2014 októberéből időutazunk 2015 októberébe a Széchenyi téren: emlékszik még a tengernyi programra?
Helytörténet
2015. okt. 30.

<p>Talán egy évig hibernált, és már észre sem veszi a jó dolgokat? Jövőre lesz 10 éves az új Széchenyi tér, amely ugyan kis lépésekben, de apránként elnyeri méltó funkcióját a város központjában. Pedig egy sártengerből és össznépi dagonyából indultunk a XIX. század derekán.</p>

  • egy csendes demonstrációtól eltekintve a vérbő politikai hangulat elkerülte a teret
  • egyre központibb szerepet kap a városi eseményekben, ha Esztergomban valami történik ide cserren-csuppan valami
  • fokozatosan halad előre a tér benépesítése
  • a korábban elmaradó hagyományok is új életre kelnek
  • bátran fejlesztik az infrastruktúrát is

 

Az elmúlt években a Széchenyi tér benépesítésére nem volt konkrét városi stratégia, ezt megelőzően pedig utoljára a Gyarapodási program néven elhíresült írás foglakozott a tér jövőbeli hasznosításának lehetőségével. A Tervek szerint egy gasztronómiai és közösségteremtő központtá alakult volna át. A lendület azonban hamar lelohadt, az utóbbi időszakban inkább terméketlen politika performanszok melegágyává alakult a tér.

 

Mostanság azonban valami beindult, az elmúlt év törekvései hűen tolmácsolják a városházi gondolkodás mikéntjét. A tér legyen minél szebb, miközben kicsit turbózzuk fel a hangulatát, majd kapcsoljunk magasabb komfortfokozatba, működjenek a szökőkutak, ha már foglalják a helyet, és jöjjön a területre minél több idegenforgalmi és vendéglátóipari egység. Ha mindez megvan, hamarosan megjelennek az emberek is. Az átjáró forgalom pedig rövid időn belül célforgalommá változhat.

 

Könnyen kijelenthető tehát, hogy születése óta legizgalmasabb évét töltötte velünk a Széchenyi tér. És hol van még a ciklus vége!

 

2014.09.19

A tér első nyilvános említése a jövőbeli új vezetőtől.

A választásokat megelőzően online interjúban kérdezhették a Szeretgomon Romanek Etelkát, aki akkoriban még csak polgármesterjelölt volt, de Tétényi Éva legnagyobb riválisaként emlegették a városban és országosan is. Egyik olvasónk kérdezte a Fidesz-KDNP támogatta aspiránst:

 

A Prímás-sziget és a belváros fejlesztési koncepciójáról mi a véleménye (Élményfürdő, Zöldház, Fürdőszálló, Széchenyi tér)?

Van valós, értékelhető koncepció? Látott bárki ilyet?

 

2014. 10. 11.

Orbán Viktor rohamléptekben átrohan a Széchenyi téren, egyenesen a Központi Kávéházig viszi a lába az ország miniszterelnökét. A tömeg pedig követi. A pletykák szerint a főtéren beszélt volna, a látogatás viszont váratlanul érte a várost, így kevés ember tartózkodott a Széchenyin. A tér nagy sajnálatra lemaradt az ország első emberének remekbeszabott mondatairól, amelyek még most is gyakran visszatérő rétoretikai fordulatai az esztergomi online diskurzusoknak.

 

„A kéz kinyújtott kéz…”

 

 

2014. 10. 28.

Az országos tematikához illeszkedve internet adó elleni demonstráció Esztergomban is. 2 héttel előtte Orbán Viktor éppen itt robogott át a téren, akkor közönség híján nem beszélt, most voltak emberek, akik épp róla diskuráltak.

 

2014. 12. 11.

Készül a város karácsonyfája.

 

2014. 12. 15.

Felállítják a Betlehemet.

 

2014. 12. 17.

Újra felgyulladnak a karácsonyi fények. Négy óra után pár perccel már ünnepi hangulatban, ájtatosan lamentálunk a téren. A Szeretgom épp a helyszínen tartózkodott, történelmi pillanatokat éltünk át, hiszen a megelőző években rendre elmaradt a díszkivilágítás.

 

 

2014. 12. 17.

A puritán kuckók felsorakoztak, indul az adventi vásár.

 

2015. 02. 14.

Szerencsés Tibor legimpozánsabb cukrászdájával szemközt megnyitja kapuit a Pálinka Patika. Újabb vendéglátóhellyel gazdagodott tehát a tér.

 

2015. 03. 15.

