Feszült hangulat, ordibálás, mutogatás és szimbólumcsata: a legnagyobb szlovák integet hamarosan az esztergomi országzászló felé
Közélet
2015. okt. 28.

<p>Párkányban kiugrasztották a nyulat a bokorból. Egyszerre szólt a magyar és a szlovák himnusz, a két nemzet szimpatizánsai néztek farkasszemet egymással. Szó- és dalpárbaj a Duna-parton, miközben felavattak egy szép és közepesen nagy követ.</p>

200 éve született a szlovák történelem legnagyobb szlovákja, hamarosan 3,5 méter magasságú szobrot kap Párkányban. Október 28-án ünnepélyes keretek között elhelyezték szomszédunkban az emlékmű egy apró darabját.

 

Egyvonalban az országzászlóval

 

Úgy érzékeltem, hogy inkább csak a szobor helyét akarják közszemlére tenni e jeles napon, amely pöccre pontosan az esztergomi országzászlóval fog farkasszemet nézni, ha egyszer elkészül. Erre minden esély megvan, hiszen Szlovákiában idén Ľudovít Štúr Emlékév van, amelynek apropóján számtalan településen kap szobrot a legnagyobb szlovák. Most épp Párkányban, azaz Štúrovoban.

 

A Google ma így festett

 

A vita már korábban fellángolt, hétfőn pedig a Szeretgomon is kipörgettük Štúr életrajzát, akit az ezredfordulón a valaha élt legjelentősebb szlováknak választottak.

 

Mindenki értesülhetett az eseményről, így magyar és szlovák szimpatizánsok is megjelentek a helyszínen, hogy szimbolikus csatákba bonyolódjanak. Amikor elkezdődött a szlovák himnusz, rázendített a cirka 10 méterrel odébb álldogáló kórus a magyarra is. Majd a beszédek közepette is beindult a szópárbaj.

 

További képekért kattintson ide

 

A magyar hozzászólásokat értettem, a szláv mondatokkal azonban már meggyűlt a bajom. Annyit azért kibogarásztam az elmondottakból, hogy Štúr humanista volt, Kossuth Lajosnak pedig szép számmal akadtak szlovák felmenői is. Mondjuk ez köztudott, de azért egy ilyen eseményen kötelezően szót kell ejteni róla, ha már a szlovák-magyar határon avatunk szobrot.

 

További képekért kattintson ide

 

Végül a Matica képviselői lehúzták a leplet a kőről, amin Štúr neve szerepelt és a mai dátum. Egyelőre ennyit láthatunk a jövőben elkészülő szoborból, amit az interneten keringő információk szerint adományokból finanszíroznak majd.

 

További képekért kattintson ide

 

A szlovák nacionalista divatból is ízelítőt kaphatunk, úgy látszik, szomszédunkban a Štúr arcképes póló a 2015-ös év legfelkapottabb és külsős szemmel nézve legmagávalragadóbb slágerterméke.

 

További képekért kattintson ide

 

A végén kissé feszült lett a hangulat, de tettlegességig nem fajult a felfokozott verbális adok-kapok. Egyesek azonban már az avató után 5 minutummal gyakorlati szemmel néztek a kőre: egy vadiúj nyilvános illemhelyként aposztrofálták, amire a későbbiekben lehet majd üríteni is.

(forrás)