szerint parlagon Esztergomban. És senkinek még reális koncepciója sincs a hasznosítására. Pedig mindannyian ismerünk vállalkozókat, akik kivágnak és elszállítanak fákat, cserébe a faanyagért...  meg ekkora területnél simán megérné beruházni egy erősebb aprítógépre amivel bokrokat, 10 centis ágakat le lehet darálni komposztálási célból, aztán eltelik másfél év és jó áron el lehet adni a komposztot, vagy lehet rá alapozni egy biokertészetet (garantáltan nem érte ezeket a területeket semmi vegyszer egy évtizede), miközben a kitisztított területekért jár az 50 millió évi területalapú támogatás... 600 hektáron már lehet komolyan gazdálkodni.

2015. 11. 10. 21:49

Mindenkinek van véleménya és hozzészólása, - tény pedig az ,hogy a Meggyes ciklus lebombázta a várost.Ezt azállapotot örökölte a következő polgármester asszony Ő sem tudott csodákat müvelni,mivel a 2/3 - os gyülekezet mindent leszavazott és közben ESZTERGOM városa eladosodott.Senkit nemvontak felelöségre semmiért de a város arculata tovább romlott.Most már az lenne a jó ha valakik meg állitanák ESZTERGOM további rombolását és nem ilyen romba dölt város mutogatnánk az idelátogatoknak!!! Azt kellene már tudomásul venni,hogy  hogyan lehet a várost felépiteni, - és nem azt kommunikálni,hogy mit miért nem lehet !!!! Sajnos a város megújulásához nagyo sok pénz és támogatás / állami ,- E.U.- s / szükséges.

2015. 11. 10. 18:14

Ez egy pontos és hű tükörképe a jelenleg még fenn álló rendszernek. Minden más csak mellé beszélés.

2015. 11. 10. 16:22

Meggyes Tamás fényképét tenném fel az épület falára.

2015. 11. 10. 14:44

Az épület helyzetének rendezését azért igen komolyan megnehezíti az a bérleti szerződés, amit 25 évre kötött Meggyes önkormányzata a Regia Civitas-szal, és ami alapján már a bástya parkoló rendezésének felvetődésekor is birtokvédelmet kért az évekig bújkáló (amíg a  Bástya tulajdonosával pereskedett) cég. 

Törölt felhasználó #43

2015. 11. 10. 14:41

Csak a youtube-ra tettem én fel a felvételt, de sajnos nem én készitettem.