Emlékezés a szabadságharcra. Menet indul Szentgyörgymezőre, a Honvéd temetőbe.

 

2015. 03. 17.

Először a városi sajtóban a Szeretgomon lát napvilágot, hogy rendszeresen termelői piac lehet Esztergom főterén. Felvetődött ötletként az is, hogy minden szombaton bolhapiacot tartanának a Simor János utcán. Ekkor még csak elképzelés szintjén léteztek a vásárok.

 

 

2015. 04. 18.

A Vármúzeum megnyitóján korhű ruhába öltözött hagyományőrzők vonultak fel a téren.

 

2015. 05. 01.

Közös ballagás a téren.

 

2015. 05. 08.

Látványosság a téren! Mentőhelikopter landol a város szívében. Spontán telik meg a helyszín emberekkel. Végre használják a Széchenyi ezen lehetőségeit is.

 

2015. 05. 28.

Temérdek virág!

 

Szétterülve a téren kisebb gócokban, ráadásul megpúpozott virágpiramisokat helyeztek a Városháza elé. Kicsit javítva a téren sétáló természetszeretők közérzetét is, hiszen ordítóan hiányzik a területről a növényzet, annak ellenére is, hogy zöldellő fák övezik utunkat a belvárosból közelítve.

 

 

2015. 05. 29.

Német nemzetiségi fesztivál és Gizella napi megemlékezés.

 

2015. 06. 06.

Táncház a Széchenyi téren.

 

2015. 06. 07.

Megnyitja kapuit a Termelői Piac. Vasárnaponta reggel 8-tól délig vehetünk részt az eseményen.

 

2015. 06. 13.

Egészségnap a téren. A szervező az év háziorvosa díjjal kitüntetett Dr. Üveges Szilvia. Fellépett többek között Bódi Guszti és a Fekete Szemek is.

 

2015. 07.03.

Hőségriadó. Kevéssé észrevehető párakapu és vízosztás a téren.

 

2015. 07.21-24.

Megint vízosztás és párakapu.

 

2015. 07. 06.

Újból kitiltják az autókat a térről.

 

2015. 07. 08.

Nyilvánosságra jut: milliókat kell majd kicsengetnünk a szökőkút felújításokért cserében. Az elmúlt évek mulasztásai miatt. Később viszont az is kiderült, hogy már 2006-ban sem végeztek épp szakszerű munkát.

 

 

2015. 07. 10-11-12

Kézműves Sörfesztivál a téren. Főattrakcióként fellépett az Irigy Hónaljmirigy néhány tagja is.

 

2015. 08. 03.

Újra üzemelnek a főtér szökőkútjai.

 

2015. 08. 05.

A híres esztergomi nedű, a Meggy Lelke likőr bemutatója a Pálinka Patikában.

 

2015. 08. 17.

Solex motoros találkozó Esztergomban.

 

2015. 09. 06.

Vívó flashmob veszi kezdetét. A Szent György Vívó Egyesület fiatal tehetségei lépnek a térre.

 

2015. 09. 19.

Európai Mobilitási Hét keretén belül innen indul a Hídbiciklizés.

 

2015. 09. 27.

Ötödik alkalommal rendezi meg az Esztergomi Futóművek a Félmaratont. A városháza elől rajtol a mezőny. Szenzációs felvételeken örökítették meg a futást.

 

2015. 10. 01.

A Zene Világnapján esztergomi ovisok százai jelennek meg a téren, majd lufik árasztják el az egykori királyváros légterét. Ahol régebben a török és a magyar íjászok nyilai hasítottak az égen, most konszolidált keretek között színes gömbök szállnak a messzeségbe. Érezhetően endorfinok szabadultak fel a téren, bár jó néhányan rögtön környezetszennyezést kiáltottak.

 

 

2015. 10. 07.

Hirdetőtáblákat észlel a Szeretgom szerkesztősége a téren, előtte pár nappal tehették ki őket. Mi pedig szépen komótosan beúsztatjuk őket a köztudatba. Azóta sokan rákaptak a felület használatára, többen azonban még mindig renitenskednek, és inkább a Takarékpénztár épületét ragasztgatják össze.

 

 

2015. 10. 08.

Megnyit a főtéren a Paddy's Pasta & Sandwiches.

 

2015. 10. 22.

Koszorúzás az 1956-os forradalom mártírjainak tiszteletére.

 

2015. 11. 08.

Régiség és Értékvásár lesz a Széchenyi téren. Innentől kezdve pedig minden második vasárnap megrendezik a programot.

(forrás)